A középkor elnevezésében bizonyos leértékelés rejlik, hiszen a reneszánsz jelölte meg így a közte és a példaképnek tekintett antikvitás között eltelt, átmenetinek és meglehetősen barbárnak tartott időszakot. Ezt az egyoldalú minősítést a felvilágosodás is magáévá tette, s jórészt csak a középkor negatív jelenségeit volt hajlandó tudomásul venni. A reneszánsz és a felvilágosodás elfogultsága érthető, hiszen részben olyan új értékeket akartak megvalósítani, amelyek csak a hagyományos szemléletmód lerombolása révén jöhettek létre. A középkor még ma is gyakran felbukkanó, egyoldalú megítélését azonban felesleges volna mentegetni, hiszen már régen rendelkezünk azzal a történelmi távlattal, amely alapján a tárgyilagos megítélés joggal elvárható.
A középkor kifejezés használata csak Európára vonatkoztatva értelmes, tévedés
arab vagy japán középkorról beszélni. A fogalom ugyanis nem egyszerűen egy időintervallumot
jelöl, hanem egy sajátos kultúra, értékrend és társadalmi szerkezetet stb. együttesét.
A középkor datálásakor megjelölt évszámok természetesen szimbolikusak, mert
egyrészt minden új korszak kialakulása hosszú folyamat eredménye, másrészt pedig
a különböző országok, területek esetében komoly eltérés mutatkozik abban, hogy
meddig állnak fönn azok a viszonyok, amelyek még döntően a középkorra jellemzőek.
Ezeket figyelembe véve a középkor kezdetének jelképes meghatározására a Benedek-rend
alapításának éve, az i.sz. 529 a leginkább alkalmas. A középkor végének
jelölésére pedig leggyakrabban Amerika felfedezésének éve, 1492 használatos.
A
középkor műveltségének egésze - így az irodalom is - lényegében három forrásból
táplálkozott: a keresztény - és az ezt megalapozó zsidó - hagyományból, az antikvitásból
és az Európába beáramló népek saját kultúrájából. A középkor mindent átható
transzcendens világértelmezésének következményeként e három kultúraalkotó tényező
közül a legerősebb s egyben integráló elem a keresztény hagyomány volt. Ami
ennek ellentmondott, vagy amelyet ez nem építhetett magába aligha emelkedhetett
a hivatalos kultúra rangjára. Ennek ellenére a régi, kereszténység előtti szokások
egy része változott formában ugyan, de tovább élt. Az antik hagyományt részben
az ókeresztény irodalom közvetítette a középkor számára, részben - de lényegesen
kevésbé jelentékeny módon - a fennmaradt és apátsági könyvtárakban megőrzött
eredeti művek. Kezdetben ezek száma nagyon csekély (a középkor például csak
három Platón-dialógust ismert ) később azonban egyre több szöveg vált ismertté
részben arab részben bizánci közvetítéssel. A középkor legnagyobb teológiai
teljesítménye, a skolasztika nem születhetett volna meg Arisztotelész ismerete
nélkül.
A középkor műveltségének hordozója és fenntartója elsősorban az egyház, ugyanakkor a keresztény szemlélet a társadalom egészét áthatotta, ezért az irodalom elsősorban vallásos célokat szolgált, a lélek épülése, a hitbeli elmélyülés elősegítése volt legfontosabb feladata. Az egyházi irodalom műfajai (prédikáció, legenda, himnuszköltészet) mellet azonban lassan a kultúrának egy új rétege fejlődött ki. A lovagi kultúra megszületése ugyan nem volt teljesen független az egyházi irodalomtól, s a lovagi erények között is első helyen szerepelt a keresztény hit védelme, a lovagi irodalom mégis világibb jellegű volt az egyházi irodalomnál. A lovagi líra - bár részben a Mária-kultusz nyomán haladva - létrehozta a trubadúrköltészetet, amelynek középpontjában a szerelmi szolgálat állt. Az elérhetetlen úrnő iránti szerelem ugyan nem mentes szakrális, vallási vonatkozásoktól, de az amor sanctushoz viszonyítva mégis profánabb, földibb szerelemértelmezést mutat. A lovagi epikában újjászületik a hírnév kultusza, amely összekapcsolódik a miles Christianus vallásos öntudatával. Az elfogadott kultúrarétegek alatt a középkorban létezett egy másik kultúra is, amely nem nyert hivatalos rangot vagy elismerést. A vásárokon előadott szabadszájú komédiák, a népszerű vaskos történetek, a fabliau-k mégis részei a középkor irodalmának, akárcsak a magas irodalom műfajai.
- feladatok -
- versenyfeladatok -