Megoldások

I. rész

1.

SZERZŐ

CÍM MŰFAJ ÉVSZÁZAD
Moliére Képzelt beteg
komédia i.sz. 17. sz.
Jean Racine Berenice
tragédia i.sz. 17. sz.
Blaise Pascal Gondolatok
értekezés i.sz. 17. sz.
Moliére Dandin György
komédia i.sz. 17. sz.
Jean de la Fontaine A farkas és a gólya
mese i.sz. 17. sz
Fénelon Thelemakhosz
regény i.sz. 17. sz.
Pierre Corneille Cid
tragédia i.sz. 17. sz.
Moliére Mizantróp
komédia i.sz. 17. sz.
René Descartes Értekezés a módszerről
értekezés i.sz. 17. sz.
Jean Racine Phaedra tragédia i.sz. 17. sz.

Minden helyesen kitöltött sorért 1 pont jár.

2.

  1. maxima

    Irodalmi műfaj, mely különösen a 17-18. századi Franciaországban volt kedvelt. Röviden, tömören előadott erkölcsi igazság, életelv. Nem csupán tapasztalatokat fogalmaz meg, mint az aforizma vagy a szentencia, hanem többnyire felszólító modalitású, tehát ösztönző, felhívó jellegű. A műfaj elnevezése a latin regula maxima kifejezésre vezethető vissza, amely legfőbb elvként vagy legfőbb szabályként fordítható.

  2. farce

    Francia vígjáték, bohózat, 14-16. században közkedvelt komikus drámai műfaj. Rövid, egyetlen csattanóra épülő jelenet, amely leginkább a helyzetkomikumban rejlő humort igyekezett kiaknázni. Szereplői valamennyien egyszerű, egyetlen tulajdonsággal azonosított alakok, akik kivétel nélkül nevetségesek és kisszerűek. A műfaj kedvelte a vaskos humort, a nyers, olykor durva hangnemet. Az elnevezés a francia töltelék szóból ered, a farce-okat eredetileg ugyanis a hosszabb misztériumjátékok komikus betéteiként játszották. Később is gyakran mint előjátékot vagy közjátékot adták elő.

  3. racionalizmus

    Descartes nyomán elterjedt filozófiai ismeretelméleti irányzat, melynek alaptétele szerint helyes ismeretre kizárólag az értelem aktusai révén juthatunk. A racionalizmus tehát elveti a tapasztalat lehetőségét, mint az érvényes ismeret forrását, az érzékszervi észleleteket ugyanis eredendően megbízhatatlannak tekinti.

  4. bizalmas

    A klasszicista francia drámák visszatérő szerepköre. A klasszicista tragédiák dramaturgiája szinte megköveteli a bizalmas szerepeltetését, ugyanis a becsület középpontba állított erénye, illetve ennek klasszicista értelmezése nem teszi lehetővé, hogy a dráma főhősei közvetlenül egymáshoz forduljanak, egymásnak nyilvánítsák ki érzelmeiket, a belsőjükben élő szenvedélyt. A bizalmas rendszerint a főhősnek alárendelt személy, akit feltétlen hűség köt urához / úrnőjéhez, ezért ebben a vonatkozásban lényegében nem tekinthető másik, külső személynek. A bizalmashoz intézett vallomás tehát akár a monológ egyik formájaként is felfogható.

  5. rezonőr

    A klasszicista dráma jellegzetes szerepköre, mely a klasszicista poétika egyik meghatározó elvének köszönheti létét, annak művészetértelmezésbeli sajátosságnak, amely az irodalomtól tanítás és gyönyörködtetés együttes érvényesülését várta el. A rezonőr a józan emberi értelem, a megingathatatlannak tekintett erkölcsi elvek képviselője a drámában, ebből következően nem lehet a dráma főhőse. A tragikus hős ugyanis - az arisztotelészi elveknek megfelelően - a klasszicista tragédiában sem lehet teljesen bűntelen, míg a klasszicista komédia a tanítás jegyében a jellemkomikumra összpontosít, a rezonőrtől pedig eleve távol áll minden nevetséges jellemhiba, vagy komikus emberi tulajdonság.

Minden helyes válasz 2 pontot ér. A válasz akkor tekinthető helyesnek, ha legalább 3 információt tartalmaz.

3.

A hármas egység szabálya a francia klasszicista dramaturgia egyik legfontosabb normatív előírása. A cselekmény, a helyszín és az idő egységének követelménye megszabta, hogy a drámai cselekmény egyetlen cselekményszálon bontakozzon ki, melyhez mellékszálak nem kapcsolódhatnak, továbbá a darabnak egyetlen helyszínen kell játszódnia, a cselekmény idejének pedig közelítenie kell a játékidőhöz, de legföljebb egy napot ölelhet fel. Az említett követelményeket az ésszerűség és a valószerűség igényével hozták összefüggésbe, s igyekeztek a klasszicizmus antikvitáshoz való vonzódásának megfelelően Arisztotelészre visszavezetni. Valójában a hármas egység követelménye nem tulajdonítható Arisztotelésznek, hiszen a Poétikában csak a cselekmény egységének gondolata fogalmazódik meg. Az idő egységét Arisztotelész nem előírásként említi, csupán annyit jegyez meg, hogy a drámaírók kedvelik az egy nap alatt vagy ennél nem sokkal hosszabb idő alatt lezajló cselekményt, míg a helyszín egységéről szót sem ejt. A hármas egység leghatározottabb megfogalmazása Nicolas Boileau Költészettan c. versében olvasható.

Valamennyi értékelhető válaszelemért 1 pont adható.

4.

A francia klasszicista tragédiák többsége érzelem és józan ész, szenvedély és becsület konfliktusaként interpretálható. A becsület középpontba helyezése az udvari kultúra következményeként értelmezhető, a hírnév és a rang ugyanis az előkelő nemes lovagi kultúrában gyökerező társadalmi szerepét és erkölcsét írja elő a kiemelkedő hős számára. Tragikus szituáció e drámafelfogás szerint akkor adódik, amikor a főhős olyan helyzetbe kerül, hogy választani a kell: becsülete vagy érzelmei szerint cselekszik. A mértéktartás a becsület választását követeli meg, ha a főhős e szerint cselekszik a tragikum forrása az lesz, hogy érzelmei megtagadása miatt szenvedésre ítéli önmagát, míg ha érzelmeinek enged, elveszti önbecsülését és a társadalom tiszteletét.

Minden értékelhető válaszelemért 1 pont jár.

5.

A klasszicizmus a reneszánszhoz hasonlóan az antik kultúrában fedezte fel a művészi ábrázolás követendő példáit. Az ókori görög és latin irodalom a józan mértéktartás elvének hangsúlyozásával megfelelt az észszerűség követelményét a művészi alkotásokban is normává emelő korszak ízlésének. A józan észre hivatkozva a klasszicizmus gyakran a valószerűség, a hihetőség igényével lépett fel. Az ilyen módon értelmezett racionalitás természetesen a fantázia szerepének korlátozásához vezetett, ami megfelelt a klasszicizmus által szinte kizárólagos esztétikai normának tekintett horatiusi Ars poetica egyik alapelvének. Ugyancsak innen vette át a klasszicizmus a művészet szerepére, illetve feladatára vonatkozó nézetet, amely a tanítás és a gyönyörködtetés együttes érvényesülésében határozta meg az irodalmi alkotás lényegét.
A klasszicizmus egyfajta fegyelmezettséget várt el az alkotótól, amely egyrészt a személyesség korlátozását, másrészt a különböző műfajok pontos elkülönítését írta elő. A műnemek és műfajok esetében ugyanolyan áttekinthető rendszer érvényesült, ahogy a klasszicizmus nézete szerint a világ egészét is szabályos rend jellemzi. A műfajok között egyértelmű értékhierarchia állt fönn, a legfenségesebb az eposz, ezt követte a tragédia, végül harmadikként a tanító jellegű óda.

Minden értékelhető válaszelemért 1 pont adható.

6.

  1. Descartes: Értekezés a módszerről
  2. Moliére: Tartuffe
  3. Pascal: Gondolatok
  4. Moliére: A fösvény
  5. Racine: Phaedra

A szerző és a cím helyes megadása 2 pontot ér. Minden hiány vagy tévedés pontlevonással jár.

 

Elemzés

Racine Phaedra c. tragédiája olyan mitológiai történetet dolgoz fel, melyet korábban az antik szerzők közül Euripidész és Seneca is tárgyául választott. Racine műve Euripidész darabjához kötődik leginkább, bár az általa írt tragédia konfliktusrendszere, dramaturgiája és tragikumszemlélete erősen eltér a görög drámáétól. Ezeket a mélyreható változásokat már a két tragédia címe is jelzi, hiszen Racine Phaedra, s nem pedig Hüppolitosz alakját állította a dráma középpontjába. A főhős kiválasztásának az a legfontosabb következménye, hogy a mindig az ő történetében valósul meg legmélyebben a tragikum. Euripidész Hüppolitoszában az Aphroditét megvető, kizárólag Artemisznek áldozó királyfi az istenekkel szembeni gőg miatt pusztul el, tragikus vétséget, hübriszt követ el, mert nem hajlandó tudomásul venni, hogy az isteni világrend az embert valamennyi isten iránt tiszteletre kötelezi. Euripidész drámájában Phaedra csupán az isteni bosszú eszköze, aki lényegében teljesen ártatlanul esik áldozatul Aphrodité Hüppolitosz elleni haragjának. Alakja elsősorban abban a vonatkozásban nyer jelentőséget, hogy az emberi bűn Hüppolitosz figurájában szemlélhető értelmezését az isteni világrend igazságosságának megkérdőjelezésével kapcsolja össze. Racine tragédiájában nem található olyan mozzanat, amely az isteni szféra, az isteni ítélet igazságosságát relativizálná. E lényeges dramaturgiai különbség forrása a bűn fogalmának eltérő értelmezésében keresendő. A klasszicista tragédia tehát a Phaedrát érintő tragikumra összpontosít, ugyanakkor a főhőst Euripidész hősnőjétől eltérően nem láttatja teljesen bűntelennek. Bár Phaedra nem maga vádolja meg nevelt fiát Thészeusz előtt, a dráma értelmezésében mégis bűnös, amennyiben szerelem ébredt benne férjének gyermeke iránt. Fontos megjegyezni, hogy pusztán a szerelem érzése is bűn Racine tragédiájának világában, s nem csupán a szerelmi vallomás teszi azzá. Azaz maga a vágy, a szándék is bűnként értelmeződik, nem csupán a cselekvés, a megvalósult tett. Phaedra ugyanakkor eleget tesz az Arisztotelész nyomán hangoztatott klasszicista tragikumfelfogásnak is: nem teljesen bűnös és nem teljesen ártatlan. A drámai dikció többször utal arra, hogy hosszú ideig igyekezett elfojtani magában a szerelem érzését, s inkább a halálra készült, semhogy érzelmeit megvallja Hüppolitosznak. Csupán Oinoné tanácsára hívatta magához az ifjú herceget, hogy feltárja előtte érzelmeit. Ugyanakkor bűnös indulat ragadta el, amikor arról értesülve, hogy Hüppolitosz Ariciát szereti, őrjöngő féltékenységében az ifjú halálát kívánta. Másrészt vállalja bűnösségét, amikor halála előtt maga számol be Thészeusznak a történtekről, s nem mentegeti magát vallomásában. Olyan személyiségként értelmezhető, aki küzd saját bűne ellen, de ez a küzdelem meghaladja erejét. Személyiségének lényege ez a kettősség: a dráma szövege utal arra, hogy Minósz és Pasziphé lánya, tehát az értelem, a fény tisztasága az őrjöngő szenvedéllyel és az érzékiséggel együtt határozza meg lelkiségét. Tetteitől és szándékaitól függetlenül bűnre hajló lélek, aki ezen helyzetén nem képes változtatni. Racine drámája azt az alakot értelmezi bűnösként, aki Euripidész tragédiájában a legkevésbé volt bűnös, s pusztán ártatlan áldozata volt az isteni bosszúnak. A nézőpontnak ez az áthelyeződése nem abban ragadható meg, hogy Racine más személyeket tartott bűnösnek, mint Euripidész, hanem abban, hogy a francia tragédia az emberre, mint eleve bűnös lényre tekint, aki pusztulását nem képes befolyásolni. Az isteni elrendelés eleve meghatározza az ember sorsát, aki természetéből fakadóan bűnös lény. Nem rendelkezik szabad akarattal, kizárólag az isteni kegyelemre hagyatkozhat, hiszen szándékai és tettei nem segíthetik hozzá a megváltáshoz. A bűn ebben a megközelítésben nem az egyéni döntések vagy jellemhiba következménye, hanem az emberi lét jellemzője, s mint ilyen nem erkölcsi, hanem egzisztenciális karakterű. A bűnnek és a tragikumnak ilyen értelmezésében Racine a janzenizmus nézőpontjához közelített, amely a szabad akarat tételével szemben a determináció gondolatával összefüggésben interpretálta az emberi létezés természetét.

 

II. rész

  1. Mit jelent az hogy:
  2. Ki a szerzője a következő műveknek? Ha tudja, írja le a mű születésének időpontját is!
  3. Stendhal szerint melyek a klasszikus és melyek a romantikus jellemzői?
  4. (Rossz besorolásért pontlevonás, maximum 4 pont szerezhető)

  5. Mit jelent az, hogy a klasszicizmus a reneszánsz gyermeke? De vajon édesgyermeke, vagy mostohája?
    Egyesek szerint a humanistáknak a klasszikusok iránt tanúsított tiszteletük elsősorban etikai volt, nem utánozták a régieket és a formákat. A klasszicisztikus akkor születik meg, amikor az antikokért való rajongás kihűl, s ebben az elmerevedő állapotában imitatív formulákba kristályosodik.
    (4 pont)

  6. Mi a barokk, és mi a klasszicizmus eszménye?
    A barokk eszménye a hős, a klasszicizmus eszménye az ember, az úriember. A barokk stílusa a hősi modor, a klasszicizmusé a polgári erények.
    (3 pont)

  7. Hogyan kezdődött a francia klasszicisták munkája?
    A fegyelmező munka egyelőre főként nyelvi, verselési és stiláris kérdésekben folyt, a francia reneszánsz kritikájának, a világosságnak és a központosításnak a jegyében folyt.
    (5 pont)

  8. Mi a francia klasszicizmus lényege?
    A szabályokat ismerni és tudni kell ugyan, már csak azért is, mert a szintén alapkövetelménynek számító valószerűség leghívebb őrei és biztosítékai; de a szabályoknál van egy általánosabb érvényű, főbb szabály is: a tetszés. Nem mintha a kettő közt bármiféle elvi ellentét volna; a klasszicizmusra épp az a jellemző, hogy nincs köztük ellentét. Maucroix mondta egy alkalommal: "Minél szárazabb valami, minél nehezebb versbe foglalni, annál megkapóbb, ha jól mondják el, s azzal az eleganciával, ami maga a költészet."
    (4 pont)

  9. Mi a különbség a francia és a német klasszicizmus között?
    A német klasszicizmus köztudomásulag nem a francia hatására alakult ki, hanem inkább ellene; és ha a francia inkább latin tájékozódású, a német kezdeteitől fogva elősorban a görögök felé tekint.
    (4 pont)

- vissza -