A francia Enciklopédia

(Részletek)


ENCIKLOPÉDIA

(részlet)

   Egy enciklopédia célja valójában az, hogy összegyűjtse az egész földön elszórt ismereteket; hogy általános rendszerüket bemutassa kortársainknak és átadja az utánunk következőknek, nehogy az elmúlt századok munkássága hiábavaló fáradozássá váljék a rákövetkező századokban; hogy unokáink tanultabbak lévén egyben erényesebbekké és boldogabbakká legyenek, mi pedig úgy halhassunk meg, mint akik nagy szolgálatokat tettek az emberi nemnek...
   A tudományok és művészetek értelmező szótára tehát nem lehet egyetlen ember műve. Sőt, tovább megyek: azt sem hiszem, hogy akár külön-külön vett, akár egyesült irodalmi társaságok is megalkothatnák...

(Diderot cikke)


JÓZAN ÉSZ

(részletek)

   Józan észnek azt az adottságot nevezzük, amelyet a természet alakított ki mindenkiben, vagy legalábbis az emberek többségében, s amelynek birtokában az emberek - amikor értelmük már megérett a használatra - józan és kiegyensúlyozott ítéleteket tudnak alkotni a saját szubjektív észlelésüktől különböző tárgyakról; s ezek az ítéletek nem következményei semmiféle előzetes elvnek. Ha példát akarunk hallani olyan ítéletekre, melyeket elsősorban a józan ész szabályai és ereje igazolnak, a következőket idézhetjük:

  1. Léteznek más lények és más emberek is a világon, nemcsak én.
  2. Van valami, amit igazságnak, bölcsességnek, megfontoltságnak neveznek, és ez a valami nem pusztán önkényes föltevés.
  3. Van bennem valami, amit értelemnek nevezek, s valami, ami nem értelem, - ez utóbbi a test.
  4. Az emberek nem esküdtek össze valamennyien arra, hogy becsapjanak és félrevezessenek másokat.
  5. Ami nem értelem, az sosem teremtheti meg az értelem valamennyi okozatát; a találomra mozgatott anyagrészecskék nem hozhatnak létre valamely szabályos elrendezésű és mozgású művet, például egy faliórát.

   Mindezek az ítéletek, melyeket a józan ész parancsol ránk, oly valóságos és bizonyos igazságok, mint a saját észlelésünk belső érzéséből nyert szabályok; legfeljebb nem a világosságnak ugyanolyan lendületes gyorsaságával, hanem a beleegyezésnek ugyanazon szükségszerűségével ragadják meg elménket. Lehetetlen úgy ítélnem, hogy nem gondolkozom, amikor éppen gondolkozom; hasonlóképp lehetetlen ügy döntenem, hogy én vagyok az egyetlen élőlény a földön, hogy minden ember az én becsapásomra esküdött össze, hogy az emberi ipar olyan alkotása, mint például az időt szabályosan mutató falióra, pusztán a véletlen terméke.
   El kell azonban ismerni, hogy van különbség a belső érzésből nyert elsődleges igazságok és minden másfajta elsődleges igazság között: mégpedig az, hogy az előbbiek iránt a kételynek még az árnyéka sem merülhet föl, míg az utóbbiakkal szemben meg lehet kockáztatni azt a véleményt, hogy nem rendelkeznek a legteljesebb bizonyossággal. […]
   […] Mert hiszen, ha az elsődleges igazságok nem volnának elhintve valamennyi ember értelmében, akkor lehetetlenség lenne bármiben is megegyezésre bírni őket, éppen mert mindenféle tárgyban különböző alapelvek léteznének. Ha tehát helyes is azt mondani, hogy az igazság nem a sokaság számára van, ezen olyanféle igazságot kell értenünk, amelynek fölismeréséhez különleges figyelem, képesség és tapasztalat tételezendő föl, ami nincs megadva a tömegnek. De ha elsődleges igazságról van szó, e tekintetben mindenki filozófus. A szemlélődő filozófus minden okoskodásával egyetemben sincs jobban meggyőződve arról, hogy létezik és gondolkozik, mint a legalacsonyabb rendű és legegyszerűbb elme. Azokban a dolgokban, melyekhez okoskodással megszerzett ismeretek és bizonyos kísérleteket föltételező különleges elmélkedések szükségesek - amelyekre nem mindenki képes - , a filozófus szava hihetőbb egy közönséges emberénél; ám valamely nyilvánvalóan tapasztalható és mindenki által azonos módon érzékelhető dologban bárki filozófussá válik; a természet és a józan ész elsődleges alapelvei esetében tehát az emberi nemtől elkülönülő filozófus százezer más filozófussal találja magát szemben, akik éppen olyan jól ismerik általános képzeteink elsődleges alapelveit. Sőt mi több, az emberek átlaga egyes dolgokban szavahihetőbb a legtöbb filozófusnál, mert nem igyekezett kierőszakolni vagy eltorzítani a természet által mindenkinek egyetemlegesen sugallt érzéseket és ítéleteket.
   Mint mondják, az az emberek általános érzése, hogy a Nap átmérője nem több két lábnyinál. Mire ezt válaszoljuk: nem igaz, hogy mindazok, akiknek módjukban áll megítélni a Nap nagyságát, általában csak két vagy három lábnyi átmérőjűnek tartják. E tekintetben a legműveletlenebb nép is a közvéleményre vagy a filozófusokra és asztronómusokra hagyatkozik, mintsem saját szeme tanúságtételére. Ezért sosem, még a nép körében sem találkoztunk olyan emberekkel, akik komolyan állítanák, hogy tévedünk, amikor a Napot négy lábnyi gömbnél nagyobbnak hisszük. Ha ugyanis akadna olyan elmaradott ember, aki vitatkoznék efölött, abban a pillanatban felhagyna kétkedésével, mihelyt egy közönséges tárgyat mutatnánk neki, s az tapasztalatilag, a távolsággal arányosan összehasonlíthatatlanul kisebbnek tűnnék a szemében, mint amikor közelről nézi. Így a legostobább embereknek is meggyőződésükké válik, hogy a tárgyak valódi terjedelmét illetően megcsalja őket a saját szemük. Ez az ítélet tehát nem természetes érzés, hiszen éppen ellenkezőleg, egyetemlegesen megcáfolja azt a gondolkodás: az értelmes természet legtisztább érzése.

(Jaucourt cikke)


BABONA

(részlet)

Általában minden - vallási - túlzás; a pogánykorból származó régi mondás szerint legyünk ájtatosak, de jól vigyázzunk, nehogy babonába essünk:
      Religentem esse oportet, religiosum nefas.1
   A babona valójában olyan hamis, rossz irányba fordult, hiábavaló félelmekkel teli vallási gyakorlat, amely szemben áll az ésszel és a legfelsőbb lényről alkotandó egészséges gondolatokkal. Vagy ha így jobban tetszik: a babona olyan bűbáj és mágikus erő, mellyel a félelem tartja hatalmában a lelkünket; a képzelet e szerencsétlen leánya kísérteteket, álmokat és látomásokat bocsát ránk; mint Bacon2 mondja, a csőcselék bálványait a babona faragta, ő teremti a láthatatlan szellemeket, a szerencsés és baljós napokat, a szeretet és gyűlölet elháríthatatlan nyilait. A babona főleg a betegségben vagy balsorsban sújtja a szellemet; a józan fegyelmet és a tiszteletre méltó szokásokat képmutatássá és felületes szertartásokká változtatja. Mihelyt mély gyökereket eresztett a vallásba, lett légyen az jó vagy rossz, képes kioltani a természetes világosságot és megzavarni a legegészségesebb koponyákat is. Végeredményben ez az emberiség legrettentőbb csapása. Még az ateizmus sem - pedig ezzel mindent megmondtunk - teszi tönkre a természetes érzelmeket, még az sem sérti a törvényeket vagy a nép erkölcseit; a babona ellenben zsarnok kényúr, aki mindent alárendel rémlátásainak. Előítéletei minden más előítéletet fölülmúlnak. Az ateistának, mert szereti a saját nyugalmát, érdeke a köz nyugalma; a megzavarodott képzeletből született fanatikus babona ellenben birodalmakat dönt meg. [...]
   A tudatlanság és a barbárság szülik a babonát; a képmutatás táplálja üres szertartásokkal; a vakbuzgóság terjeszti el, és a haszonlesés teszi örökössé.

   Az uralkodó keze nem fékezheti meg eléggé a babona rémét; a trónnak a hatalmát és a hazának a boldogságát sokkal inkább ettől a szörnyetegtől kell féltenie, mint a vallástalanságtól (ami ugyancsak megbocsáthatatlan).
   A fanatizmus nem egyéb, mint cselekvésre váltott babona; lásd a Fanatizmus címszót, az Enciklopédia egyik szép és tanulságos cikkét.

(Jaucourt cikke)


EMBER

(részlet)

   Érző, gondolkodó és elmélkedő lény, ki szabadon jár-kel az egész földön, az őt uraló összes többi állat élén látszik állani, társadalomban él, tudományokat és művészeteket talált föl, sajátos és rá jellemző jósággal és rosszasággal rendelkezik, urakat helyezett maga fölé, törvényeket alkotott magának stb.

(Diderot cikke)


TERMÉSZETES EGYENLŐSÉG

(részlet)

   Azt az egyenlőséget nevezzük természetes egyenlőségnek, mely minden ember között egyedül természetük alkata révén létezik; ez a szabadság principiuma és alapja.
   A természetes vagy morális egyenlőség tehát az emberi természetnek minden emberben közös alkatára épül, hiszen egyazon módon születnek, növekednek, tartják fönn magukat és halnak meg.
   Mivel az emberi természet minden emberben ugyanolyan, világos, hogy a természetjog szerint mindenkinek úgy kell becsülnie és kezelnie a többieket, mint megannyi vele természet szerint egyenrangú lényt, vagyis mint hozzá hasonló embert.
Az emberek ezen természetes egyenlőségének alapelvéből több következtetés adódik. Sorra veszem a főbbeket:

  1. Ebből az elvből következik, hogy az emberek természetüknél fogva mind szabadok, és hogy az ész csak boldogulásuk érdekében tehette őket függőkké.
  2. Az életkörülmények különbségei, a nemesség, a hatalom, a vagyon stb. által a politikai kormányzatban létrehozott egyenlőtlenségek ellenére azoknak, akik a legmagasabbra emelkedtek a többiek föle, úgy kell bánniok az alattuk állókkal, mint velük természet szerint egyenrangúakkal: kerüljenek minden sértést, semmit ne követeljenek azon felül, amivel nékik tartoznak, viszont emberségesen követeljék azt, ami kétségbevonhatatlanul jár nekik.
  3. Aki nem szerzett különleges jogot arra, hogy valamiféle kivételezésre tarthasson igényt, nem törekedhet többre, mint mások; ellenkezőleg, egyenlő mértékben kell megengednie nekik ugyanazon jogok élvezetét, amelyeket magának önkényesen megkövetel.
  4. Bármit, ami többeknek közös joga, vagy közösen használjanak, vagy fölváltva birtokoljanak, vagy osszanak föl egyenlő részekre az egyformán jogosultak között, vagy nyújtsanak helyette méltányos és meghatározott kárpótlást, vagy ha mindez lehetetlen, húzzanak sorsot: ez elég kellemes megoldás, amely lehetetlenné teszi a lenézés vagy részrehajlás minden gyanúját, s mégsem csökkenti a megbecsülést azok iránt, akikre nézve kedvezőtlen.

   Végül, hogy még többet mondjak...a természetes egyenlőség vitathatatlan alapelvére építem a jótékonyság, az emberiesség és igazság mindama kötelességeit, amelyekkel az emberek kölcsönösen tartoznak egymásnak, és ezt az állításomat nem lenne nehéz bizonyítani.
   Az olvasó le fogja vonni az emberek természetes egyenlőségének elvéből adódó egyéb következtetéseket is. Csupán annyit jegyzek meg, hogy ezen alapelv megszegése vonta maga után a politikai és társadalmi rabszolgaságot. Ebből következett, hogy az önkényuralomnak alávetett országokban az uralkodók, udvaroncok, főminiszterek, a pénzügyek intézői bírják a nemzet minden vagyonát, miközben az állampolgárok nagy részének csak a legszükségesebbje van meg, a nép legnagyobb része pedig nyomorban tengődik. […]

(Jaucourt cikke)

   1 Istenfélőnek lenni erény, babonásnak lenni bűn. (latin)
   2 Francis Bacon (ejtsd: frenszisz békn, 1561 - 1626) az újkori angol filozófia első kimagasló alakja. Fő műve a Novum Organum (magyarul: Új módszer, 1620), melyben a helyes megismerés akadályait, az ún. ködképeket (idolumokat) vizsgálja részletesen. A korábbi filozófiák torzulásainak alapvető okát a babonában és a teológiában jelöli meg.


- vissza -