Sárfalvi_- Tóth: Földrajz I. 189-229. o. és a könyv végén lévő táblázat
Nemerkényi: Általános természetföldrajz 177-206. o.

FÖLDRAJZI ÖVEZETESSÉG

Alapfogalmak

• Idő: a légkör fizikai és kémiai tulajdonságainak és folyamatainak egy adott helyen, adott időpillanatban a környezettel és egymással is kölcsönhatásban álló rendszere.
  
  
• Időjárás: a levegő fizikai és kémiai állapotának adott helyen rövidebb idő (néhány óra, nap) alatt lejátszódó változása.
  
  
• Éghajlat (klíma): egy adott hely időjárásának hosszabb időszak (néhány évtized) alatt megfigyelhető, szabályszerű változása.
  Más definíciók: Valamely hely átlagos időjárása.
  Adott hely időjárási rendszere.
  
  
• Időjárási elemek = éghajlati elemek: egyes térségek időjárását, éghajlatát kialakító, számokkal is leírható jellemzők: napsugárzás, hőmérséklet, légnyomás, szél, vízgőztartalom, felhőzet, csapadék.
  
  
• Éghajlat-alakító tényezők: azok a csillagászati (kozmikus) és földi jelenségek, amelyek megszabják valamely hely éghajlati változását, azok törvényszerűségét. Ezek:
  
  - napsugárzás;
  - a földfelszín anyaga, domborzata, tengerszint feletti magassága, növényzete;
  - uralkodó szél és tengeráramlások.
  
  
• Makroklíma: nagy kiterjedésű légtérben (több tíz-százezer km2 területen) uralkodó, megközelítően azonos éghajlat.
  
  
• Mezoklíma: a középnagyságú légterek éghajlata.
  
  
• Mikroklíma: a talaj feletti pár dm-es légtér éghajlata.
  
  
• Éghajlati övezet: a gömb alakú Földön az éghajlati elemek (és sok más természetföldrajzi tényező) övszerű sávok mentén rendeződnek el.
  
  
• Szoláris éghajlati övezet: a napsugarak hajlásszöge (=deleléskor a napsugarak és a földfelszín által bezárt szög) által kijelölt éghajlati övezetek (csak a Nap sugárzását és a Föld bolygótulajdonságait vesszük figyelembe):
  
  forró (trópusi) övezet 0° - é.sz. és d.sz. 23,5°
  mérsékelt övezet é.sz. és d.sz. 23,5° - é.sz. és d.sz. 66,5°
  hideg övezet é.sz. és d.sz. 66,5° - é.sz. és d.sz. 90°
  
  
  
  
  Magyarázat: Ha a Föld tengelye merőleges lenne a keringési síkra (ekliptikára), akkor egész éven át (a teljes keringési idő alatt) a Föld egy adott pontján nem változna a napsugarak beesési szöge (pl. az Egyenlítőn egész éven át 90°, a sarkpontokon egész évben 0° lenne a beesési szög). Mivel azonban a Föld forgástengelye 66,5°-os szöget zár be az ekliptikával (azaz a forgástengely és az ekliptikára állított merőleges között 23,5°-os a szög), és ez a szög a keringés alatt nem változik, a napsugarak beesési szöge egy év folyamán nem állandó a Föld különböző pontjain: március 21-én az Egyenlítőre, június 22-én a Ráktérítőre, szeptember 23-án ismét az Egyenlítőre, december 22-én pedig a Baktérítőre érkeznek merőlegesen a napsugarak.
  
  
  
  Tehát a napsugarak beesési szöge csak a Rák- és a Baktérítő közötti területen (é.sz. 23,5° és d.sz. 23,5° között) lehet az év folyamán 90°. Ez a terület a forró (vagy trópusi) övezet. Ugyancsak a Föld tengelyferdesége az oka, hogy az é.sz. 66,5°-tól északra és a d.sz. 66,5°-tól délre az év folyamán legalább egyszer nem kel fel illetve nem nyugszik le a Nap (a sarkkörökön), a sarkpontokon pedig féléves nappal és féléves éjszaka váltja egymást. Ez a terület az északi és déli hideg övezet. A térítők és a sarkkörök közötti átmeneti terület, ahová már mindig csak 90°-nál kisebb hajlásszöggel érkeznek a napsugarak, de még minden nap felkel és lenyugszik a Nap, az északi és déli mérsékelt övezet.
  
  
  
  
• Napéjegyenlőség (ekvinokcium): évente két alkalommal, március 21-én és szeptember 23-án a napsugarak deleléskor az Egyenlítőre esnek merőlegesen. Ekkor az egész Földön 12 órás nappal és 12 órás éjszaka van, azaz hosszuk megegyezik. Az északi félgömbön március 21-e a csillagászati tavasz, szeptember 23-a pedig a csillagászati ősz kezdete.
  
  
• Nyári napforduló (az északi félgömbön június 22-e): a Nap március 21-én az Egyenlítő felett delel 90°-ban, ettől kezdve június 22-ig egyre északabbra esik az a terület, ahol 90°-ban delel a Nap, azaz a Nap látszólagos évi pályája során észak felé "vándorol". Június 22-én delel 90°-ban a legészakabbra, a Ráktérítő felett, ezután látszólagos égi pályáján az Egyenlítő, azaz dél felé tart. A Nap pályájában ily módon június 22-én bekövetkező fordulat a nyári napforduló.
  
  
• Téli napforduló (az északi félgömbön december 22-én): December 22-én ugyanaz történik a déli félgömbön, mint június 22-én az északi félgömbön, azaz a Nap látszólagos pályáján ekkor éri el a legdélibb pontot. ezután visszafordul észak, azaz az Egyenlítő felé. A Nap pályájában ily módon bekövetkező fordulat a téli napforduló.
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
• A napsugarak beesési szöge és a földrajzi szélesség közötti összefüggés:
  
  
• március 21-én és szeptember 23-án:
  beesési szög = 90° - földrajzi szélesség
  pl. az Egyenlítőnél a beesési szög = 90° - 0° = 90°
  az Északi-sarkon a beesési szög = 90° - 90° = 0°
  
  
• június 22-én:
  
  a) Ráktérítőtől északra:
  
  beesési szög = 90° - földrajzi szélesség +23,5°
  pl. a Ráktérítőnél a beesési szög = 90° - 23,5° + 23,5° = 90°
  az Északi-sarkkörnél a beesési szög = 90° - 66,5° + 23,5° = 47°
  az Északi-sarkpontnál a beesési szög = 90° - 90° + 23,5° = 23,5°
  
  b) a Ráktérítőtől délre:
  
  beesési szög = 90° - földrajzi szélesség - 23,5°
  pl. az Egyenlítőnél a beesési szög = 90° - 0° - 23,5° = 66,5°
  a Baktérítőnél a beesési szög = 90° - 23,5° - 23,5° = 43°
  a Déli-sarkkörnél a beesési szög = 90° - 66,5° - 23,5° = 0°
  
  
• december 22-én:
  
  a) a Baktérítőtől délre:
  
  beesési szög = 90° - földrajzi szélesség + 23,5°
  
  pl. a Baktérítőnél a beesési szög = 90° - 23,5° + 23,5° = 90°
  a Déli-sarkkörnél a beesési szög = 90° - 66,5° + 23,5° = 47°
  a Déli-sarkpontnál a beesési szög = 90° - 90° + 23,5° = 23,5°
  
  b) a Baktérítőtől északra:
  
  beesési szög = 90° - földrajzi szélesség - 23,5°
  
  pl. az Egyenlítőnél a beesési szög = 90° - 0° - 23,5° = 66,5°
  a Ráktérítőnél a beesési szög = 90° - 23,5° - 23,5° = 43°
  az Északi-sarkkörnél a beesési szög = 90° - 66,5° - 23,5° = 0°
  
  
• Valós vagy módosított éghajlati övezet: a napsugarak által kijelölt éghajlati övezetek határai szabályosak: a térítők és a sarkkörök jelentik ezeket. A valóságban azonban a tengeráramlások, a szélrendszerek, a domborzat valamint a szárazföldek és óceánok szabálytalan elhelyezkedése módosítja a szoláris éghajlati övezetek szabályos határait. Így jönnek létre a szabálytalan határokkal rendelkező valós vagy módosított éghajlati övezetek. Ezeken belül is eltérő lehet az éghajlat, így jönnek létre az éghajlati övezeteken belül az éghajlati övek, és azokon belül az éghajlati területek.
  
  
  
  
  
• Földrajzi övezetek: az éghajlat, a természetes növényzet, az állatvilág, a talaj, a vízjárás, a felszínformáló erők együttes övezetes megjelenése.
  
  
• Éghajlati rendszerek: A Földön megfigyelhető különböző éghajlattípusokat sokan megpróbálták rendszerezni. Pl.
  
  - Penck éghajlati rendszere a csapadékmennyiséget vette alapul, és három nagy típust különböztetett meg:
  
  1. nedves (humidus);
  2. száraz (aridus)
  3. havas (nivális)
  
  - Köppen éghajlati rendszere a leggyakrabban alkalmazott osztályozás, amely a hőmérséklet és a csapadék alapján készült. 5 éghajlati övet különböztet meg:
  
  1. forró trópusi öv
  2. száraz öv
  3. meleg mérsékelt öv
  4. boreális öv
  5. hideg poláris öv
  
  
• Az éghajlat ábrázolása: A klímadiagramok a hőmérséklet és a csapadékadatok éves változását ábrázolják. 2 típus használatos:
  
  - Hagyományos ábrázolási mód:
  
  
  
  A vízszintes tengelyen az év 12 hónapja, a bal oldali függőleges tengelyen a hőmérséklet °C-ban, a jobb oldali függőleges tengelyen a csapadékmennyiség mm-ben van feltüntetve. A hőmérsékleti és csapadékértékek mindig az éghajlatnak megfelelő nagyságrendben vannak feltüntetve, ezért ezek a diagramtípusok egymás közötti összehasonlításra nem alkalmasak. A havi csapadékmennyiségeket oszloppal, a havi középhőmérsékleteket pedig görbével ábrázolja.
  
  - Walter-Lieth-féle ábrázolási mód: A vízszintes tengelyen itt is az év 12 hónapja található, a bal oldali függőleges tengelyen a hőmérséklet, a jobb oldali függőleges tengelyen a csapadék, de pontosan megszabott nagyságrendben: a hőmérsékleti skála beosztása 10 °C, a csapadékskáláé 20 mm. A fejlécen feltüntetik a mérőállomás nevét (a), tengerszint feletti magasságát (b), az évi középhőmérsékletét (c) és az évi csapadékmennyiségét (d). A hőmérsékletet (e) és a csapadékot (f) is görbével ábrázolja, ezek egymáshoz viszonyított helyzete is fontos. Ha a hőmérsékleti görbe a csapadékgörbe felett húzódik, az száraz (aridus) időszakot jelez (m), amit pontozással jelölnek. Ha a csapadékgörbe a hőmérsékleti görbe felett halad, az nedves (humidus) időszakot jelez, amit havi 100 mm csapadékmennyiség alatt vonalkázással (n), havi 100 mm csapadékmennyiség felett pedig fekete színnel (o) jelöli a diagram (szuperhumidus időszak).
  
  A hagyományos és a Walter-Lieth-féle diagram kombinációja is előfordulhat pl. a gimnáziumi tankönyvekben.
  
  
  
  (Az egyes éghajlati övezetek, övek és területek jellemzőiről jó leírást adnak a gimnáziumi tankönyvek.)

TALAJTAN

• Talaj: a földkéreg legkülső szilárd burka, amely a növények termőhelyéül szolgál. Alapvető tulajdonsága a termékenység: a benne illetve rajta élő élőlényeket levegővel, vízzel, tápanyaggal látja el. A talaj bonyolult, összetett rendszer, amely két alrendszerből, élő és élettelen részből áll. A talaj az élő és élettelen részrendszerek működési egysége.
  
  
• A talajképződést meghatározó tényezők:
  
  

  éghajlat (hőmérséklet, csapadék, szél) földtani tényezők (alapkőzet, kéregmozgások, vulkanizmus, felszíni és felszín alatti vizek) domborzati tényezők biológiai tényezők (baktériumok, gombák, növények, állatok) időtényező (a talajok kora) emberi tevékenység

  
  
  
• A talaj kialakulása:
  
  kiindulási anyagok: a földkéreg felszínén található kőzetek és ásványok. Ezek az anyagok három alapvető folyamat során alakulnak talajjá:
  
  1. fizikai mállás (aprózódás): csak a kőzetek mérete változik hő és fagy hatására, de a növények gyökerei is szétfeszíthetik a kőzeteket;
  
  2. kémiai mállás (mállás): vizes közegben lejátszódó folyamat, amelynek során a kőzetalkotó ásványok oldódnak, hidratációs és hidrolitikus változásokon mennek keresztül. A mállás során felbomlik az eredeti kristályos szerkezet, az ásványok kémiailag alakulnak át. Az alapkőzet ásványainak mállása során agyag keletkezik (ez az agyagosodás folyamata), amely egy komplex termék, szemcsenagysága 0,002 mm-nél kisebb, zömmel kolloid mérettartományba esik. Az agyag alkotórészei:
  
  

  agyagásványok (pl. montmorillonit, kaolinit) elsődleges szilikátok 0,002 mm-nél kisebb részei alumínium-hidroxid és vas-hidroxid kovasavval alkotott víztartalmú komplexe

  
  3. biológiai mállás: az élőlények hatása a talajképződés során. A talajok képződésének alapvető feltétele az élőlények (mikroorganizmusok, növények, gombák, állatok) megtelepedése a málladékon, amelyek azt termőképességgel rendelkező biogén képződménnyé alakítják át. Az élőlények tevékenységének hatására a talajban szerves anyagok jelennek meg. Ezek egyrészt az élőlényekben is előforduló szénhidrátok, fehérjék, lipidek, másrészt a talaj speciális anyagai, a humuszanyagok.
  
  A talaj kialakulásában fontos további folyamatok
  
  

  humifikáció: az elhalt élőlények testének anyagából lebontó folyamatok, bonyolult kémiai átalakulások során humusz jön létre. A humusz bonyolult szerkezetű, nagy molekulájú, sötét színű, szerves vegyületcsoport, amelynek mérete szintén a kolloid mérettartományba esik, pontos összetétele, szerkezete máig sem teljesen ismert. A legfontosabb humuszanyagok a fulvosavak, huminsavak, huminok. kilúgzás - felhalmozódás: e folyamatpár a talajok vízgazdálkodásával, így az éghajlattal van szoros összefüggésben. Kilúgzás: a CaCO3 és más jól oldódó talajalkotó vegyület csapadék hatására történő kioldódása a talaj felső szintjéből, és alsóbb szintekbe való vándorlása. (A humuszanyagok jó része vízben oldhatatlan, így nem vesz részt a klúgzásban.) Felhalmozódás: a kilúgzás ellentéte, az oldott anyagok kiválása, feldúsulása a talaj valamely, általában mélyebb szintjében. (Pl. a CaCO3 száraz körülmények között a felszín közelében van, az erősen nedves területeken viszont a talaj legmélyebb rétegeibe kerülhet. podzolosodás: erősen savanyú környezetben, nedves viszonyok között (leginkább a boreális övben) az agyagásványok szétesésével kialakult alumínium- és vas-oxidok az A szintből a B szintbe vándorolnak, a jellegzetes szürke színű kovasavak pedig az A szintben maradnak. A podzolos talaj humuszban is szegény.

  
  
  
• A talaj szintjei (fentről lefelé):
  
  A szint: a talaj legfelső szintje, a legnagyobb biológiai aktivitással. Legnagyobb a humusztartalma (humusz-felhalmozódási szintnek is nevezik), és itt hat leginkább a kilúgzás (kilúgzási szintnek is nevezik).
  
  B szint: kisebb biológiai aktivitású, alacsonyabb humusztartalmú szint, itt halmozódnak fel a kioldódott anyagok (felhalmozódási szintnek is nevezik).
  
  C szint: anyakőzet = alapkőzet. A talajképződésben résztvevő kőzet, amelynek anyagaiból jön létre a talaj.
  
  D szint: ágyazati kőzet, a talajképződésben már nem vesz részt.
  
  
• A talaj fizikai tulajdonságai:
  
  

szemcseméret: szemcseméret alapján a talajoknak három csoportját lehet megkülönböztetni: (1) homokos talajok (a 2-0,02 mm-es szemcsék dominálnak benne); (2) vályogos talajok (a 0,02-0,002 mm-es szemcsék dominálnak benne); (3) agyagos talajok (a 0,002 mm-nél kisebb szemcsék dominálnak benne); levegőtartalom (talajlevegő): eltér a légköri levegőtől, mivel CO2- és páratartalma nagyobb, oxigéntartalma pedig kisebb a levegőénél. A talajlevegő a talaj pórusain keresztül állandó kapcsolatban áll a légkörrel. víztartalom: a talaj vízgazdálkodását befolyásoló tényezők: csapadék, hőmérséklet, párolgás (evaporáció), növények párologtatása (transzspiráció). Általában a talaj felső részében a talajszemcsék közti pórusokat levegő és víz tölti ki. Ez a víz a talajnedvesség. A talajban lévő víz egy része a talajkolloidok felületéhez erősen kötött ún. higroszkópos víz, amely a növények számára nem felvehető. A másik része a talajkolloidok felületén gyengébben van kötve, ez a kapilláris víz, amely a növények számára felvehető. Általában a talaj mélyebb rétegeiben elhelyezkedő, a vízzáró réteg felett összegyűlő víz a talajvíz, amely a talaj minden pórusát kitölti, így itt nincs talajlevegő. A talajvíz a kapilláris vízemelés révén biztosítja a felette lévő talajrétegek vízellátását.



• A talaj kémiai tulajdonságai:
  
  

  talajkolloidok: a talajrészecskék többsége a kolloid mérettartományba (0,001-0,5mm) esik, így talajkolloidoknak is nevezik őket. A talajkolloidok jellemző tulajdonsága az adszorpciós képesség: mivel a kolloidok nagy fajlagos felülettel rendelkeznek, különféle anyagokat (ionokat, vizet, gázokat) képesek megkötni (adszorbeálni) a felületükön. A talajkolloidok felületükön főleg pozitív töltésű ionokat kötnek meg (pl. Ca2+, Mg2+, Na+, K+). a talaj kémhatása: a talajok nagy része, elsősorban az élettevékenység hatására savas kémhatású (talajsavanyúság). a talaj tápanyagtartalma: a növények számára kiemelkedő fontosságú. A növények tápanyagaikat a talajból ionok formájában veszik fel. A talaj tápanyagai egyrészt a talaj szerves anyagaiban (humuszanyagok) vagy azok felületén kötve, másrészt a talajoldatban találhatók.

- feladatok -

- vissza a tematikához -