A pozitív vagy reális stádium

1. Fő jellegzetessége: a törvény avagy a képzelőerő állandó alárendelése a megfigyelésnek
   
   

   12. Fokozatosan szabaddá vált értelmünket a szükségszerű előkészítő szakaszok hosszú sora elvezeti a racionális pozitivitás - állapotába mint végső stádiumba, melyet itt részletesebben kell jellemeznünk, mint a két megelőző stádiumot. Miután a felkészülést szolgáló gyakorlatokból szinte automatikusan adódik számára a kezdeti filozófiára - akár teológiai, akár metafizikai alakjában - jellemző homályos és önkényes magyarázatok tökéletes haszontalansága, az emberi szellem ezentúl lemond a csak gyermekkorához illő abszolút érvényű kutatásokról, a fáradozásait az igazi megfigyelés mostantól rohamos fejlődésnek induló területére korlátozza, lévén hogy ez a számunkra valóban hozzáférhető és tényleges szükségleteink kielégítésére bölcsen felhasználható ismeretek egyetlen lehetséges alapja. A spekulatív logika mindeddig abban állott, hogy zavaros elvek alapján többé-kevésbé szubtilis módon következtetéseket vonunk le. Mivel azonban maguk az elvek kellően sohasem voltak bizonyíthatók, a végtelenségig ismétlődő vitákra adtak alkalmat. Mostantól fogva viszont alapszabályként fogadja el ez a logika, hogy nem lehet valóságos és érthető értelme egyetlen állításnak sem, amelyet nem lehet szigorúan visszavetni valamely különös vagy általános tény egyszerű kimondására. Az elvek, amelyeket felhasznál, maguk sem egyebek, mint igazi tények, csupán általánosabbak és elvontabbak, mint azok, amelyeket össze kell kapcsolniuk. Bárhogyan, racionális vagy kísérleti úton tártjuk fel őket, tudományos hatékonyságuk mindig kizárólag attól függ, hogy közvetve vagy közvetlenül egybevágnak-e megfigyelt tényekkel. A puszta képzelőerő tehát visszavonhatatlanul elveszti régi uralmát szellemünk fölött, s szükségszerűen alárendelődik a megfigyelésnek, hogy ily módon teljesen normális logikai állapot jöjjön létre; a képzelőerő azonban továbbra is igen fontos és múlhatatlan szolgálatot tesz a pozitív elméleteknek, amennyiben megteremti avagy tökéletesíti a végleges vagy átmeneti kapcsolat eszközeit. Az értelmünk felnőttkorára jellemző alapvető forradalom tehát lényegében annyit jelent, hogy már nem foglalkozunk hiábavalóan a tulajdonképpeni okok meghatározásával; ehelyett mindenütt egyszerűen a törvényeket kutatjuk fel, azaz azokat az állandó kapcsolatokat, amelyek a megfigyelt jelenségek között állnak fenn. Akár a legcsekélyebb vagy a legmagasztosabb hatásokról, akár a taszításról és a nehézkedési erőről vagy a gondolkodásról és az erkölcsről van szó, igazából megismerni csak a folyamatukra jellemző, különböző kölcsönös kapcsolatokat tudjuk, s létrejöttük titkába sohasem hatolhatunk be.
   
   

2. A pozitív szellem viszonylagossága
   
   

   13. Nemcsak arról van szó, hogy pozitív vizsgálódásainkban minden tekintetben annak rendszeres megítélésére kell szorítkoznunk, ami létezik, lemondva arról, hogy feltárjuk a létezőnek az eredetét és végső rendeltetését; fontos belátnunk azt is, hogy a jelenségek ilyenfajta tanulmányozása sohasem válhat valamiképpen abszolúttá, ellenkezőleg mindig viszonylagosnak kell maradnia szervezetünkhöz és helyzetünkhöz képest. Ha e két szempontot figyelembe véve felismerjük különböző elméleti eszközeink szükségszerű tökéletlenségét, belátjuk majd, hogy távolról sem vagyunk képesek teljesen kimutatni bármely valóságos létezőt; semmiképpen nem biztosíthatjuk még annak. lehetőségét sem, hogy akár csak igen fe1ü1etesen fe1fedezhessünk mindent, ami létezik - a létezők nagy része talán teljesen elkerüli figyelmünket. Minthogy valamelyik fontos érzékünket elvesztve a természeti jelenségek egy egész osztálya tűnik el elölünk, minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük: valamely új érzék megszerzése viszont a tények olyan csoportját tárná fel számunkra, amelyről most sejtelmünk sincs, feltéve, ha nem úgy véljük, hogy az állatvilág fő típusainak annyira eltérő érzékei a mi szervezetünkben a legmagasabb fokra emelkedtek, amely csak szükséges lehet a külvilág teljes feltárásához, ami szemmel láthatóan önkényes és szinte nevetséges feltevés. Nincs még egy tudomány, mely jobban szemléltetné minden valóságos ismeretünk szükségszerű viszonylagosságát, mint a csillagászat; mivel itt a jelenségeket egyetlen érzék segítségével kutatjuk, igen könnyű elméletileg felbecsülni, hogy milyen következményekkel járna, ha megszűnne vagy akárcsak megváltozna ez az érzék. Semmiféle csillagászat nem létezhetne vak élőlények körében, bármily értelmesnek képzeljük is őket, s ugyanígy tárgyai e tudománynak a sötét csillagok, jóllehet talán ezek fordulnak elő a legnagyobb számban; akkor sem létezne asztronómia, ha mindig és mindenütt ködös lenne a légkör, amelyen keresztül az égitesteket megfigyeljük.
   Jelen Értekezésünk egész menetében gyakorta lesz alkalmunk arra, hogy a lehető legegyértelműbb módon belássuk: minden pozitív kutatás elkerülhetetlenül összefügg belső és külső körülményeink összességével.
   

   
   14. Egyébként ha kielégítően akarjuk jellemezni minden valóságos ismeretünk szükségszerűen relatív természetét, tisztán filozófiai álláspontról fontos belátnunk, hogy amennyiben fogalmainkat ugyanúgy kell felfognunk, mint olyannyi más emberi jelenséget, akkor e fogalmak nem egyszerűen individuálisak hanem egyúttal és elsősorban társadalmiak; tulajdonképpen olyan folyamatos és kollektív fejlődés eredményei, melynek elemei és szakaszai között összefüggést mutathatunk ki. Ha tehát az első szempontból elfogadjuk, hogy elméleteink szükségképpen mindig egyéni létezésünk különböző lényegi feltételeitől függnek, akkor a másik szempontból el kell ismernünk, hogy nem kevésbé függnek az egész társadalmi haladástól is, úgyhogy sohasem tehetnek szert arra az abszolút szilárdságra, amelyet a metafizikusok feltételeztek róluk. Az emberi nem alapvető mozgásának általános törvénye ebben a tekintetben az, hogy elméleteink egyre pontosabban próbálják megragadni állandó vizsgálódásaink külső tárgyait, anélkül azonban, hogy bármely esetben megítélhető lenne akár csak egyetlen ilyen tárgy valódi mibenléte is. A tudományos haladásnak ennélfogva arra kell korlátozódnia, hogy annyira közelítse meg ezt az ideális határt, amennyire különböző va1óságos szükségleteink megkövetelik. A függőségnek ez a második, a pozitív elméletekre jellemző fajtája a csillagászati kutatások egész menetében éppoly világosan megnyilvánul, mint az első: az égi geometria kialakulása óta például egyre helyénvalóbb elképzelések követték egymást a Föld alakjáról, az égitestek pályájának formájáról stb. Így, bár a tudományos tanítások szükségképpen eléggé változó jellegűek ahhoz, hogy kiküszöböljék az abszolút érvény bármiféle igényét, fokozatos változásaik mégsem öltenek olyan önkényes jelleget, hogy meg veszélyesebb szkepticizmusra ösztönözhetne. A megfelelő elméleteknek minden újabb változása nyomán megmarad az a meghatározhatatlan képessége, hogy leírják az alapjukul szolgáló jelenségeket, legalábbis amíg nem kell túllépni a pontosság bizonyos kezdetleges fokán.
   
   

3. A pozitív törvények rendeltetése: a racionális előrelátás
   
   

   15. Mióta egyöntetűen minden egészséges tudományos elmélet első alapfeltételének fogadták el, hogy a képzeletet mindig alá kell rendelni a megfigyelésnek, gyakran találkozhattunk egy téves értelmezéssel, amely jelentősen visszaélt ezzel a logikai elvvel, a valódi tudományt összefüggéstelen tények terméketlen halmazává alacsonyította, s egyedüli lényegbevágó érdemének a részletekben megnyilvánuló pontosságot nyilvánította. Ezért fontos megértenünk, hogy az igazi pozitív szellem éppoly távol áll az empirizmustól, mint a miszticizmustól; mindig e két, egyformán végzetes eltévelyedés között kell keresni a maga útját: az ilyenfajta nehéz, de fontos elővigyázat szükségessége egyébként bevezető fejtegetéseinkkel megegyezően igazolja, az igazi pozitivitást hosszú előkészítő szakasznak kellett megelőznie, s így semmiképpen sem felelhetett meg a születőben levő emberiség igényeinek. A tudomány valójában a jelenségek törvényeinek feltárása, s a tulajdonképpeni tények, bármennyire pontosak és számosak lehetnek, mindig pusztán a nélkülözhetetlen anyagot szolgáltatják. Ha most már e törvények állandó rendeltetését tekintjük, minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az igazi tudomány nem az egyszerű megfigyelésekből tevődik össze; éppen ellenkezőleg, állandó törekvése, hogy amennyire csak lehet, függetlenedjék a közvetlen vizsgálódásoktól, s ezek helyébe a racionális előrelátást állítsa, amely minden tekintetben a pozitív szellem alapvonása - ahogy ezt a csillagászati kutatások világosan szemléltetik majd. A jelenségek között feltárt állandó viszonyok szükségszerű eredményeként, ez az előrelátás teszi lehetetlenné, hogy az igazi tudományt összekeverjük a hiú tudálékossággal, amely csak gépiesen gyűjti a tényeket, anélkül, hogy, egymásból való levezetésükre törekedne. Az egészséges elméletek e fontos tulajdonsága éppoly jelentős tényleges hasznuk, mint igazi méltóságuk szempontjából; a már létrejött jelenségek közvetlen feltárása ugyanis csak akkor teheti lehetővé számunkra létfolyamatuk megváltoztatását, ha megfelelő előrelátásukhoz vezet. Az igazi pozitív szellem lényege ezért elsősorban ez: lássunk, hogy előreláthassunk, tanulmányozzuk azt, hogy - a természettörvények változatlanságának állandó tétele alapján - belőle kikövetkeztessük azt, ami lesz. *

A pozitív módszer szellemével és fejlődésének általános értékelésével kapcsolatban gyümölcsözően tanulmányozható kiváló barátom, John Stuart Mill A system of logic, ratiocinative and inductive című értékes műve, amely nemrég jelent meg Londonban (John Parkernél, West Strand, 1343.). Barátom e műve révén mostantól fogva teljes részese az új filozófia közvetlen megalapozásának. Az első kötet hét utolsó fejezetében mélyen s egyszersmind világosan fejti ki az induktív logika tanait; megkockáztatom az állítást, hogy arról az álláspontról, melyet a szerző elfoglal, jobb jellemzést sohasem fogunk kapni a logikáról.

- vissza -