XIV. A MAGYARORSZÁGI GÓTIKA MŰVÉSZETE

A MAGYARORSZÁGI GÓTIKA

A XII. század második felében Párizs környékén kialakult gótika európai elterjedése lényegében a következő század első felében következik be. Az új stílus kezdetei hazánkban ugyanez időre tehetők, s mint mindenütt, nálunk is a királyi központ a gótika forrása, legkorábbi formálója. Noha a román stílus késői virágzása még messze belenyúlik az 1200-as évekbe, az esztergomi királyi palota kápolnája és az uralkodóinktól erőteljesen támogatott, közvetlenül a burgundiai kolostorokból behívott ciszterci rend magas színvonalú építési tevékenysége már előkészíti az új stílus útját. A Fogarasi havasok alá 1202-ben telepített kerci (Cirta) ciszterci és a Buda közelében emelt zsámbéki premontrei kolostorok szerkezete, részletei erről még a tatárjárás előtti időből világosan tanúskodnak. A döntő lépés kétségtelenül a mongol dúlás után következett be, amikor IV. Béla a budai Várhegyen megalapítja az új fővárost. A XIII. század közepén e királyi központból indul diadalútjára a gótika, amely még a század végén eljut a legtávolabbi falvakba.
A stílusváltozás történeti mozgatói a középkori Magyarországon is az általános európai viszonyokra vezethetők vissza. Bár IV. Béla - a tatárdúlás tanulságainak hatására - a nagybirtokosok számára a várépítés terén kénytelen engedményeket tenni, a feudális széthúzó erőkkel szemben a központi hatalom nálunk is a városokra támaszkodik, s ezáltal új egyensúlyi helyzetet alakít ki. A nagy számban életre hívott és kiváltságokkal ellátott városokban fokozatosan önkormányzatot kiépítő polgárság a művészet számára is friss lehetőségeket teremtett. Az új igényű egyházi építkezések mellett egyre nagyobb teret hódítanak a városi közösség számára szükséges középületek és lakóházak, amelyek kiképzése már nem csupán praktikus, de művészi célokra is törekszik. A polgári kézműves réteg pedig lassanként a művészet minden területét birtokba veszi.a

A gótika alapvető szerkezeti, formai és tartalmi jegyei ugyan hazánkban csakúgy mint máshol, elsősorban az egyházi rendeltetésű műalkotásokban jelentkeznek, a világi művészet mégis mind nagyobb jelentőségre tesz szert, és a korszak virágzása idején már az egyházi "termés" szintjére nő. A városok építészeti tevékenysége mellett az eleinte csupán védelmi jellegű várak kastélyokká, palotákká válnak, amelyek kényelmes, művészi kiképzésű berendezést, illetve díszítést kívánnak. A királyi kezdeményezések tovább gyűrűznek a főrangúak közt és eljutnak a köznemességen át a faluig. Ezek az új igények hathatósan segítik az ábrázolóművészetek önállósodási folyamatát. A szobrászat és festészet eléggé megizmosodik ahhoz, hogy az építészeti kerettől függetlenül is megteremtse a maga sajátos fejlődési lehetőségeit. Ezek pedig elsősorban az érzékelhető valóság ennél hívebb, teljesebb és mélyebb megjelenítésére, művészi megfogalmazására irányulnak. A történeti és művészeti szálak így fonódnak egységgé a hazai gótikában, s keltik életre a maguk európai gyökerű, de egyszersmind sajátosan helyi művészetét.
Az 1241-42-ben dúló tatárjárás súlyos megrázkódtatása és hatalmas pusztítása az ország legszélesebb értelmű újjáépítését tette szükségessé. IV. Bélának és kortársainak e nagyarányú tevékenysége művészeti téren már szinte teljesen a gótika jegyében fogant. Ez csakis úgy következhetett be, hogy az új stílus lényeges történeti előfeltételei, fontos szerkezeti, formai és tartalmi elemei a XIII. század második harmadában már adottak voltak. Buda alapítása és fővárossá fejlesztése erről világosan tanúskodik.

1242 után rövidesen megkezdődött az addig jóformán lakatlan budai Várhegy déli fokán, a dunai révátkelőhely felett a királyi vár 2 építési munkája. Ettől északra a gerincen nő fel a várfallal körülvett város. Benne királyi műhely alkotása az erősen franciás színezetű Boldogasszony templom, a szerényebb Magdolna templom, valamint a domonkosok egyháza és kolostora. A budai és nyulak-szigeti - mai Margitsziget - domonkos templomok hosszú szentélye és ugyancsak megnyúlt hajója a hazai kolduló rendi (ferences, domonkos) építkezések százados virágzásának legkorábbi, már kifejlett példái. A támpillérekkel megerősített bordás keresztboltozati rendszer, ahol a boltozat kifelé ható nyomását a támívek átvezetésével a támpillérek ellensúlyozzák, valamint a szentélyek sokszögzáródása-szemben a megelőző románkori félköríves megoldással - Budán már fejlett formában jelenik meg. E díszes egyházak tövében indult meg a polgári Buda élete. A XIII. századi Buda így palotájával, egyházi épületeivel, lakóházaival és erődítéseivel szinte magába sűrítette a gótika minden jellegzetességét, új céljait és megoldásait. A király és az ország székhelye egyszersmind vár és város, amely a központi hatalom és udvara számára csakúgy helyet biztosít, mint a csírázó és nagyrahivatott polgárság patriciusai, kézművesei és szolgálatot teljesítő félszabadjai, zsellérei részére. A gótika fejlődése útnak indulhatott, hogy a következő századokban kibontakozhasson. A legfontosabb korszakok az Anjouk (I. Károly és I. Lajos), Zsigmond és Mátyás uralkodásához fűződnek. Jellemző, hogy a felsorolt uralkodók mindegyike erősen támogatta a városokat és azok polgárait.

A XIII-XIV. században épült komor lakótornyok, a várak szögletes öregtornyai a hozzájuk csatlakozó épületekkel, csak a védelmet szolgálták. Nagy Lajos diósgyőri vára viszont szabályos szerkezetével, hatalmas boltozott lovagtermével, finom faragványaival a vár jelleget már a művészi reprezentációval kapcsolta össze.
Az Anjouk visegrádi palotája pedig az itáliai derékszögű rendszerű, tengelyekre komponált nyílt kastély egyik legkorábbi, romjaiban is pompás, európai szintű példája. Az eddigi régészeti feltárások, a szép, társtalanul álló kutak és egyéb építészeti kiképzések mellett, gyönyörű csont-, fém-, üveg- és kerámia leletek által világítják meg a palota mindennapi életét. Visegráddal párhuzamosan Budán is hatalmas építkezések folynak. Az Anjou-palota mestere János, a király kedvelt és bőkezűen "megadományozott" híve. Keze nyomát őrzi az 1366-ban már álló palotakápolna, a Boldogasszony templom Mária kapuja, s talán az a végtelenül finom női fej is, amely gyöngéd formáival, kedves derűjével szinte a hazai gótika jelképe lehetne. A budai királyi székhely teljes kiépítése, ma is meglévő erődrendszerével, Zsigmond király műve. Az elpusztult Friss-palota szépségéről csak a rekonstruált déli nagyterem adhat némi fogalmat. A leletek főként a színes-mázas kályhacsempék pedig a berendezés csodálatos gazdagságát sejtetik.

A királyi tevékenység példát nyújt a főrendiek számára, akik hajdani zord váraikat a XV. században művészi igénnyel átépítik és bővítik. Hunyadi János vajdahunyadi (Hunedoara) franciás várkastélya 1452-ből való kéthajós lovagtermével, a Garaiak kőszegi várának északi szárnya és a siklósi vár gyönyörű erkélye, valamint karcsú, későgótikus kápolnája ma sem halványuló erővel érezteti ezt az átalakulási folyamatot.
A városok művészete a XIV-XV. században bontakozik ki. Természetesen Buda a központ, ahol a XIV-XV. században kifejlődik a jellegzetes gótikus lakóház típusa, amely dél-európai módra hosszanti oldalával néz az utca felé. A középen vagy oldalt nyíló széles kapu dongaboltozatos kapualjba visz, amelyet kétoldalt gyakran pompás ülőfülke-sor díszít. A földszintet az iparosok műhelyei, boltjai, az emeletet a lakóhelyiségek foglalják el. A nem egyszer előreugró emeletet kőgyámsor tartja. A homlokzatot kőrácsos ablakok, erkély, változatos festés teszi művészi értékűvé. E lakóház-típus különböző, némelykor rendkívül díszes változatai vidéken is elterjednek.

A gótikus polgárváros egyik leggazdagabb példája Sopron belvárosa a maga hármas városfalgyűrűjével, eredeti utcahálózatával, ötletes változatosságú templomaival és lakóházaival. E házak egy része megőrizte a földszinti borospincéket, a kapualjak budai jellegű ülőfülke-sorait és az emeleti lakások faragott, festett kiképzéseit. Az egykori főtér patrícius házai európai kortársaikkal is kiállják a versenyt. A hajdani ferences egyházat a budai Boldog-asszony templom műhelye készítette 1280 körül. Pazar szobrászati díszű káptalanterme XIV. századi gótikánk igazi ékköve. A hajdani Zsidó utcában (ma Új utca) álló gótikus zsinagóga pedig e ritka épülettípus nevezetes, XIV. század közepéről származó példája.
A polgárság középületei legnagyobb részt elpusztultak, de a pozsonyi (Bratislava) és nagyszebeni (Sibiu) gótikus városháza még ma is jó fogalmat ad róluk. Királyi városaink plébániatemplomai az érett gótika háromhajós csarnokmegoldásainak változatos művészi díszű példái. (A csarnoktemplom a mellékhajók magasságát a főhajó szintjére növeli, és ezzel eltünteti a különbséget- legalábbis magasság tekintetében - a fő- és mellékhajók között.) A kolduló rendi (ferences, domonkos) teremtemplomok is a gótika nagy egységre való törekvését példázzák és beilleszkednek a hazai települések XIV-XV. században véglegesen kialakult védelmi rendszerébe. A püspöki városok és földesúri mezővárosok hasonló törekvéseket mutatnak. Ezek művészi központja egyházi jellegű ugyan, de olykor országos, sőt európai rangra emelkedik.

 

Magyarország gótikus építészete

Magyarországon a gótika a XIII. század második felében kezd meghonosodni, és a XVI. század elejéig virágzik. Meghonosodásában a ciszterciek, majd fokozódóan a kolduló rendek: ferencesek és domonkosok templom- és kolostorépítkezéseinek volt jelentős szerepe. Kezdetben francia, majd németországi mesterek munkájának a jellegzetességei mutatkoznak. Utóbb a szomszédos Ausztria, Csehország és Szilézia gótikus építészetének hatása erősödik a területükről hívott és részben itt letelepedő mesterek révén.
A hazai gótika korai szakasza a XIII. század második felére és a XIV. század elejére, virágkora Nagy Lajos és Zsigmond uralkodására, késő virágzása Mátyás és II. Ulászló korára esik.
A magyarországi gótika alkotásai méreteikben és kiképzésükben szerények. A francia és a német gótika erősen tagolt templomtömegeivel szemben a lényegesen kisebb hazai templomok inkább zárt, tömbszerű megjelenésűek, homlokzataik egyszerűbbek, kevésbé áttörtek.
Nagyobb arányú építkezésekre néhány székesegyház újjáépítése és bővítése mellett jobbára a gazdag, különösen a felvidéki és erdélyi kereskedővárosok plébánia- és szerzetesi templomainak tágasabb és igényesebb alakban való megépítése adott alkalmat, gyakran korábbi, szerényebb, esetenként tűzvésztől megrongált régi épület helyén. Ezek a szabad királyi városokban a király, a mezővárosokban földesuruk támogatásával épültek. Nagy számban épültek kisméretű, változó igényességű falusi templomok is. Szerény méreteik ellenére jelentősek a magyar szerzetesrend, a pálos remeték településektől távoli, királyi vagy főúri alapítású kolostorai és templomai, amelyek a koldulórendi templomtípust követték. Túlnyomó többségük csak romokban maradt ránk.
A világi építészet nagyobb méretű alkotásai a királyi és a főúri várak, gyakran gazdag kiképzésű kápolnával, továbbá a püspöki paloták. Szerényebb méretben, de sokszor gazdag részletképzéssel épültek a városokban a polgárok és a nemesek lakóépületei.
Gótikus építészetünk alkotásai a töröktől megszállt területeken jórészt elpusztultak. Emlékei jobbára az ország mai területének töröktől meg nem szállt nyugati, északi és északkeleti vidékein, továbbá a Felvidéken és Erdélyben maradtak ránk. Sok templom a XVIII. századi barokk újjáépítésnél vagy a XIX. századi restaurálás során vesztette el eredeti alakját. A várak nagy részét a XVII. és a XVIII. század fordulóján császári parancsra felrobbantották, és csak rom alakjában maradtak ránk. A városi lakóházak háborús pusztításoknak és átépítéseknek estek áldozatul. A II. világháború rombolásai nyomán több városunkban, így Budapesten a budai várnegyedben és Sopronban bukkantak elő a leomlott vakolat és elfalazások alól az eredeti középkori épületrészek.

Fennmaradt gótikus templomaink közül az egyes korszakok jellegzetes emlékei a korai budavári Boldogasszony- vagy Mátyás-templom és a soproni egykori ferences-templom, a virágkori soproni Szent Mihály-templom és a kassai Szent Erzsébet-templom, valamint a pesti belvárosi templom szentélye, a későgótikus szegedi alsóvárosi ferences templom és a nyírbátori mai református templom, továbbá a siklósi vár kápolnája.


Gótikus falusi templomaink
általában kis méretű, egyhajós épületek, sokszögzáródású szentéllyel. Négyszögű, egyes vidékeken nyolcszögű vagy felül nyolcszögbe átmenő tornyuk többnyire a nyugati, néhol a déli homlokzat közepe előtt áll. A templomokat többnyire faragatlan terméskőből falazták. Csak a nyíláskeretek, a falsarkok és a támpillérek vége, a lábazati és az ereszpárkány, valamint a boltozati bordák készültek faragott kőből. Egyes vidékeken hagyományosan téglatemplomok épültek. A homlokzatokat és a belső falfelületeket vakolták és meszelték, a belsőket, néha a homlokzatokat is figurális és dekoratív falfestményekkel díszítették.


Gótikus várépítészetünk
legjelentősebb emlékei a budai királyi várpalota középkori maradványai, a visegrádi királyi vár és palota és a diósgyőri ugyancsak királyi vár romjai.


Gótikus lakóházak Budán, Sopronban, Kőszegen, Magyaróvárott és Pécsett váltak az utóbbi évtizedekben ismertté. Többnyire egyemeletesek, zártsorú utcai és keskeny udvart szegélyező udvari szárnnyal. A földszinti, jobbára gazdasági helyiségek donga- vagy keresztboltozatosak, az emeleti lakószobák famennyezetesek.
Az utcai homlokzaton az emelet sokszor gyámköves ívsoron kiugrik. A kapuk ívesen vagy szemöldökgyámos áthidalással vízszintesen lezártak. Az ablakok csúcsívesek és mérművesek, vagy többnyire vízszintes áthidalásúak és kőkereszt osztásúak. A boltozott kapualjak kétoldalán ülőfülkék sorakoznak, változatos vakmérműves ívekkel. A vakolt homlokzatokat széleiken vagy teljes felületükön kőkvádereket utánzó vagy mustrás festéssel díszítették.
A gótikus lakóházak legszebb példái a budai vári negyedben a következők:

 

A gótikus építészet jelentősége


A gótika a téralakításban és a tömegformálásba; a román stílus kompozícióiból indult ki. A késői román formai és szerkezeti elemek, a csúcsív és a bordás boltozat adta lehetőségek kiaknázásával az addigi tömörfalas, nyílásokkal áttört felépítmény helyett alapvetően új, nyílásokat közrefogó vázas szerkezeti rendszert érlelt ki. Ezzel felszabadult a román stílusú építészet kötöttségei alól, és a kor gondolatvilágának kifejezésére, törekvéseinek megvalósítására egységes hatású, áttekinthető, fénnyel elárasztott, hatalmas méretű, magasba törő téregyütteseket és ezeket érzékeltető épülettömegeket hozott létre. A megkapó és lenyűgöző hatást a szerkezetekkel összehangolt formák, tagoló- és díszítőelemek, közöttük a mérművek megalkotásával fokozta. Mindezzel az anyag, szerkezet és forma harmonikus arányokra épülő, tökéletes egységét teremtette meg. Így jött létre először az antik építészettől elszakadó, bár egyes elemeit átformálva felhasználó, önálló európai stílus.

 

A KLASSZIKUS GÓTIKA STÍLUSA A XIII. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN

1264 tavaszán készült az a számadás, amelyben Syr Wulam a későbbi V. István, akkor még ifjabb király hitelezője összeírta, mi mindent szállított rövid idő alatt a hercegnek. Az ifjabb király ekkor éppen harcolni készült atyjával, IV. Bélával, s a hitelezője által szállított áruk és a kölcsönvett pénz jó részét arra fordította, hogy párthíveit, többnyire a kor hatalmas báróit megvesztegesse. A listán megtalálunk mindent, ami e korban drágának, előkelőnek, divatosnak számított, főként külföldi árukat: prémek, prémes öltözetek mellett luccai, bizánci, sőt távol-keleti selymeket, bársonyokat, bíborszínű, állatalakokkal átszőtt és aranyszálas brokátokat. Drága művű ékszerek: diadémok, gyűrűk, nyakláncok, díszövek, nemesfém kehely, kereszt szerepelnek a listán.
A ránk maradt korabeli drágamívű ötvöstárgyakat szemlélve fogalmat alkothatunk magunknak az 1264-es számadásban szereplő drágaságokról.

A XIII. század közepe tájáról való az esztergomi kincstárban őrzött koronázási eskükereszt, amelynek liliomvégződésű szárait drágakövek és igazgyöngyök borítják, olyan gazdag filigránműbe foglalva, amelynek fonadékai növényi indákká, levelekké alakulnak. A régebbi, bizáncias filigránmunkák hagyománya egyesül itt az észak-franciaországi, Rajna-vidéki gótikus ötvösség stílusával. A mintaképek minden bizonnyal IX. Lajos Franciaországában készültek. A margitszigeti dominikánus apácakolostor szentélyében, V. István király sírjából előkerült, eredetileg női koronán a pántok csuklóit természethűen ábrázolt borostyánlevél-csokrocskák díszítik. Ugyancsak a finomságra, természethűségre való törekvés jellemzi az e korszakból előkerült ötvösművű ruhadíszeket : melltűket, ruhakapcsokat is.

 

A KÉSŐI KLASSZIKUS GÓTIKA A XIV. SZÁZADBAN

Az 1290-es években épített, szepességi kakaslomnici plébániatemplom sekrestyéjében fennmaradtak töredékek a . Szent László legendáját ábrázoló egyik legrégebbi falfestményciklusból. A falképek a szent király és a kun harcának utolsó epizódjait ábrázolják: a lóról hátrafelé fordulva nyilazó kunt, a birkózás jelenetét, végül a lányt - nevét : Ladiua, is tudja a festő -, amint megöli a kunt. A háttér semleges, a tájnak csupán jelzett elemeit láthatjuk. A kifejező körvonalakkal és élénk színekkel megfestett folyamatos jelenetsor a figurák típusai, a kifejező, hajlékony körvonal szerepe tekintetében a klasszikus gótikus festészet hagyományait követi. Közeli rokonai az ócsai premontrei prépostsági templom szentélyfreskói, amelyek árkádos fülkékben apostolokat és más szenteket ábrázolnak, s ugyanott, a szentély déli falán egy Utolsó ítélet, az északin pedig ismét a László-legenda töredéke, amelyek a XIII. század legvégén vagy a 14. század elején készültek. A kakaslomnici sorozatról nagyobb valószínűséggel állíthatjuk, hogy a XIV. század elejéről való. A két falfestmény példája nem egyedülálló : a XIV. század elején Európa-szerte tovább hatott, de a XIII. századinál elvontabb, szárazabb jelleget öltött a gótikus képzőművészet klasszikus stílusa.

László-legenda részletKaskaslomnic, László-legenda részlet. R. k. templom, 1320-as évek.

Ez a stílus a XIV. század elején újabb ösztönzéseket kapott a szomszédos országokból, mindenekelőtt Ausztria és Csehország művészetétől. Ilyen kapcsolatokat árulnak el a Doncs ispán által alapított túrócszentmártoni plébániatemplom szentélyének falfestményein az elegáns, gótikus baldachinok alatt álló, a donátorok képmásaitól körülvett apostolfigurák, a 14. század első harmadából, valamint a csallóközi Somorja templomszentélyének különösen magas színvonalú kifestése 1330 tájáról. Itt ugyancsak oromzatos fülkékben álló, lágy vonalritmusú, bő köpenyekbe burkolt apostolalakok sorakoznak az oldalfalon, a boltozat mezőit Mária életének jelenetei töltik ki kecses, finom, hajladozó alakokkal. A jelek szerint a lineáris-utóklasszikus stílus mindenfelé elterjedt az országban. Jeles példái Erdélyben Erdőszentgyörgy, Homoróddaróc falképei, továbbá az a töredékes freskósorozat, amely a székelyföldi Gelence templomának déli falán Szent Katalin legendáját ábrázolja. E stílus kifejező; elegáns vonalritmusa egyesül a ragyogó színek erejével az ugyancsak székelyföldi Bögöz templomának freskósorozatán. Az északi fal felső sávján, a nyugati homlokzat belső falára is átterjedően, a Szent László-legenda ábrázolása látható a szentnek Váradról való hadba indulásától a kun legyőzéséig; talán e téma legárnyaltabb és legelevenebb megjelenítésének tekinthetjük. A középső képsávon Szent Margit legendáját, míg alul az Utolsó ítélet igen részletes jelenetsorát festették meg. Az utóklasszikus gótikus stílus hagyományaiba illeszkedik az az ünnepélyes falképábrázolás is, amelyet a szepeshelyi prépostsági templom északi falára festetett Henrik szepesi prépost 1317-ben. ,A kép, amely sajnos, erősen átfestett állapotban maradt ránk, az uralkodó - ez esetben a csak nemrég győzedelmeskedő Anjou-házbeli Károly Róbert - hatalmának égi eredetét hirdeti. A trónoló Madonna két oldalán történeti személyiségek sorakoznak : a koronát Tamás esztergomi érsek nyújtja át a Madonnának. Mária balján az országalmát tartó Henrik prépost, jobbján pedig Károly Róbert, akinek Mária helyezi fejére a koronát, s mellette apródja, a felirat szerint "az ifjúság virága", Sempsey Frank Tamás. A falkép tehát emléket állít annak a katonai segítségnek, amelyet Károly Róbert a szepesi városok polgárságától kapott uralmának megszilárdításához közös ellenségeik, az Amadék, Csák Máté ellenében. Ugyanakkor megjeleníti azt a bizánci uralkodói ideológiában gyökerező elképzelést is, amely szerint a királyi hatalom forrása a gyermekét ölében tartó Mária, az isteni bölcsesség megtestesítője. Ennek az elképzelésnek megfelelően a trónon ülő Madonna képtípusa is bizánci mintát követ. Hasonló kompozíciók korábban elsősorban a normann Szicília bizánci példákhoz igazodó udvari művészetében születtek. Nagyon valószínű, hogy a kompozíció eredetét a nápolyi Anjouk udvari művészetében kell keresnünk, akikről köztudott, hogy hatalmuk legalizálása érdekében mindenütt, így Dél-Itáliában is erősen ragaszkodtak a helyi hagyományokhoz.

Angyali üdvözlet

Angyali üdvözlet a szepesdaróci antonita lovagrendi templomban,; a XIV. század 2. évtizede

Ez a bizáncias stílusváltozat aligha lehetett ismeretlen a XIV. század elejének magyarországi művészetében. Szepeshelytől nem messze, a szepesdaróci templom szentélyében az Angyali üdvözletet és a Keresztrefeszítést ábrázoló két falkép klasszikus hagyományokra utaló testábrázolásával, mozgalmas, vonalas redőstílusával és kompozíciós elemekben is igen közel áll a bizánci művészethez, mindenekelőtt olyan szerbiai emlékekhez, mint Studenica freskóciklusa. Hasonló példaképek játszhattak közre a Pécs melletti Cserkút kis templomában nemrégen feltárt falképciklus keletkezésében is. A templom diadalívén 1330-as évszám jelzi a kifestés idejét, s közelében a Szent György alak elegáns vonalritmusa is alátámasztja ezt a dátumot. A hajó északi falán levő Utolsó ítélet apostolai és tőlük nem messze a trónoló Madonna itt is bizánci előzmények : típusok és stiláris vonások hűséges követéséről vallanak.


UDVARI MŰVÉSZET KÁROLY RÓBERT KORÁBAN

Nem teljesen felel meg tehát a történeti igazságnak az a régebbi feltételezés, hogy az Anjou-kor kezdetén Magyarország művészetében az udvarból kiindulva egyszerűen elterjedt volna az itáliai trecento művészete. Az emlékek bonyolultabb fejlődésmenetről tanúskodnak: a késő klasszikus gótikus stílus mellett szerepet kaptak azok a bizánci hagyományok is, amelyeket a reneszánsz művészei "görög modornak" neveztek. Ugyanakkor kötelező mintaképek lehettek Károly Róbert udvarában a szentként tisztelt IX. Lajos király idejének, a klasszikus gótika udvari stílusának művei is, amelyeket az Anjou-udvarokban előszeretettel utánoztak.
A Károly Róbert megrendelésére készült ötvösművek stílusáról jó fogalmat ad a királynak az a harmadik kettős pecsétje, amelyet az 1330-as havasalföldi háború idején elveszett régebbi helyébe Petrus Gallicus, a király ötvöse, akkor már szepesi alvárnagy készített. A sienai eredetű, nevéből ítélve francia származású mester 1318-ban még Nápolyban dolgozott, s csak ezután érkezhetett a magyarországi Anjou-udvarba. A pecsét előlapján a király hagyományos, ünnepélyes szembenézetben ül széles, magas támlájú trónusán. A hagyományos ábrázolásmódhoz képest a világos, kerekded testformálás, a térbeliség érzékeltetése jelent változást. A ruha sem a késő románkori mozgalmas redőzést mutatja, hanem dús, orgonasípokra emlékeztető kötegekben hull le. A kicsiny alak magán viseli a gótika monumentális szobrászatának tanulságait. Petrus és fivére, Miklós művészetéről egyedül ez a királyi pecsét ad hiteles képet.
A Károly Róbert kori udvari művészet egyik legpompásabb emléke külföldről érkezett : az Erzsébet királyné által 1334-ben alapított óbudai klarissza kolostorból való házioltár. Az oltárt, mely a párizsi ezüstzománc-technika egyik legnagyszerűbb alkotása, 1541-ben Pozsonyba menekítették, a 18. század végén magántulajdonba, majd külföldre került, s végül a New York-i Metropolitan Museumba jutott. Ábrázolásai kiváló példái annak a stílusnak, amely a klasszikus gótikus drapériás figurát lebegő, túlfinomult, törékeny és elegáns lénnyé alakítja. Ez a keresett finomság különösen megfelel a kis oltár magánáhítatot szolgáló rendeltetésének. Valójában ereklyetartó szekrény, amely bezárva, az apostolok, szentek és angyalok alakjával díszített házikót alkot. A szekrényt kinyitva megláthatjuk a trónján ülő, gyermekét szoptató Madonnát és két angyal szobrát: ők tartják kezükben az ereklyék tokját. Feltehető, hogy az oltáron alkalmazott technika és stílus Magyarországon is meghonosodott.


MAGYARORSZÁG, A KÖZÉP-EURÓPAI GÓTIKUS MŰVÉSZET EGYIK KÖZPONTJA

A XIV. század közepén, Nagy Lajos uralkodásának kezdeti évei, itáliai háborúi után jól érezhető változások következtek be Magyarország művészeti kultúrájában. Ekkorra kibontakoztak az Anjouk központosított hatalmának eredményei. Magyarország Közép-Európa tekintélyes, hatalmas országa lett, sőt, külpolitikai erejét hódításra, területének bővítésére fordította. I. Lajos itáliai lovagi vállalkozása több kudarcot, mint eredményt hozott, ezt követően a király Magyarország közép-európai helyzetének a megszilárdítására törekedett, kihasználva azokat a politikai és gazdasági kapcsolatokat, amelyeket még atyja alakított ki. Károly Róbert pénzügyi és kereskedelmi reformjai teremtették meg a városok gazdasági fejlődésének alapjait is. Ezek eredményeképpen ugyancsak e korban válik érezhetővé a városok felvirágzása. A főnemesség erősen átalakult, s az Anjouk szolgálatában nagyrészt a köznemességből felemelkedett és hatalmassá vált oligarcha családok tagjai töltötték be az országos méltóságokat. Ezek a társadalmi átalakulások és a nyomukban járó, viszonylag rövid ideig tartó fellendülés határozzák meg a 14. század második felében beteljesedő művészeti virágzást.
A művészet és a művészegyéniség helyzete is megváltozott. A ránk maradt művésznevek és a velük kapcsolatos adatok a művészi munka fokozottabb megbecsülését jelzik. Név szerint is ismert művészeknek juttatott gazdag adományokról bőségesen megemlékeznek a korszak forrásai. Már Károly Róbert korában magas feudális rangra jutott Petrus Gallicus sienai ötvös és fivére, őket most más, megbecsült, munkájukért jutalmazott művészek követik. Ugyancsak Károly Róbert kora óta emlegetik királyi festőként a soproni Hertul mestert, akinek fia, Miklós is I. Lajos szolgálatában állott. 1371-ben halt meg az a János királyi festő, akinek sírköve Budán maradt meg. János építőmester fontos politikai megbízásokban járt el, s 1365-ben Nagy Lajostól házat és telket kapott Budán, amelynek tekintélyes polgárai közé tartozott. Corrardus, az idősebb Erzsébet királyné építőmestere Óbudán élvezett hasonló tekintélyt. Elterjedt a művek szignálásának a gyakorlata is : legismertebbek Márton és György kolozsvári mesterek műveinek részletes névfeliratai. A festő Aquila János működésének körülményeit is elsősorban szignatúráiból ismerjük. Ahol műveit aláírta, rendszerint megfestette tekintélyes díszruhába öltözött önarcképét is.

 

SZOBRÁSZAT ÉS FESTÉSZET

Szoboregyüttes részletKőszobrászatunk remekei a budai várpalota területén feltárt Zsigmond-kori szoboregyüttes töredékesen is megkapó figurái.

A másik nagy ág a bronzszobrászat. A Kolozsvári testvérek - Márton és György-nagyváradi (Oradea), magyar szent királyokat megjelenítő bronz szobrairól az írott források mellett a prágai vár Szt. György szobra adhat képet. Ritkán emelkedett a magyar művészet olyan európai magaslatra, mint századunk harmadik negyedében, Kolozsvári Márton és György szobrászata révén. Művészetüknek technikai bázisát a bronzharangok és a keresztelőkutak öntése jelenthette, melyre a század első évtizedétől vannak adataink. Noha a harangöntés még egyszerű homok formába történt, a komplikáltabb formájú keresztelőkutak egy részét, pl. az erdélyieket már viasz kiolvasztásos eljárással öntötték, mely egyedül alkalmas technika a nagyobb méretű bronzszobor készítésére is.
A keresztelőkutak a román kori kelyhek zömök formájára emlékeztetnek, melyek darabjait többé-kevésbé tagolt (a kehely nóduszához hasonló) gomb kapcsol össze. Technikai szempontból azt is mondhatnánk hogy külön-külön öntött más arányú harangot kapcsoltak össze a nódusszal. A harang palástját felirat, a keresztelőmedence lábát és medence részét ornamentális szalagok, evangélista jelképek, zodiákus jegyek, Krisztus teste, sőt a füleknél alakok díszítik.
A legismertebb öntőműhely az iglói, melynek alapítója, Gál Konrád, 1357-ben a visegrádi nagyharang öntéséért testvéreivel együtt adómentességet kapott a királytól. (A harang öntőformájának töredéke a Salamon-toronynál előkerült.) A műhely a XVI. századig fennmaradt. Alkotásai eleinte csak szerény dísz jelentkezett, majd medaillonok, kálváriák, evangélista szimbólumok domborművei kerültek rájuk. A svedléri és a lőcsei keresztelőkutak arányaikban is módosulnak és valósággal elöntik őket a díszítő domborművek, némelyiken több mint harminc mellszobor is látható. A másik műhely Erdélyben alakult ki, s nem gazdagodott ily mértékben díszítő készlete.

Szt. GyörgyA bronzöntő műhelyek technikai bázisán alapult a nagyváradi szobrászműhely, melynek két tagját, Márton és György kolozsvári testvérpárt szobraik feliratából ismerjük. Első szobraik (1360 vagy 1370) a magyar szent királyokat, Istvánt, Imrét és Lászlót ábrázolták talapzaton állva a nagyváradi székesegyház északnyugati sarkán. Az elpusztult szobrok felirata nemcsak a szobrász testvérpárt említi, hanem büszkén hivatkozik apjukra, Miklós kolozsvári festőre, aki korának szintén ismert művésze lehetett. A prágai Hradzsinban álló Szt. György-szobruk az elveszett pajzson olvasható felirat szerint 1373-ban készült.

Végül tudjuk, hogy 1390-ben Czudar János váradi püspök megrendelésére elkészítették Szt. László lovas szobrát is. A nagyváradi szobrok a török alatt elpusztultak, egyedül a Szt. György állt Prágában a Hradzsinban, ahová alighanem a pozsonyszentgyörgyi templom főoltáráról került (az eredeti ma múzeumban van). A bizánci egyház harcos szentje, a mennyei lovagrend vezérének háromnegyed életnagyságú bronzszobra minden bizonnyal építészeti háttér elé készült, így érvényesül teljes mértékben a lónak térbe kihajló mozgása, mely a kompozíció páratlan újszerűségét adja, annyira, hogy nem egy szakember tévesen a lovat XVI. századi újraöntésnek tartotta. Míg a ló mozgása a maga korában bámulatos újdonság, a talpig páncélba öltözött lovag minden ruhadísze, a honfoglalás óta használt keleti típusú nyerge, s lószerszámának verete egyenként mind megtalálható a Nagy Lajos-kori emlékanyagban. A sziklás, gyíkokkal, virágokkal díszített altalaj pedig a trecento festészet sajátja. Olasz és francia mintaképeket követtek a nagyváradi mesterek, amikor a kor lovagideálját megmintázták és bronzba öntötték. Hazai példák is rendelkezésre álltak az iparművesség már említett részletein túl, pl. a ló annyiszor említett mozgása a Képes Krónika miniatúráin, az e korban divatba jövő lovas pecséteken s nem utolsósorban az a lovagkultusz ihlette, melyet a király tudatosan állított Szt. László személyében kora túlérett lovagvilága elé. Nem csoda, ha a fémplasztikának másik két remeke is a szent lovagkirály személyéhez kapcsolódott. Az egyik, a trencsényi herma ikonográfiája azt igazolja, hogy szintén László király ereklyetartójának mintázták s nem kizárt, hogy szintén Nagyváradon készült 1370 körül. Az újabb kutatás a kolozsvári testvérpár munkásságába utalja, a másik, jól ismert, egykor Nagyváradon ma Győrben őrzött Szt. László-fej ereklyetartót is. Csakhogy míg a Szt. György-szobrot (melynek fejével szoros kapcsolatban áll a Szt. László-herma) a fiatalabb testvér, esetleg György, addig a győri herma gótikusan stilizált hajkezelését, nagyvonalú arcábrázolását az idősebb, konzervatívabb Márton művének tartják. A külföldi kutatás a bécsi Stephanskirche ún. Singer-Torjának Saul megtérését ábrázoló domborművét tulajdonítja a kolozsvári szobrász testvéreknek. A dombormű filmszerű, de zsúfolt kompozíciójú, az alakok ruházata elüt ugyan hiteles műveiktől, de az erős rövidülésben ábrázolt .megtorpanó, majd másutt a térbe kicsavarodó ló olyan szobrászi problémák megérzését és megoldását sugallja, mely e korban Márton és György művészetének ismerete nélkül aligha volt lehetséges. Mások egy-egy nagyváradi és pozsonyszentgyörgyi kőszobor torzóját hozzák kapcsolatba a szobrász testvérpárral, néhány kutató pedig felteszi, hogy Nagybánya városának pecsétnyomója is az ő művük. Míg az előbbi véleményt kellően indokolja az ott állott szobrok hatása, az utóbbi, bár kiválóan komponált, de erőtlenül modellált alakjai aligha álltak kapcsolatban a magyar Polükleitoszoknak is nevezett testvérpárral.
A Kolozsvári testvérek művészete itáliai és helyi előzményekből szervesen nő ki és erőteljesen hozzájárul az ábrázoló művészetek önállósodásának kifejlesztéséhez. Európai jelentősége elsősorban ebben fejeződik ki.

A váradi székesegyház részére készült a ma Győrben őrzött (már említett) Szent László fej ereklyetartó is, amely a gótikus ötvösművészet e szobrászattal vetélkedő, kedvelt műfajának ritka szép alkotása. Méltán melléje állítható a gyulafehérvári (Alba Iulia) dóm részére Suky Benedek erdélyi nemesúr által készíttetett, sajátos magyar technikájú sodronyzománcos kehely, mely ma az esztergomi főszékesegyház kincse. Ugyanitt őrzik a káprázatos szépségű Mátyás-kálváriát, melynek felső része XV. sz. eleji francia munka, az alsó részét Mátyás készíttette hozzá Olaszországban.

Kehely Suki Benedek címerévelKehely Suki Benedek címerével a gyulafehérvári székesegyházból, a XV. sz. közepe

Az elsőrendű egyházi központok mellé fokozatosan felnőnek a földesúri mezővárosok is. A korszak végén így a hazai későgótika olyan magasrendű remekei jönnek létre, mint a nagyvázsonyi vagy nyírbátori gótikus együttes, Kinizsi Pál és Báthori István művészetpártoló tevékenysége nyomán.

 

SZÁRNYASOLTÁROK XIV. SZ. VÉGÉTŐL A XV. SZ. DEREKÁIG

A középkori Magyarország egész területén számos templomban láthatók gótikus falképek. Egyik kedvelt témájuk Szt. László legendája. Kiemelkedő emlékek a veleméri (Vas megye) templom falképsorozata, Aguila János művei a XIV. század végéről és a keszthelyi volt ferences templom szentélyében nemrég feltárt freskók. A táblaképfestészetet szárnyasoltárok képviselik. Kiemelkedőek a csak képeit jelző monogramjáról ismert M. S. mesternek a passiót ábrázoló táblái a XV-XVI. század fordulójáról az esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonában.

A XV. század közepétől hatalmasan kibontakozó szárnyasoltárok a városok ábrázolóművészetének legjellegzetesebb megnyilatkozásai, amelyek egyesítik magukban a későgótika szinte minden művészi ágát. Épülettől független, de abba szervesen beilleszkedő, annak elemeit finoman kihasználó alkotások. Felszívják magukba a XIV. században erőteljesen meginduló önálló szobrászat és táblaképfestészet eredményeit. Kompozíciós rendszerük a gótikus asztalos művészet pazarul kialakított keretei között fejlődik ki. A szárnyasoltárok festett, aranyozott szobrai, tájképekbe simuló domborművei és festményei a történeti forrásoknál is meggyőzőbb hitelességgel és páratlan változatossággal jelenítik meg a polgári élet úgyszólván valamennyi rezdülését. Ez a művészet valóban a városokban gyökerezik. Virágzása középkori peremvárosainkkal együtt bontakozott ki. Elszakíthatatlan szálak fűzték annak szervezetéhez, de különösen a céhrendszerhez. A falfestészettel és miniatúrával szemben művészete elsősorban a szomszédos országoknak azokhoz a városaihoz kapcsolódik, amelyekhez a kereskedelem, az ipar, az utak és a városi szervezet szálai kötik.
Az új építészet sima, komor kötegpillérei vagy oszlopai, falai nem voltak alkalmasak szobrászati dísz elhelyezésére. Ezek helyett, sőt mintegy ellentétül, minden ragyogás, művészi dísz a szárnyasoltárokon jelenik meg, és személyesebb kultuszt fejez ki, mint a templomépítkezések személytelen hozzájárulásai. Ezeket az oltárokat gazdagabb polgárok alapították, tartották karban, javadalmazták papjait és miséztettek előttük.
A szárnyasoltárok fő része az oltárasztal (mensa) és az oltárasztal hátsó oldalán, hosszába fektetett deszkaalapzaton (predella) felépített szekrény. Ez a középrész lehet festett táblakép is. A XIV. században és a XV. század elején gyakori volt Magyarországon a festett oltár, akárcsak Itáliában. Később német mintára a szobrászati díszű oltár vált uralkodóvá. Oklevelek bizonyítják, hogy ez a "Hochaltar" típus a központi városokban, sőt Budán is elterjedt, legalábbis ilyen volt a Mária-templom főoltára. A korábbi egyszerűbb képtáblákkal szemben monumentális alakot ölt. A fülkékkel tagolt szekrényt rendszerint három, ritkábban öt szobor díszíti, középen a Madonna vagy Krisztus, kétoldalt a nevet adó, illetve a védőszentek. A faszobrok színezettek, aranyozottak. A szekrényt kétoldalt egy vagy több részes, festett képmezőkkel borított szárnyak egészítik ki, amelyek a passiót és a védőszentek életéből vett jeleneteket ábrázolják. Ezek a szárnyak ajtószerűen záródnak, és nagyböjtben a passióképek fedik a szekrényt. A szárnyakat domborművek is boríthatják. A szekrényen rendszerint gazdag, áttört, architektonikus, fából faragott oromzat emelkedik, fatornyaiban szentek alakjai állanak.
A XV. századi szobrászat és festészet fejlődésének részletes ismeretét éppen ennek a nagyszámú oltárnak vagy a belőle származó képeknek és szobormaradványoknak köszönhetjük.
A korszak legkiválóbb alkotása, amely összetett stílusának elemeiben, a különböző magyarországi stílustörekvések egyeztetésében és kifejezésében az ország központja felé mutat, Kolozsvári Tamás garamszentbenedeki festett oltára.
Kolozsvári Tamás 1427-ben készült garamszentbenedeki (Hronsky Benadik) oltára, a hazai anyagban egyedülálló, de Európaszerte is ritka garamszentbenedeki Úrkoporsó, valamint M. S. mesternek későgótikus remekművei.

KeresztvitelKeresztvitel 1427. Szent Miklós Szent Miklós gabonacsodája 1427.

A budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Mária és Erzsébet találkozása c. képe bizonyságot tesz arról, hogy e nagy festő mily utolérhetetlen bensőséggel, meleg emberi érzéssel tudta a dráma komor akkordjai mellett a líra finom zengésű húrjait is megszólaltatni. A garamszentbenedeki remekművön a későbbi festészet önálló műfajai: az életkép, tájkép és csendélet harmonikusan férnek meg egymás mellett.
A mestert és a donátort, és a képek elkészítésének idejét, 1427-et, a már elpusztult predella felirata alapján azonosította Gerevich Tibor. A megrendelőnek Budához fűződő kapcsolatai, a festő neve és stílusa azt a feltevést engedi meg, hogy a kolozsvár - nagyváradi körből kiindulva Kolozsvári Tamás művészete Budán nyerte el végső veretét, ahol az olaszországi protoreneszánsz és a cseh-sziléziai gótika elemeiből ötvöződött ez a jellegzetes művészet. Ez utóbbit illusztrálja a Keresztrefeszítés, az előbbit a Miklós-legenda kikötőjelenete, amelynek benyomásait valamelyik nagyobb kikötővárosban, talán éppen Budán vagy Esztergomban szerezte a művész. Központra mutat az is, hogy a felvidéki vagy erdélyi városokban hozzá foghatót nem találunk, és ilyen érett formában ez a stílus másutt nem kristályosodott ki. Persze biztosat csak akkor mondhatnánk, ha a közel félszáz budai és pesti templom táblaképeiből maradt volna hírmondó. Az óbudai prépostság templomában például húsz oltár-alapítványról tudunk, amely természetesen nem mind jelent létező oltárt. Az oltár festészetében, amely a gótikus realizmus útjára lépett, a kölni festészet, Melchior Broederlam, Lorenzo Monaco, Gentile da Fabriano művészetének hatását, majd a német, a cseh és a sziléziai táblaképek elemeit keresték. Ezek az óriási távlatok, európai törekvések összefogása, a magyar művészet belső fejlődésének kifejezése csak a királyi udvarban képzelhető el.
A budai udvar nemzetközi élete és művészete teszi érthetővé azokat a meglepő stilisztikai összefüggéseket, amelyeket Kolozsvári Tamás művészetének alaposabb vizsgálata derített fel. Korábban a malborki Lőrinc-kápolnában, ma a varsói Nemzeti Múzeumban őrzött grudziadzi (graudenzi) kétszárnyú festett oltár olyan formai és kidolgozási részletegyezéseket mutat a garamszentbenedeki szárnyasoltárral, amelyet csak azonos mesterkéz magyarázhat meg. Egyedülálló típusegyezést mutat a katonák durva, sokszor torz arca is, amelyet még jobban kiemel a merész rövidülés és a jellemileg felmagasztalt finom, kalligrafikus rajzú háromnegyed profilban ábrázolt szentek, pl. a Máriát támogató Szt. János a Keresztrefeszítés ábrázolásában. Ez utóbbi típus a női fejekkel azonos szerkesztésű. Pontosan ezeknek a típusoknak felel meg: a durvának a grudziadzi oltár katonái, a finomnak a feltámadás angyala, a Mária halálán a könyvet Mária elé tartó Szt. János evangélista, Szt. Miklós fehér szakállas arca és a Mária ágya körül térdelő apostolok stb.
E dualisztikus jellemábrázolás még egy korabeli nagy mesternél jelenik meg, Gentile da Fabrianónál, pl. a Háromkirályok imádásán. A típusok csak hasonlóak, de reálisabbak, mint a garamszentbenedeki vagy a grudziadzi képen. Ugyancsak itt fordul elő az arc rajzának rendkívül hatásos rövidülése is. A garamszentbenedeki szárnyasoltár mestere Gentile da Fabriano köréből indult ki, esetleg mint tanítványa; sokáig cseh, talán prágai és lengyel-porosz-sziléziai környezetben dolgozott. Magyarországi fő művéhez képest a talán későbbi grudziadzi oltár színtelenebb, részletszegényebb és sematikusabb.
Magyarország, Csehország, Itália: Zsigmond utazásainak, tartózkodásainak, politikailag legfontosabb területeinek művészete találkozik Kolozsvári Tamás festészetében, és talán ez nem véletlen, hanem környezetéhez tartozó udvari művészt kell benne látnunk. A grudziadzi oltár létrejöttét talán Zsigmondnak a német lovagrendhez fűződő kapcsolata magyarázza.
A garamszentbenedeki oltár magas színvonala ezek nélkül az előzmények nélkül nem magyarázható. Formailag ez a kiváló emlék nehezen volna levezethető a magyarországi művészetből, azokból a szórványosan felbukkanó töredékes oltárképekből, amelyek jobbára a Felvidékről ismeretesek, és a cseh művészet hatására is következtethetünk belőlük. Ezek közül a századfordulón készült, Alexandriai Szt. Katalin legendáját ábrázoló báti oltártábla emelkedik ki. Korábban olasz hatás alatt készült munkának tartották, újabban nürnbergi mestertől származtatják, vagy legalábbis annak köréhez kapcsolják.
A felvidéki helyi iskolák a Szepességen és Pozsony, Máriavölgy, Maldur, Nyitra környékén alakultak ki először, majd a bányavárosokban és Kassán virágoztak. Az egyik ilyen kis méretű és megszuvasodott kassai Madonna-szobornak éppen a ruzsbachi Madonnához fűződő kapcsolata alapján azt tételezhetjük fel, hogy a művészi élet megindításából a közeli Szepességről bevándorlók is kivették részüket.
A kassai mesterek azonban már az előző évtizedek alatt jelentékeny iskolát teremtettek, amely egy erőteljes szobrász, a Kálvária mestere körül csoportosult a XV. század első évtizedeiben. Monumentális drámaiság, komor realizmus és a kifejezés egyszerűsége jellemzik a templom diadalívének feszületét, és ezek a vonások az egész iskolára rányomják bélyegüket.
Kassai Jakab 1429-ben tűnik fel Bécsben, ahol mint festő és üvegfestő szobrászműhelyt és házat tartott fenn. A kassai dómon a munkálatok ekkortájt befejezésükhöz közeledtek, több kassai kőfaragó és építész keresett munkát az épülőfélben levő Stephans-dómon. Jakab mester egyetlen hiteles műve, a freisingi oltár három életnagyságú figurája és a donátor szobra. A gótikus természetellenes mozgást kerülő, tömbszerű, komoly Madonna, az anyagszerű drapériák és a fickándozó gyermek olyan iskolából került ki, amely nem maradt hatástalan a protoreneszánsz művészetétől. Nemcsak előzménye, de művészetének néhány jellemvonása is a kassai későbbi belső fejlődéssel rokon. Zsigmond alakja a magyar királyalakokhoz áll közel, és csak Zsigmond császárra emlékeztető arcvonásaiban korszerűsített.
A múzeumok táblaképeinek egy része tulajdonképpen elpusztult oltárokról származó maradvány, amelyeknek középrészét valószínűleg faszobrok alkották. Ilyen egyedül álló szobrokat ugyancsak bőven ismerünk a Felvidékről. Korán megjelenik a Madonna-ábrázolás is, Kassáról és a Szepességről ismerünk példákat. A kassai Madonna és az iglói Krisztus még a monumentális templomi kőszobrászat visszfényét mutatja a XIY. század első feléből, derekából. A nagyőri Madonna és a malduri szentek a vonalas, dekoratív stílus emlékei az 1340-1360-as évekből. A turóci és a bányavidéki emlékkör a szepességi iskola kisugárzását mutatja egy turóci és bányavidéki Madonnán keresztül.

Madonna Madonna Toporcról, 1340-1350, festett fa; MNG

A toporci, ruszkini és ruzsbachi Madonnákat is a századforduló előtt faragták, és a szepességi művészet igen magas színvonaláról tanúskodnak. A fejlett kőszobrászat érett formáit használják fel. Ezek az emlékek a "szép Madonnák" típusához állnak közel. Míg más emlékeknél sejtésekre vagyunk utalva, a "szép Madonnák" típusának előkészítése kimutatható a Nagy Lajos kori budai szobrászatban, János mester műhelyében. Tekintettel arra, hogy ezek a legkorábbi nyugati és északi példákkal egykorúak, majdnem egyszerre jelent meg a típus a Rajna-vidéken, Csehországban és Magyarországon. Gyors elterjedésükhöz a divat is hozzájárult. Ekkor kezdték ugyanis gyártani a vastag puha posztót Burgundiában, melynek tömeges redőzete plasztikai értékek ábrázolására igen alkalmas volt.
A fafaragás technikai lehetőségeit használja ki a XY. század első felében kialakuló német szobrászstílus. A kődrapériák plasztikai értékeit megtartják, de a rendkívül gazdagon omló kelméket számos apró, vízesésszerűen hulló redőkre bontva fel, részletekkel gazdagítják. Annak ellenére, hogy a dél- és keletnémet faszobrászat is hasonló úton jár, a felvidéki, illetve a magyarországi fejlődés mintegy önmagából bontakozik ki a szomszéd területekhez fűződő állandó kapcsolat ellenére. Erre mutat az, hogy néhány német típus teljesen hiányzik, viszont feltételezhető, hogy a budai szobrászok hasonló megoldásokat teremthettek. A szárnyasoltárok teljes pusztulása miatt a központ korabeli szobrászatára a királyi palota kályhacsempéinek maradványaiból vonhatunk le következtetést.

Csempe Kályhacsempe V. László címerével Budáról, a XV. sz. hatodik évtizede.
Cserép, zöld ólommázzal és fehér alapon földfestékkel.

Elsősorban a Zsigmond kori kályhák reliefjei mutatják a tér és az arányok helyes ábrázolását. A század derekáról származó budavári kályhacsempék a szárnyasoltárokat utánozzák. Nagyobb középső figurájuk elpusztult, fennmaradtak azonban a fiatornyok alakjai és a reliefek.
A néhány tucat, többnyire szenteket ábrázoló kisplasztika a főváros és az udvar szobrászatának rendkívül magas szintjéről tanúskodik, amihez a vidék legkiemelkedőbb alkotásait lehet csak mérni.
A budai központ hatására elsőnek Kassa vidéke és a Szepesség emelkedik ki a peremterületek közül.
Erdélyben a nagyszebeni Pietán kívül a bajomi oltár tartozik ehhez az irányhoz. A lőcsei, garamszentbenedeki, kislomnici, toporci Madonna , a dénesfalvi Magdolna, a podolini Katalin, a barkai két női szent és a kislomnici oltártöredékek mutatják be ezt a fejlődési fázist.
A kis bártfai Pieta a csehországi Pietákhoz kapcsolódik.
A művészek túlnyomó része, akárcsak Európában, hazánkban is a polgárságból került ki. Társadalmi súlyuk a megrendelők mellett megnőtt. Erre vall az az általános jelenség, hogy szemben a románkorral, a gótikában mind több művésznevet, sőt egyéniséget ismerünk. Közülük egyesek udvari emberek lettek, akiket a királyok is nagyrabecsültek. Az Anjouk budai palotájának építője János mester, a Képes Krónika miniátora Hertul fia Miklós, vagy a csütörtökhelyi Zápolya kápolna építője, Kassai István, ilyenek voltak. A kolozsvári (Cluj) Szent Mihály templom szentélypillérfőjén ábrázolt kőfaragó arcképe vagy Ábel festő sírköve éppúgy a polgári öntudat bizonysága, mint az európai szintet elérő Kolozsvári Márton és György remekművei.
A gótika már a XIII. század második felében lehatolt a falvakig. Az egyhajós, egyenes, majd sokszögzáródású szentéllyel ellátott templomok alapjában véve megőrzik románkori szerkezetüket, de nagyobbak, díszesebbek lesznek. Nyílásaik megnőnek, az ablakokon kőrács virágzik. A szentélyt, majd a hajót a XIV. századtól beboltozzák, szemben a korábbi, egyszerű síklefedéssel. Az oldalnyomást kívül támpillérek veszik fel. Egyre-másra emelik, legtöbbször a nyugati homlokzaton, a korábban ritka tornyot. A kő mellett, főként az Alföldön, előszeretettel alkalmazzák a téglát, olykor mázas, vagy túlégetett formában. Így a falrakás mintássá válik. A háromsejtű, szentélyből, hajóból és toronyból álló épület arányai kellemesek, néha szinte zenei finomságúak. A törökveszély növekedtével a XV. században a templomok erődítésére is sor került. Az egyszerű kerítéstől a tornyos, magas falakig, elsősorban Erdélyben, igen változatos megoldások keletkeznek.
A falusi templomok igazi dísze a XIII. század végétől a falkép, amely gyakran az egész belsőt beborítja. A hagyományos, Krisztus életét és dicsőségét bemutató sorozatok mellett, különösen kedveltté válnak a szentek, kiváltképp a magyar szentek. A legendában az ősi pogány hagyományok keverednek a lovagkor hitvilágával s a falképsorozatok - éppúgy, mint az egykorú miniatúrák - Kelet és Nyugat formai és tartalmi elemeinek keveredéséről tanúskodnak. A veszprémi Gizella-kápolna oldalfalát bizánci ízű freskók díszítik. A stájerországi Aquila Jánosnak különösen vonzó alkotása a veleméri templom falképsorozata, ahol a bibliai jelenetek között finom növényi ornamentika gazdag gótikus feliratszalagokkal keveredik. A XIV. században falfestészetünk erős itáliai hatás alá kerül. Ennek mintegy jelképe az esztergomi palotakápolna. A Niccolo di Tommaso-nak tulajdonított nagyszabású falképdísz Krisztus és Mária életét mutatja be a 12 apostollal.
A trecento festészet nyomait távoli falvainkban is megtaláljuk. A XV. századi falképek éppúgy tükrözik az egykorú életet, mint a szárnyasoltárok. A XV-XVI. században már e műfaj helyi hajtásai is megjelennek különálló faszobrokkal és táblaképekkel együtt.
A falu világi művészetéről ad hírt az ásatások mellett az alsóörsi későgótikus udvarház, amelynek szerkezete a XVIII-XIX. századi balatoni emeletes présházakban él tovább. A falu lakóinak művészi iparát világítják meg az elpusztult településeken feltárt kerámia és fémleletek. A kályhaszemek az egykorú királyi fazekasság népivé válásáról tanúskodnak.
A magyar gótika a királytól indul el, s már a XIII. század második felében az egész társadalmat áthatja. Sajátos, a korábbi korszakban még hiányzó mozzanata a város művészi tevékenysége, amely a teljes korszakon át döntő szerepet tölt be. Bár a művészi fejlődésnek a magas rangú megrendelő még igen fontos mozgatója, a kézművesekből, mesteremberekből a céhekben, építőpáholyokban és a királyi udvarban fokozatosan művészek lesznek, akik be tudják illeszteni a fejlődés jellegzetes helyi menetét az általános európai keretekbe. Gótikus építészetünk lényegében közép-európai alapszövetét főként a kolduló rendi (ferences, domonkos) és városi építkezésekben valamint az ábrázolóművészetek területén át- meg átszőtték a mediterrán szálak. Így készítette elő a hazai gótika történeti és művészeti téren egyaránt a következő nagy korszakot: a reneszánszt.


A FELHASZNÁLT IRODALOM

- feladatok -

- vissza a tematikához -