A középiskolai magyar tananyagban a szöveg, és ezen belül
is a verselemzés hangsúlyozott helyen szerepel. Ez fontos, hisz a későbbiekben
is egy adott szöveg (legyen az újságcikk, levél, vagy szépirodalmi alkotás)
megértése is fontos szerepet tölt majd be. A középiskolai "olvasmányok"
elemzésének egy szélsőséges változata, amikor a számonkérésben nem a szöveg
megértése, hanem a cselekmény bizonyos részletei a lényegesek. Eddig főleg az
ún. életrajzcentrikus szövegértelmezés szerepelt a kánonban, ez azonban nagyon
alkalmas arra, hogy az író életét egybemossák a műveivel, s így akár különböző
üzenetet is közvetítsen ezzel a szöveg. Ezen kívül számos elmélet létezik még,
többek között befogadó (olvasó) és szövegközpontú. Számunkra a legkézenfekvőbb
elemzési mód a legutóbbi lesz, mert a befogadó-központú elemzés például túl
sok szakirodalom ismeretét feltételezi, míg a szöveg-centrikus elemzés inkább
a művek közti párbeszédre helyezi a hangsúlyt, ami egyben segít némi összképet
és rendszert létrehozni az irodalomról és művészetekről általában. Ez nem jelenti
azonban azt, hogy az adott szerző (vigyázzunk a szerző, író, narrátor szerepére!)
jelentősége minimálisra redukálódik.
Amikor egy adott szöveget elemzünk, több dolgot fontos szem
előtt tartani. A legfontosabb az, hogy megértsük a feladatot. Ha a feladat úgy
szól, hogy elemezd az adott verset, akkor egy adott elemzési módszert (ezekről
még szó lesz) alkalmazva szinte szabad kezet kapunk. Némileg bonyolultabb a
helyzet akkor, amikor a feladat úgy szól, hogy értelmezd a szöveget, akkor már
szélesebb skálán mozoghatunk, hisz a szövegből kiindulva (vagy a szövegbe érkezve)
szinte dekódolni kell annak üzenetét. Előfordulhat az is, hogy a feladat az,
hogy egy adott vers metaforáit vizsgálva határozzuk meg annak a képi világát,
vagy egy regény szereplőjének helyzetébe helyezve magunkat meséljük el a történteket.
A következő hetek anyagaiban az általánostól a konkrét és specifikus példák
felé haladunk majd.
A mai feladatunk egy
verselemzés, Vajda János A vaáli erdőben című szövegét
kell elemeznünk. Fontos megértenünk a feladatot. Mostani esetünkben ez egy komplex
verselemzés, megszorítások nélkül. Fogjunk is hozzá. A legfontosabb az, hogy
figyelmesen olvassuk el a verset, többször is, ha kell.
Ez az elemzés először szájbarágónak tűnhet, azonban szükség van arra, hogy
elsajátítsuk az elemzés módszerét.
Vajda János valahogy kiesett a köztudatból, s bár Juhász
Gyulával együtt emlegetik, nem fektetnek kellő hangsúlyt költészetére. Bár "verstermése"
viszonylag bő, kevés ilyen jó, mondhatni hibátlan versét, dalát találjuk. Mert
ez a vers valódi dal. Angol és német költészet kedvenc formája, a magyar irodalom
azonban nem bővelkedik vele. (Felidézhetnénk Petőfi Farkasok dalát, de
ez a vers nem tartozik költőnk leghíresebb versei közé, míg Goethe Vándor
éji dala még a Faustnál is híresebb.) A dal nálunk rendszerint hord
magában valami életképszerűt vagy jelenetszerűt, s ritkán bír meg bölcseleti
jelentésűre szűrt, tömörített és tudatosított életérzést, élethangulatot. S
emellett a dal nehezen tudja nálunk elkerülni a népies modor és stíl sugalmát,
a naiv költői magatartás benyomását - írja Németh G. Béla.
Vajda verse 1875-re datálható, s elképzelhető, hogy a boldog
békeidők "ereje", ha tudatlanul is, de benne foglaltatik. A vers vágyat
fejez ki a természet, a megnyugvás után. A elvágyódást a város polgári világából
az emlék, a vágy s a hajszoltság légkörében idillivé szépült természeti környezetbe.
Gyakorlatilag egy történelem előtti világ, ahol minden baj és gond megoldódik,
beleértve a halált is.
A vers stíluseszközeit két csoportra bonthatjuk. A forma és
a tartalom, a kifejezni vágyó gondolatok és a felhasznált "eszközök"
összhangja szinte hibátlan a versben. Az esztétikai hatóerői két csoportba sorolhatók.
Két látszólag ellentétes csoportba. Bár a vers az idill után áhítozik, ezt két
tendencián keresztül igyekszik megvalósítani: az egyik az egyetemesítés, a másik
az egyénre bontás. Az első a vágyhoz kapcsolódik, míg a másik magához az idillhez.
Vegyük most szemügyre az egyetemesítés eszközeit! A vers egyetlen
mondat. A harmadik szakasz második sora után ugyan pontot tett a szerző, de
nem kezdett újabb mondatot. Vegyük észre, hogy a vers egyetlen főmondatának
az állítmánya: jó volna. És milyen alany tartozik hozzá? Kilenc főnévi
igeneves, név szerint: élni, éldegélni, nem törődni, meggondolni, nézni,
lehullani, mit se tenni, pihenni. Az állítmány tehát létige, és nem is akármilyen;
annak jelen idejű, óhajtó-feltételes módú, általános alanyra utaló harmadik
személye. Bár az ideje jelen, mégis a versből kiolvasható, hogy a cselekmény
a jövő időben valósulhat meg. Valamennyi említett nyelvi mozzanat rendkívül
fontos a vers esztétikai hatásának kiváltásában. A vers egyetlen vágy kifejezője,
egyetlen sóhaj, egyetlen mondat. Ez a vágy betölti a költő egész lényét, maga
alá rendeli létét. Egyetlen vágy, egyetlen sóhaj, egyetlen mondat: mintaszerű
dal.
A vers eszközeinek másik csoportja az egyedítő kicsinyítés.
Az első olvasásra feltűnik, hogy a vers uralkodó mondatrésze a jelzős határozó.
A vers első felében a helyhatározó uralkodik. Ez a szűkítés, egyedivé tevés
az abban a kis házikóban sűrűsödik össze. Az odabenn, ottan
csakúgy szűkítő hatású. Az idilli utáni vágy valójában nem életforma, hanem
létállapot utáni vágy, melyben a cselekvés fölösleges. A versbe lassan beszivárognak
a mód és állapothatározók: békességben, csendességben, háborítlan, észrevétlen,
önmagától.
Vizsgáljuk most meg a vers hangállományát, hangelrendezését.
A vers újraolvasva feltűnik, hogy a hangállomány és hangelrendezés a dal és
az idilli szolgálatában áll. Anélkül, hogy komoly nyelvi elemzésnek vetnénk
alá a verset, kiderül, hogy a nazálisok, és a lágy ajak-, fog-, és ínyhangok
döntő többségben vannak. Felmerülhet a kérdés, hogy a költő tudatosan használja-e
ezeket a hangokat. (Bár nagy költőket nem illik tudatlansággal gyanúsítani,
mégis érdemes visszakérdeznünk, nehogy elemzésünk idővel minden valóság alapot
nélkülözzön). Azt hiszem, egy példával eloszlathatjuk a kételyeket: az elalunni
ige használata az elaludni helyett. Ez a tájnyelvi kifejezés a maga lágyságával
tökéletesen beleolvad a versbe, és egészen biztos, hogy nem tartozik a szerző
nyelvhasználatába, nem beszélve arról, hogy a az idill is fokozza "egyszerűségével".
A vers ritmikája, metrikája, strófaépítése is egészében a sóhajszerű dalhoz
alkalmazkodik. A nyolcas szótagszámú trocheusai mellett a hangsúlyos, a nemzeti
ütemezést is lehetővé teszi. (Jó példa erre Kisfaludy Sándor: A folyamba
tekintettünk, Petőfi: Meg is látná magát benne.) Az egyszerű versszak-
és rímképlet pedig még áttetszőbbé, könnyebbé teszi a dalt. Hasonlóan a vers
hangállományához és hangelrendezéséhez, a kép- és szóképanyaga is idilli. Csupán
két elemre utalnék: az első szakasz sorvégein, hangsúlyos rímhelyzetben négy
főnév, négy határozó áll. Bennük folyamatosan épül ki az idill: rejtettség (vadon),
ismertség (iharos), védettség (völgy ölében), megpihenő béke (árnyak enyhhelyében).
A másik elem az, hogy az elhagyni vágyott világot leíró szavak mind negatív
jelentéssel bírnak.
Könnyen csapdába eshetünk, ha azt hisszük, a vers a halálról
szól. A halál csupán eszköze a versnek. Csupán fokozza a nyugalmat, a költő
azonban nem vágyik rá. Ne feledjük, hogy szerzőnk versét a pozitivizmus térhódításának
kellős közepén írta, mely a halált a természeti folyamat záró elemeként s az
anyag más anyaggá való átalakulásaként szemlélte.
Az elemzéshez felhasznált irodalom:
Készítd el a fenti elemzés vázlatát, mert a következő leckék anyagában a megoldás vázlatszerűen lesz megadva.
- megoldás -
- vissza -