Minden nemzetgazdaságban megvan az igény, hogy tudják, hogy az országban adott
időszak alatt mennyi jövedelem keletkezik, az hogyan oszlik meg, mennyire befolyásolja
az újraelosztás, és mekkora a végső felhasználásra rendelkezésre álló jövedelem.
A fenti kérdésekre a választ a nemzetközi számlarendszerek adják meg. Hazánkban
és más országokban is egyre általánosabban az ENSZ nemzeti számlarendszerének
, az SNA-nak (System of National Accounts) korszerűsített változatát alkalmazzák
a makrofolyamatok adatainak rendszerbe foglalt összesítéséhez.
Az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején a Szovjetúnióban kialakították
az MPS (Material Product System) számlarendszert. Ez azonban csak az anyagi
termelésre terjedt ki és figyelmen kívül hagyta a nem anyagi szolgáltatásokat.
A volt KGST országok használták ezt a rendszert, de a KGST megszűnésével ezek
is áttértek az SNA-ra.
Az SNA-t az országok közötti összehangolódás érdekében többször 1953-ban, 1968-ban
és 1993-ban is egységesítették.
Egy-egy makrogazdaság éves eredményeit átfogóan az SNA-alapmutatói tükrözik,
amelyek megmondják:
Az SNA törekvése, hogy minden létrehozott terméket és szolgáltatást számításba
vegyen. A különböző javak mennyiségeit a piac által elfogadott árak segítségével
összegezi. Fontos, hogy ebbe az összegzésbe ne kerüljenek bele azok a termékek,
amelyeket egy másik termék, vagy szolgáltatás előállításához felhasználtak.
Ezek értéke ugyanis belekerül a létrehozott termékek értékébe is, így beszámításuk
esetén többszörösen lennének benne a jövedelemben. Az elhasznált javakban megtestesült
jövedelem összegét termelőfogyasztásnak, vagy folyó termelőfelhasználásnak
nevezzük. Míg a megtermelt jövedelem többszöri beszámítása a halmozódás.
Az egy nemzetgazdaságban 1 év alatt létrehozott bruttó jövedelmet bruttó
hazai terméknek nevezzük. Általánosan használt rövidítése: GDP (Gross Domestic
Product). A GDP az SNA első számú alapmutatója.
Ha a megtermelt javakat kibocsátásuk idején vett árakon értékeljük Az összesítés
eredményét a termelés nominális mutatójának nevezzük. Ez az időbeni összehasonlítást
nem teszi lehetővé az árszínvonal változása miatt. Ezért az időbeli összehasonlítás
esetén kiszámítják azt is, hogy mekkora lenne az összesítés eredménye évenként
akkor, ha az árszínvonal nem változott volna a kiinduló év óta. Ezt a mutatószámot
a termelés reálmutatójának nevezzük, és úgy számítjuk ki, hogy a kibocsátás
folyó áron számított összegét elosztjuk az árszínvonalnak a kiinduló évhez viszonyított
árindexével. A nominális GDP növekedése nem csak a termelés növekedése miatt
léphet fel, hanem az árszínvonal növekedése miatt is.
Egy termék, vagy szolgáltatás értékébe nem csak a folyó termelőfelhasználás,
hanem a korábban előállított a termelésbe befektetett állótőke értéke is beletartozik,
hiszen azok is jövedelmet képviselnek. Ezek általában sok éven keresztül használódnak
el, aminek egy évre jutó arányos része az évi értékcsökkenési leírás, amit évi
amortizációnak nevezünk. A keletkezett nettó jövedelmet úgy kapjuk, hogy a bruttó
jövedelmet csökkentjük az évi amortizáció összegével.
Az egy nemzetgazdaságban egy év alatt megtermelt nettó jövedelmet nettó hazai
terméknek, vagy NDP-nek (Net Domestic Product) nevezzük.
A GDP és az NDP arra ad választ, hogy mennyi jövedelmet hoztak létre az adott
nemzetgazdaságban. Ez azonban nem azonos azzal, hogy az elsődleges jövedelemelosztás
során mennyi jövedelemhez jutottak az adott gazdasághoz tartozó gazdasági szereplők.
A különbség oka, hogy a hazai gazdaság szereplői külföldön is jutnak jövedelemhez,
míg a hazai jövedelemelosztásból külföldi gazdasági szereplők is részesülnek.
Egy nemzetgazdaság gazdasági szereplőinek egy év alatt az elsődleges elosztás
során akár külföldről, akár belföldről megszerzett összes bruttó jövedelmét
bruttó nemzeti jövedelemnek röviden GNI-nek (Gross National Income), nettó
jövedelmét nettó nemzeti jövedelemnek röviden NNI-nek (Net National Income)
nevezzük.
Számolásuk GDP-ből és NDP-ből:
és
A fentiektől különbözik a végső felhasználásra rendelkezésre álló jövedelem
is. Ez utóbbi nagyságát befolyásolja a jövedelmek újraelosztása során az országba
beáramló és az országból kiáramló transzferek nagysága.
Egy nemzetgazdaság szereplőinek egy adott évben végső felhasználásra fordítható
összes bruttó jövedelmét rendelkezésre álló bruttó nemzeti jövedelemnek,
röviden GNDI-nek (Gross National Disposable Income) nettó jövedelmét pedig
rendelkezésre álló nettó nemzeti jövedelemnek, röviden NNDI-nek (Net
National Disposable Income) nevezzük.
Értékeiket az GNI-ból és az NNI-ból számíthatjuk:
és
Az Y azonosítható a GDP-vel és az NDP-vel egyaránt. Ha Y = GDP, akkor az I
a bruttó beruházásokat jelzi és az amortizáció része a vállalat megtakarításának
az SV-nek. Ha viszont Y = NDP, akkor az I a nettó beruházásokat jelzi,
és az amortizáció nem szerepelhet az SV-ben.
A makrojövedelem mérésénél különböző termékeket piaci árukon vettük figyelembe.
Ezzel feltételeztük, hogy létezik olyan eszköz a gazdaságban, amelynek segítségével
az árat kifejezni tudjuk, és ez az eszköz a pénz. Első megközelítésben tehát
azt mondhatjuk, hogy a pénz az árakat megjelenítő kategória. Pénzzel lehet valamely
korábbi időpontban keletkezett tartozásokat kiegyenlíteni, vagyis a pénz akár
önállóan az áruktól függetlenül mozoghat a gazdaságban. Tehát a termék- és jövedelemfolyamatok
mellet pénzfolyamatok is léteznek.
Pénz elszámolásieszköz-funkciójának nevezzük a pénznek azt a tulajdonságát,
amely a gazdasági alanyok tájékozódását biztosítja.
A pénz forgalmieszköz-funkcióján azt értjük, hogy az egyik gazdasági
szereplőtől a másikhoz kerülvén a megfelelő árumozgást közvetíti.
A pénz fizetésieszköz-funkciót tölt be, amikor egyoldalú jövedelemátengedést
közvetít.
A gazdasági tevékenységhez gyakran jövedelem felhalmozás szükséges. Ebben az
esetben ki kell vonni a pénzt a forgalomból. Ez azonban csak akkor ésszerű,
ha a forgalomból kivont pénz megtartja az értékét, valamint a forgalomból való
kivonás és visszatérés költségmentes. Az utóbbi tulajdonsággal rendelkező árut
likvidnek nevezzük, vagyis valamely termék likvid, ha bármikor veszteség
nélkül más termékekre cserélhető. A pénz természetesen likvid, sőt a likviditás
foka a közönséges árukénál jóval nagyobb.
Az értékállóság és a likviditás eredményezik, hogy a pénz felhalmozási eszközként
funkcionálhat. E működése során a pénz természetesen a vagyontartás egyik formája.
A pénz lehet áru is, vagyis tárgya lehet valamely eladási vagy vételi ügyletnek. Erre igen szemléletes példa a valutaeladás és -vétel. Ekkor a pénz ára az az árfolyam, amely megmondja, hány belföldi pénzegységet kell egy külföldi pénzegységért kiadni.
- feladatok -