Hume: Tanulmány az emberi értelemről
I-VII fejezet

Kérdések

1. Miért tartja fontosnak Hume az emberi elme vizsgálatát?
   
2. Honnan erednek az eszméink (ideáink), s milyen érvekkel támasztja ezt alá Hume?
   
3. Hogyan osztja fel Hume az értelem tárgyát fajtáira? Térjen ki a tudományágakra is!
   
4. Milyennek tekinti Hume ok és okozat viszonyát?
   
5. Mely eszméket említi Hume a metafizika kapcsán mint homályos, de minduntalan felbukkanó eszméket?

Válaszok

1. Először is a metafizikát kívánja általa kigyomlálni: elvenni belőle mindazt, ami homályos, hamis, babona. De pozitív haszna is van ennek: az elme tevékenységei illékonyak, már megkülönböztetésük is jelentős dolog. A csoportosítás során rendszerezzük ezeket a tevékenységeket, amelyek "titkos rugóként" mozgatják ténykedésünket a világban.
   
2. Minden ideánk benyomásból ered. Azaz minden ideánk - gyengébb képzetünk - a benyomások - elevenebb képzetek - lenyomata. Először is, ha elemezzünk gondolatainkat, azt tapasztaljuk, hogy minden (összetett) ideánk olyan ideákból származnak, amelyek valamely megelőző képzetből származnak. Másodszor, ha valaki nem képes érzékelni (mert pl. nem lát), nincs benne egyetlen idea sem, amely az adott érzékszervhez kapcsolódna (pl. a színek). Ám van egy ellentmondó jelenség: ha valaki egy színárnyalatot sohasem látott, a többiből képes a képzelete segítségével elgondolni (pl. egy világoskék árnyalatot az amellett lévő színekből).
   
3. Az emberi értelem eszmék közötti viszonyra és tényekre oszlik. Az elsőbe a mértan, az algebra és a számtan tartozik, melyek szemléletileg nyilvánvaló tételekből állnak. A tények nem tudhatják maguknak az előbbiekhez hasonló szilárd bizonyosságot. Egy ténybeli kijelentés sohasem tartalmazhat ellenmondást (a nap holnap nem kel fel, könnyen elgondolható).
   
4. Már a IV. fejezetben kijelenti, hogy e viszony nem a priori. A dolgokban nincsen benne keletkezésük oka, sem az a hatás, amelyet kiválthatnak. Ok és okozat között tehát tapasztalat útján tételezünk viszonyt. Ha egy dolog egyszer valamely összefüggésben előfordul, majd újra meg újra, arra következtetünk, hogy ez az összefüggés nem véletlen. A szükségszerűség bizonyosságát ugyanakkor nem éri el, mert mindenkor csak ténybeli tapasztalatról van szó. Az V. fejezetben Hume azután szükségét látja, hogy ehhez a valóban fontos problémakörhöz mégse csak az esetlegességet kapcsolja, így megállapítja, hogy a szokás az az elv, amely az ok és okozat közti megegyezést kiváltja, így nem kell minduntalan emlékezetünkbe idézni a két történést, hanem egy elvet kapunk, amely nem az okság elve, hanem a szokásé.
   
5. Az erő, az energia és a szükséges kapcsolatok. Ezeket később mintegy szinonimaként használja Hume, s a szükségszerű kapcsolatra koncentrál. Ezt két lépésben vizsgálja. A külső dolgok esetében nem tapasztalhatunk szükségszerű kapcsolatokat ok és okozat között. Mivel a külső dolgokból ez az eszme nem származhat, H. az értelmi tevékenységen belül folytatja vizsgálódását. Elismeri, hogy valamiféle erőnek tudatában vagyunk, de az, hogy akaratunk hogyan hat testünkre, rejtélyesnek találja. Ezért először (a) a test és lélek kapcsolatának problémáját firtatja. A lélek legfinomabb gondolata hat a legdurvább testrészre - de ha lenne valamilyen erő, mely a kettő között közvetítene, tudnunk kellene róla. Másrészt (b) nem minden testrészt befolyásolhatunk akaratunkkal, tehát ha volna valamiféle erő, akkor tudnánk, hogy miért csak eddig terjed a határa bizonyos esetekben, s miért van korlátozva (egy béna is akarja, hogy mozogjon egy végtagja, de mégsem képes mozgatni). Végül (c) az akarat nem közvetlenül a testrészekre hat, hanem az idegekre, izmokra, életnedvekre. Ennélfogva az erő fel nem ismerhető, nem állítható tehát, hogy a szükségszerű kapcsolat fennáll.