A mikroökonómiai tanulmányok azt mutatták, hogy ha egy gazdaság szabályosan
és a körülményeknek megfelelően működik, akkor elméletileg képes egy stabil,
kiegyensúlyozott működésre az egyes piacokon.
A makrogazdaságban megtanultuk, hogy a különböző részpiacok között összefüggés
van és a gazdasági folyamatokat lehet befolyásolni. A magánszféra önmagában
nem képes olyan célokat megvalósítani, mint a teljes foglalkoztatottság vagy
a pénzstabilitás.
Számos negatív jelenség megoldása az állam feladata. Ezeket a feladatokat 3
csoportba szoktuk osztani a tevékenység jellege alapján:
A stabilizációs funkció azt jelenti, hogy az államnak meg kell teremteni azt a jogi és intézményi hátteret, ami a gazdaság alapjául szolgálhat és a zökkenőmentes működést biztosítja. Ilyen például:
Az elosztási feladatokra azért van szükség, mert például a stabilizáció
biztosítása is nagyon sok pénzbe kerül, amit maga az állam nem képes kitermelni.
Az emberek szintén igénylik azt, hogy egy kormány a szociális problémákon enyhítsen
és támogatásokon, segélyeken keresztül segítsen a rászorultakon. Ez szintén
jövedelemátcsoportosításhoz vezet.
Az allokációra azért van szükség, mert a gazdaságban nagyon sok olyan
dolog van, amire igény létezik, de azt a magánszféra nem képes megoldani (pl.
úthálózat).
Ezeknek a megvalósítására termelési tényezőket kell biztosítani. Az allokációs
feladatkör tehát olyan termékek előállítására vonatkozik, amellyel a magánszféra
nem foglalkozik. Ide tartozik még az externáliák kezelése is. A negatív
externáliákat vissza kell szorítani, a pozitívakat segíteni kell.
A gazdasági folyamatok irányítására alapvetően 2 nagy irányzat létezik:
Említettük, hogy a költségvetési politika fókuszában a költségvetés kiadásai
és bevételei vannak. A gazdasági körforgás tárgyalásakor megtanultuk, hogy a
kiadások az állam részéről:
Az állam költségvetési mérlege az állam bevételeit és kiadásait egymással összehasonlító
mérleg.
Ez a mérleg az állami megtakarítás változása miatt mindig egyensúlyban van:
| G+TR+S(állam)=T |
Az állami költségvetés deficites, ha a kiadások összege nagyobb, mint
a bevételeké. Ilyenkor S(állam) negatív.
Az állami költségvetés szufficites, ha a kiadások összege kisebb, mint
a bevételeké, vagyis az gazdaság tartozik az államnak. Ilyenkor S(állam) pozitív.
A költségvetés óriási pénzekről dönt, és nagyon lényeges hogy kiadásainak és
bevételeinek milyen a szerkezete.
Költségvetési politikán azt a gazdaságirányító és befolyásoló intézkedéseket
értjük, amelyeket az állam a költségvetés bevételei, illetve kiadási révén valósít
meg.
Háromféleképpen lehet költségvetési politikát folytatni:
Az állam bevételei között csak az adókat soroltuk fel.
| Az adó olyan közvetlen ellenszolgáltatás nélküli jövedelemátengedés, amelyet az állam kényszer útján hajt be. |
Fajtái:
A magánszférában:
A makrogazdaság fogyasztása a rendelkezésre álló jövedelem függvénye.
Az adók növelése csökkenti a rendelkezésre álló jövedelmet, hiszen pénzt kell
befizetni a gazdálkodási egységnek, tehát csökken a fogyasztási kereslet. Az
adó növelése lefelé tolja a fogyasztói egyenest. Az ellenkező eset is igaz:
az adócsökkentés a fogyasztási kereslet növekedéséhez vezet.
A termelési szférában:
Ha a háztartások rendelkezésre álló jövedelme az adóemelés miatt csökken, akkor
a lakosság a korábbi fogyasztási szint megtartása mellett a korábbi megtakarításaihoz
kell nyúlnia (vagy sokkal kevesebbet takarít meg), ami a beruházási lehetőségeket
szűkíti. Az adónövelés tehát csökkenti a megtakarításokat, ezen keresztül a
beruházásokat.
A beruházásokat tovább csökkenti, hogy maguk a vállalatok is többet kell, hogy
befizessenek. A beruházási kereslet is csökken, hiszen a fogyasztás csökkenése
(illetve szinten tartása) mellett nem érdemes beruházni.
Az adónövelés a fogyasztást és a beruházást is csökkenti, ami változatlan árszínvonal
mellett az összjövedelmet is csökkenti. A vállalatoknak az adóemelés költségnövekedését
(több adót kell befizetni), és lehetőségeinek összehúzódását (kereslet csökken)
jelenti. Van egy harmadik hatás is: a rendelkezésre álló jövedelem csökkenése
a háztartásoktól magasabb bérszint követelését váltja ki. A nominálbér emelkedése
a reálbér emelkedését is jelenti ("egy ideig"), ami a munkakereslet
csökkenésén keresztül a kibocsátás csökkenéséhez vezet. Az adóztatás összhatásáról
elmondhatjuk, hogy a jövedelem csökkenéséhez vezet, ami inflációs nyomással
párosul (a csökkentett kibocsátás relatív magas árszínvonalon történik) és ez
dekonjunktúrális folyamatokat indít el. Az adókulcs megválasztása nagyon érzékeny
pont egy kormány működésében. Annak növelését valamilyen más intézkedéssel ellensúlyozni
kell.
A transzferek növelik a rendelkezésre álló jövedelmet, a fogyasztást megemelik. A kormányzati vásárlások az összkeresletet növelik, az egyensúlyi jövedelem magasabb lesz.
Láthattuk, hogy az adók növelése csökkenti az összkeresletet, míg a belőle finanszírozott kiadások növelik azt. A két mechanizmus azonban különbözőképpen hat. Az adok és a transzferek közvetett módon befolyásoljak a makrokeresletet, hiszen a rendelkezésre álló jövedelmet módosítják, amit nem teljesen költ el az egyén. A kormányzati vásárlások viszont közvetlenül befolyásolják a makrokeresletet, ami teljes mértékben növeli azt. Például, ha a fogyasztási határhajlandóság 0,8, akkor 1000 Ft adókedvezmény vagy transzfer 800 Ft-tal növeli a keresletet. Míg 1000 Ft kormányzati vásárlás 1000 Ft-tal növeli az összkeresletet. Vagyis a kormányzati kiadás hatása erősebb.
Ha a költségvetés szufficites vagy egyensúlyban van, akkor az adók fedezik a kiadásokat. De általában (főleg Magyarországon) a költségvetés deficites. Ilyenkor a bevételek nem fedezik a kormány tevékenységének a finanszírozását. A keresletteremtő lépéseket megfelelő pénzmennyiséggel kell alátámasztani. De honnan szerezzük be a pénzt?
A megoldás egyszerű, kölcsönt kell felvenni:
Ezt a pénzt aztán úgy kell befektetni, hogy az a beruházásokon keresztül növelje a foglalkoztatottságot, a keresletet, és olyan jövedelmet hozzon, amiből vissza lehet fizetni a kölcsönt.