Rousseau: A társadalmi szerződésről
I-II. könyv

Kérdések

1. Hogyan jellemzi R. az eredeti állapotot?
   
2. Mi jellemzi a megállapodást (a szerződést)?
   
3. Különböző viszonylataiban milyen névvel illeti R. a közakaratot, illetve annak tagjait?
   
4. Ismertesse a R.-i szabadságfölfogás néhány vonását?
   
5. Mi jellemzi a tulajdont R.-nál?
   
6. Mi jellemzi a törvényhozót és miért szükséges a megléte?
   
7. Mi a törvény és ennek milyen felosztását kínálja R.?

Válaszok

1. Az ember szabadnak született, olyan állapotban élt, ahol nem volt jog, mert az megállapodás kérdése. A legrégibb természetes állapot a család, de nem erre épül a társadalom, mert az nem természetes kötelék, egy idő után felbomlik (ha mégsem, az mesterséges: megállapodás eredménye). Az ember célja az önfenntartás, első figyelme önmaga felé irányul. Ebben nem az erősebb joga irányít, hiszen az csupán fizikai hatalom, nem jog (nem megállapodás eredménye), ez puszta erő.
   
2. A megállapodás egyhangú döntést feltételez. Még a többségi szavazásnál is fel kell tenni, hogy egyszer mindenki igennel szavazott, amikor megalapították a szervezeti formát. Nem az erősebb leigázó hatalmából jött létre a társulás, hanem abból kifolyólag, hogy az önfenntartáshoz szükséges erő az egyén képességeit meghaladta, és csak az egyének csoportja volt képes az önfenntartást véghezvinni. Ez a társulásnak olyan formája, ahol a köz egész erejével védi és oltalmazza minden tagjának személyét és vagyonát, és változatlanul csak önmagának engedelmeskedik, de ez az önmaga már nem az a természeti állapotban leledző ösztönlény, hanem a társadalmi szerződés teremtette "közösségi én". A közakarat érdekében mindenki lemond önmagáról és minden jogáról, az általános akarat alatt egyesülnek, és mindenki az összesség része.
   
3. A köz állam, amennyiben elvont, nem cselekvő, főhatalom, amennyiben cselekszik és hatalom, ha más alakulatokkal vetik össze. A társulás tagjai teszik ki a népet, külön-külön polgárok, amennyiben a főhatalom részesei és alattvalók, amikor az állam törvényeinek vannak alávetve.
   
4. A társadalomban is szabad mindenki, de nem a természetes állapothoz hasonlóan: itt az általános akarat az ő akarata, nem lehet magánvéleménye sem. Aki ellenszegül az általános akaratnak, az nem szabad, mert szabadságát éppen ettől az általános akarathoz tartozásból nyerte. A közösségnek joga van ezt az embert visszakényszeríteni a szabadságba. Van természetes szabadság, amelynek az egyén ereje szab határt (mindent megtehet, mindent megszerezhet, amit akar és tud), és van polgári szabadság, melyet ugyan korlátok közé szorít az általános akarat. A polgári szabadság teszi lehetővé az erkölcsi szabadságot is, mert míg a természeti állapotban élünk, az ösztönök rabjai vagyunk, de a polgári társadalomban a magunk alkotta törvényeknek engedelmeskedünk.
   
5. A csatlakozás után a birtoktárgy a főhatalom kezébe megy át, ekkor lesz tulajdonná. A természeti állapotban az első foglalás az, amikor valaki egy addig nem birtokolt területet a magáénak tud. Ez azonban csak akkor lesz jog, ha a tulajdonjog érvényesül (addig ugyanis bárki elveheti a földdarabot). Ehhez az kell, hogy (a) még senki se lakja a területet, (b) csak akkora részt foglaljanak, amennyire a létfenntartáshoz szükség van, (c) munkával és műveléssel vegyék birtokba a területet. A magánjog tehát mindig alárendelődik annak a jognak, hogy a közösség birtokolja a területeket.
   
6. A törvényhozó különleges személy: mivel az egyén látja a jót, de elveti, a köz pedig akarja a jót, de nem látja, olyasvalaki kell törvényhozónak, aki ezt a kettőt magában hordja. Távoli korok számára, jórészt a semmiből alkotja meg a törvényeket, "Istennek kell lennie". Fölötte áll mindennek, mivel ő alkot, az alaptörvényen kívül helyezkedik el, mivel ő alkotja meg.
   
7. A törvény az általános akarat megnyilvánulása, a tárgyuk mindig általános, nem az egyedi ember és nem az egyedi eseményeket tekinti. Formái: (a) politikai törvény vagy alaptörvény, az államot rendezi be, (b) polgári törvények, melyek az organizmus részeinek egészhez való viszonyát tartalmazzák, végül (c) büntetőtörvények, melyek ember és törvény között állnak fönn.