A 24-28. hét anyagaiban az esztétika felvételin szereplő szövegeket tárgyaljuk. Mivel egyetemenként változik a követelményrendszer, igyekszünk az összes listán szereplő művek közül válogatni.

Platón: A lakoma

Mai témánk az antikvitásból származik. Platón lakomájának nagy szakirodalma van. Segítségünkre lehet a következő két anyag:
Platón A lakoma című művének elemzése: http://puska.index.hu/display.pl?kat=118

Kecskés Pál A bölcselet története című műve bár filozófiai jellegű, mégis segítséget nyújthat a mű vizsgálatához. Köszönet illeti érte a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárat.

A lakoma

   Voltaképpen többszörösen is keretbe foglalt párbeszédes történet bomlik ki az olvasó előtt a nevezetes ünnepi lakomáról, amelyet Szókratész és tanítványai tartottak abból az alkalomból, hogy egyikük, a költő Agathón i. e. 416-ban megnyerte a hellén tragédiaköltők Dionüszosznak, a bor istenének hagyományos ünnepéhez kapcsolt versenyét.
   A történet felszíni rétege könnyen felfogható: hét szónok mond köszöntőt Erószra, a szerelem ősi istenére. Ki egyszerűt, ki cifrázottan mitikus gondolatvezetésűt; de mindenki olyat, hogy belőle megkapó szemléletességgel kirajzolódik a szónok intellektuális arculata. Ez is magyarázat az egész dialógus máig eleven művészi hatására. Méghozzá a különböző egyéniségek nemcsak a maguk ötletét követik, miközben tósztot mondanak. Egymás mondókájára is reflektálnak: hogy mi az Erósz valódi lényege, az olvasó előtt csak a drámai párbeszédsorozat egészéből derül ki. A szépség "erotikus" hatalmát magasztalják a szónokok. Így az elsőnek szóló Phaidrosz; ám őt máris helyesbíti Pauszaniasz, aki szerint nem is egy Erósz létezik, hanem kettő, ahogyan Aphroditéből is kettő van: egy isteni eredetű és egy "közönséges" - ez utóbbi arra buzdít, hogy az emberfia a testet, a gyönyört jobban szeresse, mint a lelket, az erényt. Ezt a gondolatot szövi tovább Erüximakhosz, az orvos, aki a szépségnek - különösen a zenei szépnek - kettős jellegét hangsúlyozza: egyrészt képes gyógyítani, egészségessé tenni, másrészt képes megbetegíteni; miért is a "közönséges" zenével "óvatosan kell élni, ahol élnek vele, hogy gyönyörűséget szerezzen, de féktelenségre ne vezessen […]" (187 e). A harmadik szónok, Arisztophanész, a költő mintha újra az erotikus vágyról mondana dicshimnuszt rögtönzött mítosz előadásával. Eszerint az ősi emberfaj egy része androgün (kétnemű) egyedekből állott, négy-négy végtaggal és dupla testi erővel, miért is a támadásuktól tartó Zeusz atya eredeti módon vette elejét a lázadásnak: kettévágta őket, s így létrehozta az egymástól elkülönült, egyszersmind a testi újraegyesülés után elemi erővel vágyakozó emberpéldányokat, velük magának a szerelmi vágynak a szenvedélyét; mármost "a teljesség vágyát és keresését hívjuk Erósznak" (192 e). Most kap szót Szókratész. Története eleve a szélsőséges álláspontok meghaladását ígéri. Elemi tapasztalat ugyanis, hogy az Erósz nem feltétlenül szép, és nem feltétlenül rút; miként valaminő vágyakozást keltő hatalmas daimón, közvetít istenek és emberek között. A daimónok "tudománya" is kétarcú: az ő dolguk egyfelől mindenféle beavatás, jóslás, varázsolás és "bűvölés", másrészt ők közvetítik az isteni bölcsességet, a daimón "középen van a bölcsesség és az ostobaság közt is" (203 e). A szó szigorú értelmében vett erotikus vágy, ugyanúgy, mint a szó köznapi értelmében vett, a különféle mesterségektől megkülönböztetett poézisz (alkotás), Diotima szép szavával "szülés a szépségben, test és lélek szerint" (206 b), annak bizonysága, hogy "a halandó természet igyekszik lehetőség szerint örökké megmaradni és halhatatlan lenni" (207 d). Az emberi lét így különös lajtorjává teszi a szép utáni természetes vágyat. "Aki helyes úton akar […] haladni, annak már kora ifjúságában a szép testek felé kell fordulnia […] De aztán észreveszi, hogy minden egyes test szépsége édestestvére a másikénak, s ha az alakban (eidosz) keresi a szépet, nagy oktalanság föl nem ismerni, hogy minden testben ugyanaz a szépség lakozik […] Ezek után a lélek szépségét becsesebbnek fogja tartani a test szépségénél […]" (210 a b c). Innen csak egy lépés, hogy "a törvényekben és a cselekedetekben meglássa a szépet", tehát értékelje "a jó állandó birtoklására irányulást", s hogy "észrevegye a tudományok szépségét", legvégül pedig "az önmagában vett szépségnek a tudományát" (210 c, d, e, 211 c) - az egyetlent, amiért élni érdemes. A lakoma végén megérkezik az ifjú Alkibiadész is; ő a külsejét tekintve szépnek éppenséggel nem mondható filozófusra, Szókratészra üríti poharát, arra, aki "leginkább azokhoz a szilénekhez hasonlatos, akiket a képfaragó műhelyekben látni, a a mesterek készítik őket, guggolva, síppal vagy fuvolával a kezükben; s csak mikor kettényílnak, derül ki, hogy belsejükben istenképet rejtegetnek" (215 a b). A platóni A lakoma valamennyi résztvevője ilyen módon sajátos erotikus vágy foglya: "valamennyien részesei vagytok a filozófia szent tébolyának és mámorának" (218 b). Ez a filozófia voltaképpen antik értelemben vett erényes magatartás. Benne új alakban jelentkezik a szépség és a jóság végső egysége, a kalokagathia. Voltaképpen ez az, amiért A lakoma végszava szerint "egyáltalán élni érdemes": az etikailag kiművelt ember szépség utáni vágyakozása. A szépség eszméje - így zárul Platón nagyszabású kultúrtörténeti "narratívája" - így vezeti fel a valódi emberi erényt. Erósz legjobb segítőtársunk az emberi teljesség kiküzdéseiben."
   Paradox tény viszont, hogy e platóni látomásban csak egészen véletlenül, a szümposzion kiindulópontjaként merül fel a szó szigorú értelmében vett művészet, a "költők" - az emberi poiézisz - teremtette műalkotás problémája. Agathón "győztes" tragédiája nem beszédtéma. A szépség "nehéz", bonyolult princípium; ez az apóriaszerű végkonklúzió (A nagyobbik Hippiász-ban) semmiképpen sem vonatkoztatható Platón valóságos - akár korai, akár érett kori - művészetfelfogására. Jogos tehát a kérdés: "esztétika"-e az az eszmerendszer, amelyben csak a szép ideája jelent valódi elméleti problémát? Bármilyen paradox e tény: a platóni művészetfelfogás sajátosságát egyedül A lakoma szépségmetafizikájából nem lehet megérteni.

(Felhasznált irodalom: Zoltay Dénes: Az esztétika rövid története)

- vissza-