XXVIII. - XX. századi magyar művészet


Az avantgarde irányzatai az előző anyagban részletesen megtalálhatóak, a főbb képviselőkkel együtt, most ezen időszak és irányzatok magyarországi vonatkozásai és képviselői következnek.
A konstruktív, tiszta kompozíció szándékát ebben az időszakban legkövetkezetesebben az ún. Nyolcak művészcsoport képviseli. Ez a társaság - eredetileg Keresők néven - 1909 körül tűnik fel, világosan körülhatárolt célkitűzésekkel, forradalmi feszültséggel.

Tagjai:

Kernstok Károly (1873-1940), a már beérkezett, elismert festő, aki most a fiatalok vezetője lesz - Pór Bertalan (1880-1964), Kernstokhoz hasonlóan monumentális törekvésekkel, Czóbel Béla (1883),

Madonna Czóbel Béla: Madonna. 1930.

aki egyidejűleg a párizsi Fauves (Vadak) csoportjának is tagja, és elsősorban színeinek dekorativitása révén emelkedik ki, Czigány Dezső (1883-1937), aki puritán csendéleteiben Cézanne-t követi, Orbán Dezső (1884) ugyancsak Cézanne-hoz és egyidejűleg a szecesszióhoz is kapcsolódik,

Lovak Márffy Ödön: Lovak. 1930-as évek.

Márffy Ödön (1878-1959), erőteljes rajzaival és finom színvilágával - s végül a két legtehetségesebb, legmodernebb szemléletű, fiatal művész: Berény Róbert (1887-1953), aki Cézanne, az expresszionisták, sőt még a futuristák stílusát is felhasználja a maga szuverén módján, s Tihanyi Lajos (1885-1938), akinek belső expresszivitású, s ugyanakkor kubisztikus formavilágú portréi a legszebb XX. századi magyar portrék sorába tartoznak.

Weiner Leó Berény Róbert: Weiner Leó arcképe. 1911.
Önarckép Berény Róbert: Önarckép 1940k. (MNG)

Együttesen lépnek fel, három emlékezetes kiállítást rendeznek 1909 és 1912 között - hozzájuk csatlakozik még két szobrász: Vedres Márk (1870-1961), aki inkább a reneszánsz bronzplasztika eredményeit ötvözi a maga stílusába, s a jóval egyénibb, távolról a szecesszióhoz kapcsolódó fiatalon elhunyt Fémes Beck Vilmos (1885-1918). Fémes Beck nyúlánk, tiszta formái mögött elvontabb, szimbolikus tartalom rejtőzik. Végül részt vesz a Nyolcak bemutatóján Lesznai Anna (1885-1966), a kitűnő írónő (aki egyébként a másik magyar írónő, Kaffka Margit nagy konkurense volt), aki egyúttal fest, hímzéseket és címlapterveket is készít, szecessziós felfogásban.
A Nyolcak a magyar radikális polgári értelmiség mozgalmává válnak - azt várják tőlük, hogy ugyanolyan jelentőset tudjanak alkotni, mint Ady Endre a költészetben és Bartók Béla a zenében. Ha ez az igény kicsit túlzottnak is látszik - mert hiszen Adyhoz és Bartókhoz hasonló, átütő tehetség nincs köztük, mégis, tevékenységük a további modern magyar festészet kiindulópontja lesz. Monumentális kompozícióikban - melyeket középületek talán mint freskókat szerettek volna megvalósítani - Cézanne aktos kompozícióinak hagyományát folytatják. Nagyméretű, sokfigurás vásznaik az új korszak, a radikálisan átalakult társadalom iránti vágyat fejezik ki a maguk vizuális módján. De Cézanne szemlélete éled fel csendéleteik egyszerű elrendezésében is. A kubizmus távolabbi hatását mutatják tájképeik, amelyeken a lombokat, fatörzseket, háztetőket geometrikus formákká alakítják át, s a szigorú szerkesztés értelmében rendezik el. Leginkább aktképeik és portréiknak az új korszak, a radikálisan átalakult társadalom iránti vágyat fejezik ki a maguk vizuális módján. De Cézanne szemlélete éled fel csendéleteik egyszerű elrendezésében is. A kubizmus távolabbi hatását mutatják tájképeik, amelyeken a lombokat, fatörzseket, háztetőket geometrikus formákká alakítják át, s a szigorú szerkesztés értelmében rendezik el. Leginkább aktképeik és portréik szakítanak a tradicionális szemlélettel - sokszor kifejezetten keresik a meghökkentő beállításokat, a megvető arckifejezést, a groteszk vagy ironikus megoldást. Ha nem lennének tudatában annak, hogy megbotránkoztatják a szentimentális témákhoz szokott magyar közönséget, akkor nem is tudnák forradalmukat végigvinni. De mivel tudják előre a hatást, amit majd kiváltanak, nem is törődnek vele, sőt még fokozzák is. Az álnépiességgel szemben új, polgári ideálokat próbálnak teremteni, egyszerre fordulnak szembe az elavult társadalmi rendszerrel és az elavult, ennek szellemében virágzó, közkedvelt akadémikus festészettel. A szó művészi és társadalmi értelmében egyaránt forradalmiak, s éppen ez teszi hitelessé alkotásaikat. Bár szinte mindannyian Nagybányán kezdték pályafutásukat, s korai, 1907-1909 közti periódusukban még egészen nyilvánvaló Nagybánya derűs zöld színvilágához való kötődésük, az 1910-es évektől kezdve elszakadnak Nagybányától, sőt, formaátalakító törekvésükben túllépnek az addig talán legmodernebb szemléletű Rippl-Rónain is, hogy a saját puritán, racionális, elsősorban formát, teret, kompozíciót hansúlyozó stílusukat bontakoztassák ki.
Hatásuk tovább terjed, áramlik, nem kerülheti el egyetlen valóban igényes, konstruktív irányban dolgozó művész sem.

Képarchitektúra. Kassák Lajos: Képarchitektúra. 1924.

Így a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő "Tett", majd "Ma" folyóirat körül csoportosuló művészek magukévá teszik a Nyolcak kifejezésmódját, hogy egyidejűleg túl is lépjenek rajta egy egységesebb, erőteljesebb, szuggesztívabb stílus megteremtése érdekében. A Ma körébe három jelentős művész tartozik az első világháború idején: Tihanyi Lajos, Uitz Béla (1887 - 1972) és Nemes Lampérth József (1891-1924).

Ravatal Nemes Lampérth József: Ravatal. 1912.

Tihanyi, aki a nagybányai fiatalok neós-köréből indult, majd a Nyolcak körében vált igazán jelentős művésszé, ebben az időben egyre expresszívebb, elvontabb stílusban alkotja meg kitűnő, bizonyos mértékben az osztrák Kokoschka felfogásával rokon portréit. Nemes Lampérth József erőteljes, átütő tehetség. Széles vonásokkal könnyedén felrakott tájképei, illetve táj- rajzai és robusztus erejű aktjai már messze túlmutatnak a Nyolcak heterogén, keresgélő stílusán. Rengeteget küszködik, nyomorog, életműve aránylag nagyon kicsi számtalan alkotása elpusztult -, ahogyan ő maga is idő előtt halt meg elmebetegen, de még betegsége idején is remekműveket alkotva. Rajzaiban a fekete-fehér kontrasztokat aknázza ki- szinte fest a tussal, olyan szélesen rakja fel, s ezáltal rajzai nem tanulmányok, hanem kész, befejezett művek igényével hatnak, teljes értékű kompozíciók.
Hasonlóan robusztus stílusban dolgozott Uitz Béla, akinek tehetsége szinte egyik napról a másikra bontakozik ki a világháború idején. Nagyméretű szénrajzai ugyanúgy kész művek, mint Lampérth tuskompozíciói - a fény-árnyék hatás plasztikus, erőteljes formákat varázsol elő - figurái szoborszerűek, monumentálisak. Uitz forradalmi alkatú művész, tele feszültséggel, s a feszültséget leginkább rajzaiban tudja tolmácsolni. Lampérthtal ellentétben semmi lírai hajlam nincs benne, művészetében kemény és kíméletlen; nem tér el a saját útjáról.
Mindaz a feszültség, ami a világháború előtt és alatt a Nyolcak és a Kassák körül tömörülő ún. aktivisták körében felgyűlt, természetes módon robbant ki az 1918-as polgári forradalom, majd a proletárdiktatúra idején. A Nyolcak korábbi elképzelése a monumentális, sok alakos kompozícióról, s az aktivisták szenvedélyessége most egymásra talál - együttesen a Tanácsköztársaság plakát- művészetében valósítják meg korábbi céljaikat. Természetesen, ezt ők mindannyian csak kezdetnek szánják, az új társadalmi rend művészi szimbólumának - tovább akarnak lépni rajta, de erre már nincs mód. Erőteljes, tiszta, szuggesztív festészetük, s az újszerű művészeti nevelésre vonatkozó elképzeléseik egyaránt elvesztik aktualitásukat a Tanácsköztársaság bukásával. Legtöbben emigrálnak - s evvel a magyar művészetnek egyik leglendületesebb, legtöbbet ígérő szakasza, legalábbis az ország határain belül, lezárul.


Klasszicizálás és hivatalos művészet

A hivatalos művészet elsősorban tematikailag - tartalmilag vállalkozott a hivatalos eszmék propagálására. Arra törekedett, hogy a művészet eszközeivel segítsen népszerűsíteni a rendszer uralkodó szemléletét, és így formálni a közízlést. A negyedszázados korszak hivatalos művészetében is változás következett be 1930 körül. Addig a neobarokkos, eklektikus, historizáló felfogás volt általánosabb, azután - mint említettük - a neoklasszikus, ún. római iskola vette át a vezető szerepet. De a korábbi reprezentáció és az olaszországi novecentóhoz igazodó római iskolás irány között többféle klasszicizáló változat is megtalálható. Képviselőik esetleg csak átmenetileg, vagy éppen csak stilárisan kapcsolódtak a hivatalos művészet áramaiba. Figyelemre méltó, hogy bár az ún. római iskolának potenciálisan hatalmas utánpótlást biztosított a húszas évek vége óta bevezetett ösztöndíjas rendszer, mellyel a hivatalos történelemszemlélet hathatósabb képi kifejezését kívánták előmozdítani, a római Magyar Akadémián járt művészeknek csak kisebb része vállalta ezt a kötelezettséget.
Olyan művészek, mint Vilt Tibor, Hincz Gyula és sokan mások, ösztöndíjas voltuk ellenére, még átmenetileg sem kötődtek a novecento ünnepélyes neoklasszikus stílusához. De magának a klasszicizálásnak is olyan régebbi és más irányú hagyományai éltek a magyar művészetben, amelyek inkább a mesterség és művesség tiszteletére tanítottak, és e hagyományok őrzői nem lettek az újklasszicizmus hordozta szemlélet képviselői. Vedres Márk például, akit korábban főként a klasszicizálás jellemzett, ebben az időben már inkább a kubizmus felé fordult, pedig többnyire Olaszországban alkotott. Beck Ö. Fülöp szobrászata is már az előző korszakban kialakult.


SZOCIALISTA TÖREKVÉSEK

Híd télen Derkovits Gyula: Híd télen, 1933 (Bp. MNG)

A hivatalos művészetnek nemcsak a szocialista tendenciák jelentették az ellenpólusait. A csoportosan is jelentkező posztnagybányai szellemű törekvések, az egymástól eléggé elszigetelt népi, konstruktív, expresszionisztikus jellegű alkotások sora, az École de Paris hatása, stb. olyan láncolatot hoztak létre, amely - lehetőségeinél fogva a szocialista művészetnél sokszor hatékonyabban - a hivatalos művészetet elszigetelte a magyar képzőművészet egészén belül. A szocialista alkotók egyéni és csoportos megnyilvánulásait többnyire nem eszköztáruk és kifejezésmódjuk, hanem vállalt programjuk alapján lehet a hivatalos művészettel és annak programjával szembeállítani. E felismerésen és a művészek erején múlt, hogy egymáshoz kapcsolódó, rangos és művészettörténetileg igen fontos folyamatsor bontakozhatott ki az ellenforradalmi korszak Magyarországán.
Sajátos jelenség Ferenczy Noémi munkásságának egy szakasza, nagyjából az 1924-es Fahordó nőtől az 1933-as Kőművesig. A szőnyeg adottságaival élt, amikor a szegély direkt jelekből (sarló, kalapács, búzakalász) épített ornamentikájával, annak értelmező jelentésével kiegészítette a voltaképpeni szőnyegképet. A direkt jelek segítségével
jutott el a jelképi általánosításig.


AZ ALFÖLDIEK

Az ún. alföldi festészet képviselői, Koszta József, Tornyai János, Nagy István, némileg Rudnay Gyula, a szolnokiak egy része, a debreceni Holló László és sokan mások, akiket a nép élete, a paraszti környezet érdekelt, sokkal statikusabban szemlélték a valóságot, mint az ún. városi művészek. Koszta József festészete - habár végigkísérte a két világháború közötti korszakot - lényegében már az előző periódus végére megérlelődött. A húszas-harmincas években festett tanyaképei a korábbiak változatai. 1920 körül még eljutott néhány különös finomságú portréig, amelyekben új törekvések is felsejlenek (Tányértörlő, a továbbiakban azonban a korábbi megoldásokat variálta. Habár Koszta, akárcsak Tornyai, Nagy István vagy mint Rudnay, a paraszti életmódhoz közel álló életformát választott, figyelmüket a valóságnak egy-egy őket különösen érdeklő részletére irányították, s a rokon életformát más-más oldalról ábrázolták.


A POSZTNAGYBÁNYAIAK

Nagybánya hagyományának továbbélését biztosította az 1920-as főiskolai reform, valamint Réti István, Glatz Oszkár, és Benkhard Ágoston főiskolai tanári munkássága. A nagybányai örökség vállalását elsősorban a Gresham és részben a KÚT művészei hangsúlyozták (a Gresham-körben lett a harmincas évek közepén jelszóként megfogalmazott igazodás), s az adott viszonyok között főként a nagybányai festő magatartás-etikáját jelentette, nem valamiféle stiláris-metodikai kötöttséget. De a nagybányai örökség ennél sokkal szélesebb körben igen közvetlenül hatott, tovább élt a pályakezdő Szentiványi Lajos vagy Iván Szilárd művészetében, a szentendrei művészekhez tartozó Diener-Dénes Rudolf festészetében és sok más festő munkájában, akik szinte napjainkig közvetítik az eredendő nagybányai természetművészet ideált. Ide sorolható Csók István vérbő, humorral, életkedvvel teli, egyre színesedő festészete.
A posztnagybányaiság azonban egy a fentivel nem egészen azonos magatartásforma, amelyben a nagybányaiság kétségkívül a világtól - közélettől való elvonulás, elzárkózás etikai biztonságérzetét jelentette. Nagy művészegyéniségek más-más jellegű egyéni megoldásokat kerestek, és többségük, különösen a negyvenes évek kiélezett történelmi helyzetében nem zárkózott el az elől, hogy az antifasiszta egységfrontban állást foglaljon. Hatásuk széles körű volt és tartós, tulajdonképpen az 1950-es évek közepéig töretlen (Berény Róbert/Nyolcak tagja/, Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry József.).

Taorminai hegyek Egry József: Taorminai hegyek közt. 1930.
Riviéra Bernáth Aurél: Riviéra, 1926-27.
Önarckép Bernáth Aurél: Önarckép sárga kabátban. 1930.

 

A MŰVÉSZET ÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ

Már a spanyol polgárháború és különösen a müncheni paktum óta egyre növekedő, fojtogató feszültség részben polarizálódást, részben új törekvések kibontakozását eredményezte a művészetben. A hivatalos művészetben az árpádházi szentek kultusza helyett egyre inkább az ősmagyar mítosz került napirendre, a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagjai már Guernica történelmi és képi tanulságainak ismeretében alkottak; Berda Ernő 1939-es No pasaran (Pokol) sorozatával, Schnitzler János új állatszimbolikát alkalmazó grafikáival (Iszonyat 1938) keltett visszhangot. A Csoportban megerősödött az expresszionisztikus, szürrealisztikus kifejezésmód, így Sugár Andornál és különösen Bán Bélánál, Szántó Piroskánál stb. E törekvések részint találkoztak, részint egybefonódtak a szentendrei művésztelep újonnan kifejlődő tendenciájával, amely a konstruktivizmus eredményeit is felhasználta.

Dinamikus egyensúlyVajda Lajos: Dinamikus egyensúly. 1939.

Vajda Lajos és Korniss Dezső népművészeti gyűjtőmunkájának más-más festői konklúziója lett. Korniss motívumgyűjtése szürrealisztikus, miröi értelemben játékos kompozíciókat ihletett; hatása főként a háború után érvényesült.

Tücsöklakodalom Korniss Dezső: Tücsöklakodalom, 1948.
A sárga folt Ámos Imre: A sárga folt. 1939.

A feszültebb években jelentős életművet alkotott Ámos Imre is, aki ugyancsak Szentendréhez kapcsolódott és Vajdához hasonlóan gyűjtötte a motívumokat.

 

A FELHASZNÁLT IRODALOM

- feladatok -

- vissza a tematikához -