ARISZTOTELÉSZ (i. e. 384 - 322)

I. e. 384-ben született Sztageirában, apja - Nikomakhosz - orvos volt. Valószínűleg gyermekkorában Arisztotelész sokat tanult apjától, amit a műveiben fellelhető számos orvosi és biológiai utalás látszik alátámasztani. Galénosz szerint az orvos családokban felnőtt ifjak boncolni tanultak, feltételezhetjük, hogy Arisztotelész is részesült ilyen képzésben. Tizennyolc évesen csatlakozott Platón athéni iskolájához, és Platón haláláig a tagja maradt. Valószínűleg Platónnal a viszonya szívélyes volt, bár nézeteitől már Platón életében eltávolodott. I. e. 343 - 340-ben elvállalta az akkor 13 éves Nagy Sándor nevelését. 335 - 334-ben Arisztotelész visszatért Athénba, és Apollón Lükeiosznak (Farkas Apollónnak) szentelt ligetben bérelt épületet és itt tanított. Iskoláját ezért néha Lükeiónnak nevezik, néha peripatetikus iskolának, mivel sétálva tanított. Iskolája az Akadémiához hasonlóan i. sz. 529-ig működött.
Arisztotelész a tudásnak három fajtáját különbözteti meg (Metafizika E 1., 1025 - 1026): a poiétikus (alkotó), a praktikus (a társadalmi tevékenységeket irányító) és a teoretikus tudást. A poiétikus tudás a mesterségekben jelenik meg, a másik kettő együttesen alkotja a filozófiát. Praktikus tudás az etika és a politika. Ezekkel foglalkozik Nikomakhoszt Etika és Politika című műve. A teoretikus tudás három ága: a metafizika, a fizika (azaz a természetfilozófia) és a matematika. Ez utóbbival Arisztotelész nem foglalkozott.
Metafizika című művében ennek a tudománynak többféle meghatározását adja: a dolgok alapvető okainak tudománya: „a létezővel mint létezővel foglalkozó tudomány; a szubsztancia általános elmélete; a legfőbb szubsztanciának (az anyagtalan tiszta formáknak, az Első Mozgatónak, vagyis Istennek) a tudománya, azaz teológia.
Természetfilozófiai főműve, a Fizika a természeti dolgok arkhéival, mozgásával, a tér és az idő általános filozófiai kérdéseivel foglalkozik. Az égbolt című munkája a világmindenség egészének általános leírását tartalmazza.
A logikát Arisztotelész nem önálló tudománynak, hanem olyan eszközjellegű előzetes tudásnak tartja, amellyel mindenkinek ren-delkeznie kell, aki tudományos kutatásba fog. Logikai műveinek gyűjteménye ezért kapta az Organon ('Eszköz') címet. Két legfontosabb logikai irata a Kategóriák és az Első Analütika, amelyekben a logikai következtetés elméletét fejti ki.

A FORMA PROBLÉMÁJA

(Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény alapján )

Platón és Arisztotelész a fizikai világ dolgait (a létezőket) két összetevőjükre: az anyagi és a formai elemre szétbontva vizsgálja.
Az anyagi összetevőnek Platónnál nincs saját neve. Általában ilyesféle körülírás jelöli: "az a dolog, amely részesül egy ideában, és a részesülés következtében a megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik". Arisztotelésznél kapja meg az anyagi összetevő az elnevezését: anyag (hülé) hordozó (szubsztrátum, hüpokeimenon).
A formai összetevőt mindkét filozófus eidosznak ('forma') nevezi. Platón használja továbbá az idea elnevezést is, Arisztotelész pedig a leggyakrabban a szubsztancia (görögül: uszía) kifejezést alkalmazza.

AZ IDEATAN

(Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény alapján )

Több dialógusban találkozunk ezzel a típusú gondolatmenettel: egy szép ember különbözik "magától a széptől" (pl. a Phaidrosz című dialógusban), két tárgy egyenlő volta nem azonos „magával az egyenlővel" (pl. a Phaidón című dialógusban). Az ember ugyanis egyrészt nemcsak szép, hanem más is (például férfi, görög, művelt stb.), másrészt elveszítheti szépségét. "Maga a szép" ellenben egyrészt szép és semmi egyéb, másrészt sohasem válik rúttá.
Az ilyen, tapasztalatunk számára hozzáférhetetlen, csak az értelmünkkel belátható létezőket nevezi Platón ideáknak. (Az idea eredeti jelentése: 'alak', 'jelleg'.) Ugyancsak az ideára utal Platón írásaiban az eidosz ('forma', 'fajta'), az uszía ('lét', 'lényeg'), valamint a "maga a" formájú kifejezés (például "maga a szép": a szép ideája).
Az ideákat Platón azért vezeti be, mert nézete szerint ha föltételezzük a létezésüket, segítségükkel képesek vagyunk megoldani olyan filozófiai problémákat, amelyek egyébként megoldhatatlanok.
Egyetlen művében sem adja kimerítő felsorolását annak, hogy mi mindennek tulajdonít ideát. Annyi bizonyos, hogy az alább fölsoroltaknak van ideájuk:

viszonyok (egyenlő, kisebb, nagyobb, stb.);
matematikai idomok (háromszög, kör, gömb, stb.);
érzetminőségek (hideg, meleg, fekete, fehér, stb.);
elemek (tűz, víz, föld, levegő);
értékek (szép, jó, stb.);
fajták (ember, ló, stb.).

Nem mindegyik dialógusban esik szó valamennyi ideatípusról. Például a Phaidónban csak a viszonyok, érzetminőségek és értékek ideájáról olvasunk.
A természeti világ dolgai és lényei részesülnek az ideákban. Például Szókratész igazságos voltát úgy magyarázhatjuk, hogy ő részesült az igazságosnak az ideájában. Ily módon a részesülés elemzésekor a következő három elemet kell megkülönböztetnünk:

1. A dolog vagy lény, amely részesül az ideában. Példánkban: Szókratész.
   
2. Az idea, amelyben részesül. Példánkban: "maga az igazságos".
   
3. Az a jellemvonás, amely a részesülés eredményeként megjelenik a részesülőben. Példánkban: az igazságosság mint Szókratész tulajdonsága. A tulajdonság azonos nevű az ideával.
   

Két olyan kérdés van, amelyre Platón művei alapján nem tudunk válaszolni:

1. Hol léteznek az ideák?
   
2. Hogyan megy végbe a részesülés?

Több dialógusban találkozunk arra vonatkozó mitikus utalásokkal, hogy az ideák az Olümposzon vagy a Hadészban léteznek, ám a szövegből nyilvánvaló, hogy ezek a kijelentések metaforák. A részesüléssel kapcsolatban Platón szintén figyelmeztet arra, hogy ez nem valamiféle reális folyamat, amely a természetvizsgálat eszközeivel és fogalmaival kifejezhető volna.

A DIALÓGUS MINT MÓDSZER

(Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény alapján )

A szofisták és Szókratész is alkalmazták a filozófiai párbeszédet, a dialógust. Ez a műfaj érett formáját Platón műveiben nyerte el.
A filozófiai dialógus eredetileg nem két különböző nézetű ember kölcsönösen érvelő eszmecseréje, hanem szigorúan szabályozott, kérdés-felelet formájú párbeszéd a kérdező (mester) és a válaszoló (tanítvány) között. A kérdező irányított kérdések sorozatában fejti ki nézeteit. Például:

- Létezik valami, amit melegnek nevezel?
- Igen.
- Talán a tűz az?
- Nem.
- Hanem ugye más a meleg, mint a tűz?
(Vö. Phaidón 103d)

A válaszoló feladata az, hogy jelezze egyetértését, egyet nem értését vagy azt a tényt, hogy nem érti a kérdést - de ahhoz például nincs joga, hogy elkezdje kifejteni saját álláspontját a fölvetett kérdéssel kapcsolatban. A beszélgetést mindvégig a kérdező vezeti. A dialógus lépései a következők:

1. Célkitűzés. A kérdező kitűzi a beszélgetés célját. Például: "Alaposan meg kell vizsgálnunk a keletkezésnek és a pusztulásnak az általában vett okát." (Vö. Phd. 96a)
   
2. Az alaptétel rögzítése. A kérdező kérdés vagy állítás formájában kimondja azt az alaptételt, amelyből indítja a beszélgetést.
   Például:
   a) "Létezik valami, amit melegnek nevezel?" (Phd. 103d)
   b) "Abból az alaptételből indulok ki, hogy létezik valami, ami maga a szép." (Phd. lOOb)
   (Az alaptétel általában valaminek a létezését állítja.) Ha az alaptétel magától értetődően igaz (például: "Létezik olyan, hogy meleg."), akkor a válaszolónak azt el kell fogadnia. Ha az alaptétel nem valami tapasztalati evidenciát fejez ki (például: "Létezik a szép ideája."), akkor a kérdező fölszólítja a válaszolót, hogy adja beleegyezését ennek az alaptételnek az alkalmazásához, és megindokolja, miért van rá szüksége. Például: "Ha ezt jóváhagyod és egyetértesz velem, akkor ezek alapján megtalálhatom annak az okát, hogy miért halhatatlan a lélek." (Phaidón l00b-c) (A görög matematikában, amely rokonságban áll a dialogikus érveléssel, az evidens alaptételekből alakultak ki az axiómák és a definíciók, a tanítvány által jóváhagyandókból a posztulátumok.) A válaszolónak jogában áll nem elfogadnia az alaptételt. Ekkor a mester megpróbálhatja meggyőzni őt, vagy új alaptételt keres. (Vö. Phaidón l0ld)
3. Bizonyítás. Ha az alaptételben megegyeztek, a mester kérdések formájában levezet belőle egy tételsort, amelynek. tagjai nem szabad hogy ellentmondjanak az alaptételnek (mai kifejezéssel: amelyek konzisztensek vele). Ezt a levezetést addig folytatja, amíg meg nem érkezik a célkitűzésben kimondott (vagy kimondatlanul jelen lévő) tételhez.
   

A Phaidón l00b-105c például egy ilyen, hosszabb bizonyítást tartalmaz, amely azzal kezdődik, hogy "remélhetőleg kimutathatom ... hogy miért halhatatlan a lélek" - és azzal fejeződik be, hogy "Halhatatlan tehát a lélek".
A kérdések formájában történő levezetés során a tanítvány csak akkor nyilváníthat ellenvéleményt, ha a levezetés egyik tagját inkonzisztensnek véli az alaptétellel. Például a Phaidón 103a-ban egy megnevezetlen közbeszóló tesz így.
A dialógus a filozófiai gyakorlásnak is eszköze volt. Arisztotelésztől tudjuk hogy Platón iskolájában, az Akadémián a hallgatók előre megadott témákról folytattak dialógusokat úgy, hogy a helyszínen lett kijelölve a kérdező és a válaszoló, akik a beszélgetés végén szerepet cserélve esetleg újra kezdhették ugyanannak a témának a megbeszélését.

AZ IDEATAN ARISZTOTELÉSZI BÍRÁLATA

Összegyűjtünk néhány érvet, amelyet Arisztotelész hozott fel a platóni klasszikus ideaelmélet és annak tanítványai által továbbfejlesztett változata ellen.

1. A szép ideája jelenti a szépség mint tulajdonság formáját. Így elmondhatjuk, hogy a rengeteg szép dolgot az köti össze, az alapján mondhatjuk egyaránt szép tulajdonságúnak, hogy mindegyik részesedik a szép ideájából. De nem csak az egyedi létezők osztályai azok, amik ilyen közös formával rendelkeznek, hanem minden egyedi létező maga is rendelkezik bizonyos formával. Hogyan is nevezhetnénk "annak az asztalnak" azt a fából és csavarokból álló sokaságot, ha nem nyerné el pont azt a formát (itt most nem feltétlenül csak az alakjára gondoljunk), amivel éppen rendelkezik. Platón elméletével ez csak úgy magyarázható, ha feltesszük, hogy minden egyedi létezőnek van ideája.
2. Az ideák létezését alátámasztó érvek nem világosak.
   
   1. Ha ugyanis az igazi tudás az ideákra vonatkozik, akkor mindaz idea kell hogy legyen, ami a tudományos kutatás tárgya.
   2. Ha valamilyen tulajdonság által összekapcsolt dolgok osztálya létrehoz egy ideát, akkor tekintve a dolgok osztályának komplementerét, a tulajdonság tagadása révén is beszélnünk kellene egy ideáról.
      
   3. A múltnak is kell, hogy legyen ideája, mivel az elmúlt dolgok osztálya rendelkezik a "már nincs", vagy a "már elmúlt" tulajdonsággal.
      
3. A viszony számára is fel kellene állítani ideákat. (Ez a harmadik ember problémájához vezet.)
   
4. Ha az ideaelméletet következetesen végigvinnénk, nem csak lényeges - szubsztanciális - tulajdonságokhoz kellene ideákat rendelnünk, hanem lényegtelen - járulékos - tulajdonságokhoz is.
   
5. Ha az ideák "lényegek" (formák), akkor szükségképpen az adott dolgok osztályával nem puszta névrokonságban vannak, hanem - arisztotelészi terminológiával - szubsztancia, és így magukban a dolgokban van.
   
6. Az ideák feltételezése nem segíti a megismerést. A megismerésben az állandót kívánván megmutatni, nem adnak választ a változások okaira.
   
7. A részesedés folyamata, mibenléte teljesen tisztázatlan.

ARISZTOTELÉSZ SZUBSZTANCIA ELMÉLETE

A létezők olyan legáltalánosabb nemekbe oszthatók, amely nemek további nemek - gyűjtőfogalmak - alá már nem sorolhatók. A létezők legáltalánosabb nemeit Arisztotelész kategóriáknak nevezi, és különböző műveiben összesen tíz kategóriát sorol föl (egyik művében sem adja a kategóriák kimerítő felsorolását). A tíz kategória közül egy vonatkozik önálló létezőre, ez a szubsztancia kategóriája. A többi kilenc kategória önállótlan létezőre vonatkozik, ezt a kilenc kategóriát együtt attribútumoknak nevezzük: mennyiség, minőség, hely, idő, helyzet, birtoklás, cselekvés és az elszenvedés. Az attribútumokat abban az értelemben tekinthetjük önállótlan létezőnek, hogy csak egy szubsztanciával együtt fordulhatnak elő, pl. egy mennyiség csak egy szubsztancia mennyisége lehet.
A szubsztancia, melyet elsőként említettük a kategóriák között, két alcsoportra osztható, az elsődleges szubsztanciákra (pl.: Szókratész), illetve másodlagos szubsztanciákra (fajokra, pl.: ember). Arisztotelész szerint minden másodlagos szubsztancia egy-egy tudományt jelöl ki, amelynek a tárgyául szolgálhat, ezzel szemben beszélhetünk a szubsztancia általános tudományáról. A szubsztancia általános tudományát metafizikának nevezzük (Arisztotelész nem ezzel, hanem az első filozófia kifejezéssel illette, a metafizika későbbi elnevezés). A metafizika azt vizsgálja, hogy mik a szubsztancia alkotórészei, és mik azok az általános okok, amelyekkel a szubsztancia keletkezése és létezése magyarázható. Arisztotelész négy ilyen okot különít el: anyagi ok, formai ok, ható ok és cél-ok. Figyelembe kell vennünk, hogy Arisztotelész a forma (eidosz) kifejezést két értelemben használja. Egyrészt formai oknak a dolog megjelenését tekinthetjük, másrészt a formai oknak van egy általánosabb jelentése, miszerint formai oknak nevezzük a formai okot (az előző jelentésében), a ható okot és a cél-okot együttvéve. Fontos, hogy ezt a két jelentést szem előtt tartsuk, mivel az arisztotelészi szövegek értelmezésénél nem elhanyagolható szerepet játszik.

[részletek a Kategóriákból, a Nikomakhoszi etikából és a Metafizikából]

Gyakorlásképpen oldjuk meg a következő ismétlő kérdéseket, ami Szókratész, Platón és Arisztotelész filozófiájával kapcsolatos anyagot zárja le.

1. Sorolja föl Szókratész ránk maradt műveinek a címét!
   
2. Kinek tulajdonítjuk a definíció módszerét?
   
3. Mit nevezünk bábáskodó módszernek, és kinek tulajdonítjuk?
   
4. "Azt is tudjátok, hogy milyen volt Khairephón, milyen buzgó mindabban, amibe csak belefogott. Többek között egyszer Delphoiba is elment, és ilyen jóslatot mert kérni [...] van-e nálam bölcsebb. A Püthia pedig azt a választ adta, hogy nálam senki sem bölcsebb." Kinél nincs bölcsebb?
   
5. Mit jelentenek a következő kifejezések, és melyik filozófushoz köthető?
   a) anamnézis
   b) metexisz
   
6. Platón dialógusain kívül még milyen művét ismerjük?
   
7. Platón műveire milyen kiadás szerint szoktunk hivatkozni?
   
8. Kinek tulajdoníthatjuk az első logikai tárgyú értekezést?
   
9. Hogyan határozza meg Arisztotelész az erény fogalmát a Nikomakhoszi etikában?

AJÁNLOTT IRODALOM

Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába - Szöveggyűjtemény; Budapest, Holnap Kiadó (több kiadás)
David Ross: Arisztotelész; Budapest, Osiris Kiadó 1996
A. C. Grayling: Filozófiai kalauz; Budapest, Akadémiai Kiadó, 1997; 235-236. oldal és 239-242. oldal
Arisztotelész: Organon; Budapest, Akadémiai Kiadó 1979
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika; Budapest, Magyar Helikon 1971
Arisztotelész: Metafizika; Budapest, Hatágú Síp Alapítvány 1992
Platón összes művei; Budapest, Európa Könyvkiadó, 1984

- megoldások -
- vissza -