IV.
AZ ÓKORI MŰVÉSZET


AZ ÉGEI CIVILIZÁCIÓK


Az égei civilizáció

Építészet, művészet, kultúra

Az égei kultúra legjelentősebb emlékei Kréta szigetén a knósszoszi királyi palota, Kisázsiában Trója városa, a görög félszigeten Mükéné vára és az ún. Athreusz kincsesháza, és a tirünszi vár.

Az Égei -tenger medencéjében és Kréta szigetén élő nép volt a görögök elődje. Életükről, királyaik cselekedeteiről az ókori görög költő, Homérosz eposzából, az Illiászból olvashatunk. E mű hatására kezdte meg Heinrich Schilemann, a gazdag német kereskedő, aki szenvedélyes régész is volt egyben, 1871-ben Trójában az ásatásait. Munkásokat fogadott, felásta a Hisszarlik-dombot, s kilenc, különböző időben egymásra épült város romjait tárta fel.

AranymaszkHomérosz Mükénét mint "sokaranyút" emlegeti; ezt az aranyat kezdte el keresni Schliemann 1876-ban. Az egyik mély árokban felesége, Sophie valamilyen csillogó tárgyat vett észre: egy aranygyűrű volt. Schliemann, a felesége, valamint a görög kormányt képviselő Sztamakatisz feltárta az öt sírt. A lelet nemcsak anyagában, hanem művészi megformálásában is igazi kincs volt: fejékek, serlegek, tőrök, melltűk, arany melldíszek és maszkok kerültek elő. Amikor Schliemann felemelte az egyik aranymaszkot (ma Athénban, a Nemzeti Múzeumban), a tökéletes arcábrázolásban azonnal felismerni vélte - tévesen - Agamemnónt, az "lliász" "szélesen országló" királyát.

Bebizonyította, hogy a trójai háború nem Homérosz képzeletének szüleménye volt, hanem valós történelmi esemény. Kutatásait megelőzően a görög történelmet i. e. 776-tól számították.

Az égei világ a fémmegmunkálás technikáját i. e. 3200 k. a vándorló népektől veszi át. Ezek a népek az Anatóliai magasföldön keresztül jutottak Trójába, amely a régészeti kutatások szerint kereskedelmi központ volt. Innen az Égei-tenger szigetei felé vették útjukat. Ezek az emberek fémekből szerszámokat és használati tárgyakat készítenek és megmunkálják a márványt is. Ciprus szigete rézben gazdag, ezért itt készülő edények egyedülállóak az égei világban. A Kükládok szigetei (ezen elnevezés az Égei-tenger jó néhány szigetének összefoglaló neve) hatalmas márványtömbök, ebből adódik, hogy az ekkor elő mesterek szobrokat és vázákat már márványból faragnak. Küklád-idoloknak nevezzük azokat a szobrokat, amelyek nemcsak női, hanem férfi figurák is, ábrázolhatnak katonákat, fuvolásokat és hárfásokat is. Egyes feltevések szerint ezek a szobrok istenségeket is jelképezhettek, és akkor a bálvány kifejezés is megilleti őket.

1899-ben az angol Arthur Evans Kréta szigetén kezdte meg korszakalkotó kutatásait és nevezte el a legfontosabb gócpont művészetét Minósz királyról minószi művészetnek.


Defines freskóAz első minószi kor (i. e. 2700-2000): ekkor a régi minósziak kapcsolatban álltak a Közel-Kelettel, akiktől megtanulták a kőedények, a pecsét és az aranytárgyak készítését. A cserekereskedelem a középső minószi korban (i. e. 2000-1750) erősödik, Kréta virágzásnak indul. Knósszoszban, Malliában, Phaisztoszban megépítik az első bonyolult alaprajzú palotákat, ez a minószi civilizáció életerejét mutatja, bizonyítja. A művészeket a körvonalak hű megrajzolására jobban törekednek, mint a hasonlóságra. A minószi művészet a természetet forrásnak tekintette, s ez a felfogás Kréta szigetéről terjedt át más földközi-tengeri kultúrákra. Ezen irányzathoz tartozik a híres "Delfines-freskó" is.

A minósziak nem a nagy szobrok, hanem inkább a kisebb tárgyak készítésében jeleskedtek. A legrégebbi minószi ékszerek (i. e. 2300 k.) Mokhloszból származnak és finoman megmunkált aranylevelek is.


Mínoszi nők A kései minószi kor (i. e. 1750-1400) a romba dőlt paloták felújításának, azok nagyobbá, kényelmesebbé tételének ideje. Ez Knósszosz virágkora, s ez az egyiptomi XVIII. dinasztia uralkodásával esik egybe. A falakat díszítő festmények néhány egyiptomi hagyománnyal azonosak, ilyen például, hogy nincs árnyék, perspektíva, a férfiak bőre barna, a nőké egészen világos. Egy knósszoszi falfestményen egy fiatal nő portréján a művész a szemet elölnézetből festette meg, akárcsak az egyiptomiak.



 

"Párizsi nő"A minószi civilizáció idején a nőnek megkülönböztetett szerepe volt Kréta szigetén. A fesztelen eleganciával öltözködő, szépségének és nemiségének tudatában lévő nő a férfival teljes egyenlőségben mutatkozik meg a mindennapi élet jeleneteiben vagy a vallási szertartásokon - például a bika átugrásában - akár mint néző, akár mint aktív résztvevő. Az itt bemutatott freskórészlet, a Párizsi nő, fitos orrocskájával és mandulavágású, nagy szemével, "modern" megjelenésével érdemelte ki nevét (lraklioni Múzeum /Kréta/).


 

Mínótaurosz

A Kréta szigetén lévő knósszoszi palota fénykorát az i. e. 1600 és 1400 között élte. Az itt található palota épületegyüttese 150 m hosszú, szélessége 100 m. A Knósszoszban feltárt palotamaradványok tanúskodnak a kor igényeiről és az alaprajzi elrendezés bonyolultságáról, kuszaságáról. Valószínűleg ez kelhette életre azt a mítoszt, amely a labirintusról, Ariadné fonaláról és a Minotauruszról szól.

A palota helyiségei önmagukban elég szűkek, a legjellemzőbbek a világító udvarok és a pilléres termek, nagy szerep jut a fürdőszobának, melyek a csatornahálózattal ellátott palota tartozékai voltak és fontosak a gazdasági helyiségeknek is.
Építési anyag a mészkő volt, míg a falak burkolására gondosan elkészített alabástromlapok szolgáltak. Jelentős építési anyag volt a fa is, hiszen fából készültek az oszlopok is, amelyek felfelé vastagodtak. Ami a vallási építkezéseket illeti, a templomok építésének bizonyítékai nem kerültek elő. Krétán nem volt templom, az isteneket barlangokban, a szabad ég alatt vagy a palotákban imádták. A palotákban találhatóak voltak vallási szimbólumok, Knószoszban pedig egyfajta palota-kápolna kultusz maradt az utókorra. A kultusztárgyak közül a legtitokzatosabb a híres kígyós istennő alakja, aki a krtétai plasztika első számú tárgya. A knósszoszi palotában talált nőszobrocska kígyókat tart a kezében, fejdíszén egy macskaféle ragadozó ül. Talán egy papnőt vagy Földanya istennőt ábrázol. Vallásos gondolatokkal teli udvari művészet ez, melynek freskói a legszembetűnőbb emlékek. I. e. 1450 után a mükénéiek valószínűleg elfoglalják Knósszoszt. Jelenlétük bizonyítéka az újító szellemű stilizálás, amely megjelenik a motívumokban, a vázákon, a gyűrűkön. A témák: ünnepélyesen vonuló alakok, bikaviadalok, jellegzetes állat- és növényalakok és természetesen a tenger. Az emberi alakok ábrázolására az a jellemző, hogy ez is kötött, akárcsak az egyiptomi, azonban attól határozottan elüt, de a természetet alaposan megfigyelő alakítás mellett rokonságot mutat az archaikus görög művészettel. A díszítmények többsége spirálisan épül fel, de jellemző a finom stilizálás is. Főbb motívumok a polipok, a növények, a leghíresebbek a lelőhelyük után elnevezett ún. Kamares-vázák és a palotastílusú edények. Az eleven természet ábrázolását háttérbe szorítja a rend és nagyság érzékeltetése.

A várak szárazföldi bérceken emelkedtek, melyek védőfallal voltak körben ellátva és ilyen volt a mükénei Fellegvár is, amely a Peloponészosz félsziget északkeleti részén, hegyekkel körülvett magas dombon az i. e. XIV-XIII. században épült, erődített királyi székhely volt, a domb lába körül húzódott a település. Mükénének várát, Agamemnon nyomait kereste Heinrich Schilemann, a hatalmas küklopsz-körfalat, amelyben az Oroszlán-kapu nyílik. E kapu 3,1 m széles és 2,85 m magas, felfelé keskenyedő nyílását a keretező szárköveken nyugvó, felül domború, hatalmas kőgerenda hidalja át.

Mükénében az Athreusz kincsesháza vagy Agamemnón sírja legmonumentálisabb az i. e. XIV. századból. A várdombtól nyugatra emelkedő lejtőkben i. e. XV-XIII. századi, különféle típusú sírokat tártak fel, közöttük kilenc kör alaprajzú, méhkas formájú álboltozattal fedett, nagyméretű föld alatti sírépítményt, a tholoszt. A föld alatti építmény bejáratához a lejtőbe vágott, szabályos alakú kőtömbökből rakott támfalakkal közrefogott, nyitott folyosó, a dromosz vezet.
Tirünsz fellegvára Mükénétől délre, az argoszi öböl partján, alacsony szikladombon az i. e. XIV-XIII. században épült. Tirünsz feltárását Schilemann és Dörpfeld kezdte meg 1884-ben, az 1876-ban megkezdett mükénei feltárások után. Egy Mükénében fellelt vázatöredéken megjelenik az emberi alak, mely a vázafestészet főalakja lesz majd. I. e. 1400 körül a knósszoszi palota elnéptelenedik. Az égei művészet végét a dórok vándorlásának nevezett esemény okozza. Ennek a kultúrának a szépségeit a görögök már csak Homérosz elbeszéléseiből ismerik.

Ehhez a civilizációhoz tartozik a Platon által is idézet titokzatos Atlantisz legendája, mely "nagyobb volt, mint Líbia és Ázsia együttvéve ". "Idővel azonban rendkívüli földrengés és özönvizek támadtak (...), és Atlantisz szigete a tengerbe merülve eltűnt".
Platon Kritiasz című második dialógusa, mely a szigetről szól csak töredékekben maradt ránk. A hagyomány szerint az Atlanti-óceán övezte és a Föld minden gazdagsága megtalálható volt rajta. A sziget lakói az atlantidák voltak, akik Poszeidón istentől származtak, bukásukat és a Zeusz által javasolt büntetést a fent említett műben olvashatjuk, azonban az írás az "Összehívta hát az isteneket (...) és összehíván őket, így szólt hozzájuk..." rész után megszakad.
A valóságban Atlantisz legendáját talán a Théra szigetét leromboló vulkánkitörés ihlette. A Thérán 1967-től végzett ásatások egy város, Akrotiri maradványait hozták a felszínre.


A GÖRÖG MŰVÉSZET


Az ókori görög civilizáció

Az ókori görög kultúra az i. e. 2. évezred végétől a Balkán-félsziget déli részén, majd a Kisázsiai nyugati partvidéken és a kettő között, az Égei-tenger szigetein alakult ki. Az i. e. VIII. századtól kezdve kirajzó telepesek e kultúrát a Földközi-tenger egész partvidékén elterjesztik. Virágzó görög települések keletkeznek délen Egyiptomban és a szomszédos Líbiában, nyugaton Dél-Itáliában és Szicília szigetén, a francia tengerparton és Spanyolország partjain, keleten pedig a Fekete-tenger mentén. E területek éghajlata szubtropikus, meleg, száraz nyárral és enyhe, nedvesebb téllel. Így a mezőgazdaság számára kedvező. A földrajzi adottságok a hajózás és a kereskedelem, ezzel együttesen magas színvonalú kultúra létrejöttét tették lehetővé.


Építészet, művészet, kultúra

A görög kultúra fejlődésének minden szakaszán jól tükröződik a társadalom alakulása. Alapja - az egyiptomiéhoz hasonlóan - a vallás. Az istenek eredetileg a természeti erőket és jelenségeket személyesítik meg. Mondáik, a mitológiában, a homéroszi eposzokban és himnuszokban öltenek végső formát. Kiépülnek az istenek nemcsak helyi jelentőségű, de az összgörögség által tisztelt és látogatott szentélyei és jóshelyei, mint Apollón delphoii és Zeusz főisten dódonai és olümposzi szentélyei. A szent helyeken meghatározott időközökben rendezett összgörögség ünnepségek közül legjelentősebbek az Olümpiában az i. e. VIII. század óta negyedévenként tartott versenyek voltak.
A görögök is jeleskedtek a tudományokban: az orvostudomány, a földrajz, a csillagászat, a matematika, a geometria területén számottevő eredményekre vezettek kezdeményezéseik. Az irodalom minden területén jelentőset alkotott a görög kultúra.

 

Az ókori görögség történelmének szakaszai

(a társadalmi viszonyok változása alapján)
  1. A görög őskor (i. e. 2. évezred végétől az i. e. VIII. sz. végéig):
    Erre a korra esik a görög törzsek vándorlásainak lezáródása, végleges elrendeződése.

  2. Az archaikus kor (i. e. VII-VI. századra esik):
    A rabszolgatartó társadalom teljesen kialakul. Az árutermelés és a pénzgazdálkodás fejlődése a vagyoni egyenlőtlenséget tovább fokozza. A földbirtokok elaprózódása, a hajózás és a kereskedelem fejlődése nyomán fokozottan megindul a gyarmat-, helyesebben a telepesvárosok alapítása a szigetvilágban és a távolabbi tengerpartokon. Az arisztokrata uralom főként a dór városokban marad fenn, ezek leghatalmasabbja Spárta. A demokratikus fejlődés erőssége, Görögország másik élretörő városa, Athén.

  3. A virágkor vagy klasszikus kor (i. e. V. század és a IV. század első kétharmada):
    Periklész vezetése alatt Athén marad a politikai, gazdasági, egyben a kulturális vezető szerep a görögségen belül. A demokratikus Athén és az arisztokratikus Spárta között az ellentétek a 30 éves peloponészoszi háborúhoz vezettek, amely háborúban szinte az egész görögség részt vett. A háború Athén vereségével, s megszállásával végződött. A további háborúskodásban meggyengült városokat, köztük Athént is, a IV. század közepétől megerősödő Makedonia katonai hatalma Fülöp király vezetése alatt meghódolásra kényszeríti. Az így egyesített Görögország hatalmi állását Fülöp utóda, az athéni kultúrán nevelkedett Nagy Sándor alakítja ki. Hatalmas birodalmat hoz létre, mely azonban halála után szétesik.

  4. Késővirágzás vagy hellénisztikus kor

    /A GÖRÖG FESTÉSZET A HELLENISZTIKUS FESTÉSZETTEL ÉS MÁS MŰVÉSZETI ÁGAKKAL AZ 5. LECKE TÉMÁJA! /

    A görög kultúrának talán legharmonikusabb, legmagasztosabb hajtása az építészet, melynek középpontjában a templomépítés állott. A görög templomtípus a lakóházból fejlődött ki. A legrégebbi időkben a templom egyhajós terem volt, belső oszlopsorokkal. Az oszlopok fából, a falak vályogból voltak. A kifejlődött templom általában hosszúkás négyszög alaprajzú volt. Fontos része az egyhajós, vagy oszlopsorokkal három hajóra osztott cella, mivel itt őrizték annak az istennek a szobrát, amely tiszteletére állították a szentélyt. A görög építészet alapvető alaktani eleme az oszloprend, a támaszgerendás szerkezeti rendszer művészi megfogalmazása. Az épületek művészi megjelenését és részletképzését az oszloprend adja meg. A görög oszloprend három alapvető fajtája a dór, az ión és a korinthoszi, mely már a klasszikus kor tudatos művészi alkotása.


    AkropoliszA legrégebbi nagy kőtemplomok Peloponészosz és Szicília dór templomépítészetének remekei. A dór stílus legjellemzőbb motívumai az egyszerű, lábazat nélküli oszlopok, melyeknek felső része kerek párnából és egy négyzetes lapból áll. A gerendázat arhitrávból, frízből és koronázó párkányból tevődik össze. A templom keleti és nyugati homlokzatát háromszöglet orommező - timpanon - zárja le. Ebben a stílusban épült az athéni Parthenon és Theseion, az olümpiai Zeusz-templom.




    Athén, Akropolisz
    /Pantheon (i. e. 447-438)/ alaprajz, metszet, főhomlokzat rajza.

    A perzsa háborúk után a görög művészet legfényesebb periódusa, Periklész kora következik. Az Akropoliszt a perzsák romba döntötték, s Periklész volt az, aki az V. század közepén kezébe vette az újjáépítést. Az erős és dacos várból Athén szent hegye lett. Iktinosz és Kallikratez megépítik a Szűz Athéné (Athene Parthenosz) templomát, a Parthenont. Szentélyében állott az ókor legkiválóbb szobrászának Pheidiásznak a 12 m magas, elefántcsont és aranyborítású gyönyörű Athéné-szobra.
    Ión stílusban épült az athéni Erechteion (az Akropoliszon) és az epheoszi Artemisz-templom. Az Erechteion erkélyszerű csarnokát hat, kőből faragott nőalak - a híres kariatüdák - tartja.
    A késői görög építészetre a korinthoszi oszlopok felhasználása a jellemző. A legmonumentálisabb korinthoszi architektúra az athéni Olümpieion. A hellenisztikus korból származik a hellén művészet egyik legnagyobb alkotása, a halikarnasszoszi Mauzóleum.
    Nagy Sándor fényes korának emlékei csaknem mind elvesztek, pedig a nagy hódító vagy hetven új várost alapított a meghódított területeken. Elpusztult a világ egyik csodája, az alexandriai pharosz, amelyet a III. század elején fejeztek be. A hellenizmus korában Görögország kisebb fejedelemségekre szakadt, a vezető szerep Phodoszé és a kis-ázsiai Pergamoné volt. Pergamon híres volt szobrászatáról. Itt emelték a híres pergamoni Zeusz-oltárt, amelyet az i. e. II. század elején kezdtek el építeni.

    A görög képzőművészet legjelentősebb ránk maradt emlékei a szobrok és domborművek. Ezek részben a templom oromzatát, párkányuk frízét, ill. ennek metópáit díszítették, részben önálló emlék- és fogadalmi szobrok voltak. A szobrászat főtémája már az archaikus kortól kezdve a ruhátlanul ábrázolt emberi alak.

    Az archaikus kor szobrászatára a nehézkés, tömör formálás, a frontális beállítás és az arc merev, sajátos mosoly a jellemző. Kiemelkedő emlékei az ún. teneai Apollón és más ifjú - (Kúrosz-) és leány - (Koré-) szobrok.


    Méloszi kuroszA Méloszi-kurosz i.e. 550 k. A klasszikus kor szobrászata a valóság hű ábrázolására törekszik, és az emberi est harmonikus arányait keresi. Ennek a kornak legnagyobb szobrásza Pheidiász, az athéni Partheon és az olümpiai Zeusz-templom szobrászati díszeinek, valamint az ezekben felállított Athéné-, ill. Zeusz-szobor mestere, a kor kiemelkedő emléke Müron diszkoszvető szobra és Praxitelész Olümpiában talált Hermész-szobra.
     
    ApollónHíresek Praxitelész istenalakjai, melyek nyugodt, szép ifjakat ábrázolnak. Egyik legismertebb műve a Gyíkölő Apollón.
     
    AphroditéPraxitelész dicsősége csúcsán, i. e. 340 k. véste márványba a Knidoszi Aphroditét, melynek ma ötvennél több másolata ismeretes.

     
    DiszkoszvetőDiszkoszvető. Müron bronz szobrának római másolata. Márvány, i.e. 450 k. München, Glyptotek
     
    ArtemiszPraxitelész és tanítványa, Leókharész az istenek természetfeletti, csodálatos lényét a lehető legbarátságosabb formában ábrázolták. Leókharésznak tulajdonított bronzok római márványmásolatai a Belvederei Apollón és a Vadászó Artemisz avagy a Versailles-i Diana.
    A két szobor szoros rokonságot mutat: mindkettő cselekvés közben ábrázol egy légiesen könnyed, töretlen dinamizmusú alakot. A kifeszített íjat lövésre készen tartó Apollón és a tegezből nyilat elővevő Artemisz karja és lábtartása kap fő hangsúlyt. E mozdulat ellenpontjaként a kissé hátravetett fejek a mozgást fékezik.

    A IV. század nagy mestere Szkopász a tegeai Athéné-templom tervezője is volt. a hellénizmusban a klasszikus szobrászat mértéktartását, monumentális egyszerűségét, a szenvedélyes mozdulatok, a drámaiság váltja fel. Jellemző emlékei a pergamoni Zeusz-oltár talapzatán körülhúzódó hatalmas dombormű és a Laokoón-szoborcsoport. Rodoszi művészek, Agesandros, Polüdoros és Athenadoros készítették az i. e. II. század közepén, s ma ez a szobor a Vatikánban látható. Talán az i. e. II. század végére helyezhető a Milói Vénusz (más néven: Melosi Aphrodité) keletkezése, melynek erőteljes, friss felfogása ellentmond a hellenizmussal szemben hangoztatott hanyatlásnak. Más feltevések szerint a megformálás, a kidolgozás Praxitelészre vall, s az i. e. IV. századból származik. Az istennőnek e pompás, az életnagyságot meghaladó márványszobrát 1820-ban találták Melos szigetén. Ma a Louvre-ban található. A Vatikánban látható az egyik legismertebb szobor, a Belvederi Apollón. Megkapó a póz, ahogy előttünk áll, kinyújtott kezében íjjal, fejét oldalra fordítva. De fellelhető rajta a régi egyiptomi hagyomány is, hiszen a test minden része a legjellemzőbb nézetben van. Feltevések szerint ez a szobor híresebb, mint a Milói Vénusz.

    Appollón, millói VénuszBelvederi Apollón; Millói Vénusz
    Szobrok, a bal oldali Apollón az i. e. 350 k. készült görög eredeti római másolata. (A két kéz kiegészítés.) Vatikán, Múzeum. A jobb oldali a híres Milói Vénusz, görög márványszobor az i. e. I. századból, valószínűleg egy 300 évvel korábbi szobor nyomán készült.

    A szobrok és a domborművek kezdetben égetett agyagból színesre festve, majd kőből, főként márványból, továbbá bronzból készültek. A templomokban felállított márvány istenszobrok egyes felületeit gyakran elefántcsonttal és aranylemezekkel borították. A márványszobrokat élénken színezték.
    A görög festészet monumentális alkotásai, a falfestmények nem maradtak fenn. Ezekről csak leírások és római kori, festett, ill. mozaik másolatok adnak tájékoztatást. Ránk maradtak azonban nagy számban festett vázák és tálak. Ezeket a mitológiából és a mindennapi életből vett motívumokkal díszítették.
    Díszítésük és színezésük alapján több stílust különböztetünk meg. Legkorábbiak az i. e. VIII. században készült geometrikus stílusú vázák, világos felületükön sötét színű mértani motívumokkal.

    AmforaAmfora, i. e. 800 körül (Kerameikosz-múzeum, Athén).
    Az i. e. VII. századtól kezdve megjelennek a vörös alapon fekete alakos, majd a fekete alapon vörös alakos vázák. A színek a későbbiekben tovább változnak.
     
    SzatírpárSzatírpár.
    Részlet athéni feketealakos amphoráról. I. e. 530 körül. Az archaikus athéni vázafestészet legnagyobb mestere, Exikiász műveiben elérte a feketealakos festésmód nyújtotta kifejezési lehetőségek végső határát. A budapesti amphora a mester késői műve, és festőjének hallatlan rajzkészségéről, merész komponálásmódjáról tanúskodik. A táncoló, ill. lépő szatírpár az amphora egyik oldalát díszítő, Dionüszoszt és kísérőit ábrázoló képhez tartozik.





AZ ÓKORI GÖRÖG ÉPÍTÉSZET

A görög építészet kezdetei

A görög őskor folyamán alakultak ki fokozatosan az alaprajzi rendszer és felépítés elemei. A fejlődés régészeti ásatásokkal feltárt csekély maradványokon és néhány korabeli, épületet ábrázoló iparművészeti tárgyon figyelhető meg. Jól szemléltetik a fejlődést a Korinthoszi-öböltől északra fekvő Thermon egykori Apollón-szentélyében feltárt, korban egymást követő és egymásra rétegeződött épületek maradványai: két megaron, és az egyik helyére i. e. 625 táján épült ún. C-templom.
Egy elpusztult megaron alapjai fölé i. e. 625 körül épült szárított agyagtégtából. Keskeny naoszát fa oszlopsor két hajóra osztotta. Nyitott bejárati végét az oldalfalak és a közöttük álló oszlop közeiben kapuszárnyak zárták le. Hátsó végén az erősen kinyúló cellafalak opiszthodomoszt fogtak közre. A naoszt kölapokra állított faoszlopokkal határolt folyosó, pterosz vette körül. A fagerendákból készült párkány frízén a triglifek és metópák színes mázú, égetett agyagból készültek, hasonlóan a kinyúló szarufavégekre szögezett díszes geiszon is. Ezek számos töredékét találták meg az ásatásnál.

Az archaikus kor emlékei

Az i. e. VII. században - még jobbára fa és agyag alkalmazásával - lényegében kialakult a dór peripterosz templomok alaprajzi rendszere, felépítése és oszloprendje, díszítő részleteivel együtt. Az anyag, szerkezet és forma harmonikus egységét azonban csak az i. e. VI. század folyamán teremtette meg a fokozatos áttérés a kőépítészetre.
Kezdetben változtatás nélkül átvették a fa-agyag építkezéseken kialakult arányokat. Az arányokkal való kísérletezés során az egyes vidékekre jellemző, egyéni alkotások jöttek létre. Ezt mutatják az archaikus kor kiemelkedő emlékei: Olümpiában a Héra-templom, a szicíliai Szelinus ún. C-temploma, a dél-itáliai Poszeidonia ún. Bazilikája és a korinthoszi Apollón-templom.


A klasszikus kor emlékei

A klasszikus korra végleg kiforrottak a dór templom alaprajzi elrendezésének és felépítményének megoldásai és harmonikus arányai, amely így uralkodó típus maradt. Az archaikus korra jellemző helyi sajátosságok erős eltérései csökkennek. A dór mellett jelentős az ión stílus is. Főként Kis-Ázsiában és a közeli szigeteken alkalmazzák monumentális templomokon, attikai változatát pedig Athénban. Az i. e. V. században megjelenik a korintoszi oszloprend is.
A növekvő lakosságú, tervszerűen kiépülő városokban felépülnek az első állandó középületek és színházak. Az építkezésekhez az igényesebb megjelenés érdekében a mészkövek és a kerámia díszek mellett egyre inkább alkalmazzák a márványt is.
A kor ki emelkedő emlékei Aigina szigetén az Aphaia-templom, az akragaszi Zeusz-templom, a poszeidóniai ún. Poszeidón-templom, az athéni fellegvár, az Akropolisz épületegyüttese és az ún. Thészeion, az eleusziszi telesztérion, a phigaliai Apollón-templom, a delphoi Apollón-templom és tholosz, az epidauroszi körtemplom és színház, továbbá néhány emléképület.

Az athéniak kincsesháza.

Az egykor nagyszámú kincsesház közül, amelyek általában egyszerű megaron elrendezésűek voltak, a fennmaradt alépítményen leomlott elemeiből e században újra felépítették az athéniak - i. e. 500 körül - pároszi márványból épült, dór stílusú kincsesházát. Kis méretű belső tere előtérből nyílik, amelyet az antefalak között két klasszikus arányú dór oszlop határol. Finom kidolgozású párkányán a merópák domborművei párvíadalokat ábrázolnak.
A kisázsiai és szigetvilágbeli ión városok emlékművein és kincsesházain jelentek meg már az i. e. VI. században az ión stílus elemei először a görög szárazföldön. Így a naxosziak által állított, szfinx-szobrot hordó ión oszlop, továbbá a knidosziak és szifnosziak kincsesházainak homlokzatán domborművekkel gazdagon díszített frízű ión párkány és oromzat, amelyet azantepillérek között oszlopok helyett két leányalak, kariarída támasztott alá.
Az Apollón-templom fölött a meredek lejtőben az i. e. IV. században épült a nagyszabású színház. A legfelső teraszon pedig már az i. e. V. században futó- és kocsiversenypálya, stadion. Végső alakját az i. e. II. században nyerte.
Apollón szentélye alatt a hegyoldalban Athéné szent kerülete terült el. Az itteni templomok és kincsesházak között i. e. 360 körül kis dór körtemplom, tholosz épült. A 13,50 m átmérőjű, háromlépcsős alépítményen a 8,50 m átmérőjű kerek cellát húsz karcsú dór oszloppal szegélyezett körüljáró övezte. A sziklaomlástól romba döntött épületnek fennmaradt alépítményén három oszlopát a párkány megfelelő szakaszával újra felállították. Így érzékelhető a könnyedebbé finomult dór arányok adta kecsessége.

 

Kisázsia ión építészeti emlékei

Az ión stílus Kis-Ázsia nyugati partvidékének középső, iónok lakta szakaszán és az előtte fekvő szigeteken fejlődött ki az archaikus kor folyamán, a faépítészetről a kőre való áttérés során. A márványban gazdag szigetek, különösen Párosz mesterei közvetítették az itteni stílust előbb Delphoiba, a szigetek ottani kincsesházainak és emlékműveinek felállításával. Részben onnan vették át a magukat iónoknak valló athéniek a stíluselemeket és alakították ki az attikai ión stílusváltozatot. Ezt a dórral együtt és önállóan az Akropolisz épületein is alkalmazták.
A kisázsiai ión építészet legmonumentálisabb alkotásai Számosz szigetén Héra, Epheszoszban Artemisz és Didümában Apollón templomának korábbi és későbbi épületei voltak.
Számoszon a részben még fából készült első templomot követő korábbi Héra-templom az archaikus kor végén, i. e. 570 körül, ennek pusztulása után pedig a későbbi 540 táján épült, de befejezetlen maradt. Mindkettő 50 x 100 m körüli méretű diprerosz volt. A későbbinek a két végén három oszlopsorosra bővítették az oszlopfolyosót. Cellájukhoz csak rendkívűl mély pronaosz kapcsolódott, amelyet a cellához hasonlóan két oszlopsor osztott három hajóra. Az epheszoszi korábbi Artemiszion 560 és 460 között épült.

 

A hellénizmus építészete

A hellénizmus korának a korábbiaktól eltérő politikai, társadalmi és gazdasági viszonyai az építészet számára a templomépítés mellett újszerű, nagyszabású művészi feladatokat is tűzött ki. A Nagy Sándor birodalmán osztozó uralkodók székhelyeik monumentális kiépítésére törekedtek, hatalmukat hirdető és alattvalóikat elkápráztató paloták, pompás közösségi rendeltetésű épületek, gyűléstermek, sétacsarnokok (szroák), tornatermek (gümnászionok), könyvtárak, színházak emelésével. Ugyanakkor főembereikkel együtt a görögség régi, nagyhírű szent helyeit és városait is nagyszabású középületekkel gazdagították. Gondot fordítottak a gazdag városi közösségekkel együtt a megújuló régi és a gyorsan növekvő új, főként tengerparti kikötővárosok szabályozására, rendezett beépítésére. Kiforrott városrendezési elvek szerint épültek az e korban felvirágzó nagyvárosok, így a kisázsiai tengerpart vidékén Priéné Mílétosz és Pergamon, Egyiptomban Alexandria. Gondoskodtak egészségügyükről, vízellátásukról, csatornázásukról is.
Az újszerű, monumentális feladatok megoldására tovább fejlődnek a görög építészet alaktani elemei, így elsősorban az oszloprendek és alkalmazásuk módja. Elterjed a kötetlenebb elrendezést lehetővé tevő korintoszi oszloprend, és megjelennek a perzsa állatalakos és az egyiptomi pálmaleveles fejezetű oszlopok görög változatai is. A kétszintes oszloprend, amelyet addig csak belső támaszsorokhoz alkalmaztak, most a dórt és az iónt együttesbe foglalva, a külső architektúra, a homlokzattagolás fontos elemévé válik.
Az oszloprendnek gyakran nincs szerkezeti szerepe, és fél-oszlop vagy pilaszter alakjában pusztán felülettagoló, díszítőelemmé lesz. Az oszlopok aránya karcsúbb, formálásuk a díszítés fokozott gazdagsága mellett szárazabb, merevebb. Korábbi kisázsiai ión építmények hatására gyakoriak a magas, tömör lábazatok, talapzatok, nagyméretű domborműves frízekkel díszítve. A tágasabb belső terek és a többszintes épületek megvalósításához jelentősen fejlődnek a szerkezeti megoldások és az építési eljárások. A márvány alkalmazása általánossá válik.

A hellénizmus építészetének kiemelkedő jellegzetes emlékei Kis-Ázsiában Priéné és Mílérosz, továbbá Pergamon fellegvárának épületei és együttesei, az anyaországban pedig Athén e korban emelt középületei.

 

A görög építészet emlékeinek feltárása


A görög építészet alkotásai a római császárkor végén és a népvándorlás évszázadaiban barbár rombolásoknak, majd az időjárás viszontagságainak és főként a földrengéseknek estek áldozatul. Az emlékek a középkorban és az újkor kezdetén jobbára az antik írók leírásaiból voltak ismertek. A XVI-XVII. században utazók beszámolói, vázlatai adtak hírt a nagyrészt török fennhatóság alatt álló területek ókori építményeiről. Kutatásuk és feltárásuk a XVIII. század közepén indult meg.

Az első ásatásokat és felméréseket Athénben, majd Kis-Ázsiában Stuart és Revett angol építészek végezték és ismertették rézmetszetekkel illusztrált, terjedelmes munkáikban. A további feltáró munka a XIX. század első felében német, angol és olasz kutatók nevéhez fűződik. 1811-ben az aiginai és phigaliai templomokat, 1822-ben pedig a szicíliai Szelinusz archaikus templom-együttesét tárták fel.
A görög anyaországban a XIX. század második negyedében vettek nagyobb lendületet a kutatások, miután Görögország felszabadult a török uralom alól. Eredményei a német Ludwig Rosz nevéhez is fűződnek, aki többek között közreműködött ai aihéni Akropoliszon a Niké Apterosz templom feltárásában és újjáépítésében. A század derekán az angol, német, osztrák és amerikai régészeti intézetek munkálatai közül az angol Charles Newton ásatásai vezettek kimagasló eredményekre, aki 1857-ben a halikamasszoszi Mausszoleumot tárta fel.

A század végén és a XX. században a német Alexander Conze és Wilhelm Dörpfeld Pergamonban. Ernst Curtius, Adolf Furtwángler és Dörpfeld Olümpiában, a francia régészek Delphoiban végeztek jelentős ásatásokat. Ez utóbbi két helyen a feltárások napjainkban is folytatódnak.

 

A görög építészet jelentősége

A görögség rakja le az európai kultúra, ezen belül az európai építészet alapjait.
Az ókori kelet és az égei kultúra építészetének egyes elemeit felhasználva templomaival új monumentális építészetet hoz létre, és ezt a legmagasabb művészi színvonalra fejleszti.

A templomokon kristályosodnak ki a görög építészet jellegzetességei: az égei megaronból árnyékadó, oszlopsoros tornácok hozzáadásával kialakuló, téglalap alaprajzú, vagy pedig kör alaprajzba foglalt, egyszerű tér-együttes; a támaszgerendás, síkmennyezetes felépítés; a lépcsős alépítményre helyezett, oszlopsorokkal határolt, oromzatos nyeregtetővel lefedett, tömbszerű, zárt tömeg. A templomokon alakulnak ki a támaszgerendás szerkezeti rendszer művészi megfogalmazásaként az oszloprendek formái és harmonikus arányai. Ezek határozzák meg az épületek megjelenését a legapróbb részletekig.
A klasszikus kor, majd a hellenizmus megteremti a templomokkal azonos művészi igényességű közösségi épületek: színházak, oszlopcsarnokok, tanácsházak, sportlétesítmények alaprajzának és felépítésének megoldásait, az oszlop- és homlokzatrendszereket.

- feladatok -

- vissza a tematikához -

A FELHASZNÁLT IRODALOM

- feladatok -

- vissza a tematikához -