MEGOLDÁS

I. RÉSZ

I/1.

CÍM SZERZŐ MŰFAJ ÉVSZÁZAD
Dekameron Giovanni Boccaccio novellagyűjtemény i. sz. 14. sz.
A vihar William Shakespeare színmű i. sz. 17. sz.
Ti szerencsés füvek... Francesco Petrarca szonett v. dal i. sz. 14. sz.
Szentivánéji álom William Shakespeare vígjáték i. sz. 16. sz.
Utópia Morus Tamás utópia i. sz. 16. sz.
A fejedelem Niccolo Machiavelli értekezés i. sz. 16. sz.
Benvenuto Cellini élete Benvenuto Cellini önéletírás i. sz. 16. sz.
Coriolanus William Shakespeare tragédia i. sz. 17. sz.
Gargantua és Pantagruel Francois Rabelais . regény i. sz. 16. sz
Africa Francesco Petrarca . eposz i. sz. 14. sz

Minden helyesen kitöltött sor egy pontot ér.


I/2.

  1. Shakespeare-szonett
    A szonett Shakespeare által is használt változatát szokás Shakespeare-szonettként megnevezni. Ez a szonett nem oszlik versszakokra, csak az utolsó két sort különíti el bekezdés, amelyeket a keresztrímeket felváltó a páros rím is kiemel (abab cdcd efef gg). A verssorok szótagszáma 11.

  2. imitatio
    A reneszánsz poétika egyik meghatározó eleme: az antik minták, műfaji hagyományok követése. A korabeli esztétikai gondolkodás az alkotás értékét nem az előzmények nélküli eredetiségben, hanem az utolérhetetlenül tökéletesnek tartott művészi példák tudós követésében látta.

  3. kvartó kiadás
    Shakespeare maga soha nem adatta ki drámáit és hagyatéka sem tartalmazta a hiteles kéziratokat. A színházi használatra készült kéziratok nyersanyagként kezelték a drámák szövegét, ezért az éppen aktuális színpadra állításnak megfelelően ki is hagyhattak és be is iktathattak egyes részeket, és a kézirat lemásolásába is hiba csúszhatott. A kiadók ezeket a kéziratpéldányokat jelentették meg, vagy éppen valamelyik színész emlékezetből diktálta le egy-egy dráma szövegét. Így születtek meg az egyes Shakespeare-darabok első kiadásai, amelyeket negyedrét alakú köteteikről kvartó kiadásként nevez a szakirodalom. Ebben a formában csak 19 Shakespeare-dráma maradt fönn.

  4. humanizmus
    A reneszánsz első, az ókori latinitás nyelvi eszményének megvalósítására törekvő szakasza. A humanisták ókori latin szövegek felkutatását, gondozását, értelmezését tekintették feladatuknak, s igyekeztek olyan műveket alkotni, melyeknek latinsága megközelíti a nagy latin példákat. A szó másik jelentése azt az emberközpontú gondolkodásmódot jelöli, amely ugyancsak a reneszánsz idején, de némileg később alakult ki. A humanizmus embereszménye a sokoldalúan képzett, minden irányban kiművelt személyiség.

  5. szín
    Az angol reneszánsz drámák szerzői nem tagolták felvonásokra a művek szövegét, ezt a felosztást a későbbi szövegfilológia hajtotta végre. A korabeli dráma alapegysége a szín. A helyszíneknek olyan fontos szerepe volt a darab színpadra állításában, hogy a dráma szövegét a szerzők ennek megfelelően bontották egységekre. A szín nem azonos a jelenettel, mert a jelenet addig tart, amíg a színpadon ugyanazok a szereplők vannak jelen. Ha a helyszín változatlan, egyetlen színen belül több jelenet is lejátszódhat.

  6. petrarcai szonett
    Petrarca Daloskönyvében a leggyakrabban alkalmazott versforma. A szonett forma már korábban is közkedvelt volt, de Petrarca olyan tökéletes formaérzékkel kezelte, hogy a több variációban is elterjedt versforma általa használt változatát petrarcai szonettnek nevezték el. A petrarcai szonett két négysoros versszakból (kvartina) és két háromsorosból (tercina) áll. Rímképlete: abba abba cdc dcd, a sorok szótagszáma 11. A vers szövegének fontos belső szerkesztési elve az ellentétezés.

  7. fólió kiadás
    1623-ban, néhány évvel Shakespeare halála után, két színésztársa megjelentette az általuk összeállított és hitelesnek tartott, szándékuk szerint Shakespeare valamennyi drámáját tartalmazó első összkiadást, amelyet kétrét formátuma miatt fólióként szokás megnevezni. Ebben a kiadásban 18 olyan darab is szerepelt, amelyek a korábbi kvartó kiadásokban egyáltalán nem jelentek meg.

  8. románc
    Shakespeare utolsó alkotói korszakában (1609-1613) keletkezett drámákat regényes színműveknek vagy az angol Shakespeare-irodalmat követve románcnak nevezi a szakirodalom. A románcokban többnyire a drámát indító tragikus alaphelyzet az ellentétek vígjátékokra emlékeztető feloldásával zárul. A regényes színmű kifejezésben szereplő jelző a románc műfajának csodálatos, mesei fordulatokban gazdag cselekményére utal.

  9. poeta doctus
    A latin kifejezés magyar megfelelője: tudós költő. Olyan alkotói magatartást jelöl, amely az antik művek tanulmányozásában elmélyülve, azokat követve igyekszik minél tökéletesebb művet létrehozni. E költőfogalom központi eleme a műveltség, az irodalmi hagyomány minél pontosabb ismerete.

  10. királydráma
    A Shakespeare-irodalom a drámák egy csoportját a királydráma kifejezéssel jelöli. Ezek a művek valójában nem alkotnak önálló műfajt, hiszen egyes darabjai többnyire olyan tragédiák, amelyeknek főhősei a Shakespeare korát megelőző közelmúlt angol királyai közül kerülnek ki. A kifejezés tehát inkább tematikus, mint műfaji alapon rendeli egymás mellé a drámák egy meghatározott részét.


I/3.


A novella, olyan tömören előadott, prózai kisepikai műfaj, amelynek cselekménye rövid, fordulatos, s általában csattanóval zárul. Kevés szereplő fordul elő benne, a cselekmény csak néhány fontos történésre szorítkozik, s ennek megfelelően legtöbbször rövid cselekményidő és viszonylag szűk cselekménytér jellemzi. Bár a Dekameronnak még nem minden egyes novellája felel meg ennek a meghatározásnak, a gyűjtemény egyik legfontosabb műfajtörténeti hozadéka mégis az, hogy lassan kiformálódnak és megszilárdulnak benne a novella műfajának jellemző jegyei. A novellák cselekményszerkezetében mutatkozó eltérések nagyrészt Boccaccio különböző forrásaival magyarázhatóak. Éppen ezek a helyenként még meglévő eltérések mutatnak rá arra, hogy a forrásként felhasznált szövegek eltérő műfaji hagyományainak átformálása egy új műfaj- és stíluseszmény jegyében milyen rendkívüli feladatot jelentett. Előfordulnak a gyűjteményben rendkívül zsúfolt cselekményű szövegek és csak néhány cselekménymozzanatra épülő rövidke történetek is. A zsúfolt cselekményű novellák történetei a keleti meseirodalomból, a középkori példázatokból (exemplum) és a késő ókori regényből származnak. A szinte egyetlen ötletre, egyetlen cselekménymozzanatra épülő novellák egy része pedig az élőszóban terjedő korabeli anekdotákra megy vissza. Az erotikus tartalmú novellák előzménye leginkább a francia fabliau-kban keresendő. Boccaccio ebből a műfaji sokféleségből teremtette meg a novella műfaját. A Dekameron novellái abban is eltérnek valamennyi epikus előzményüktől, hogy nyelvüket lényegesen nagyobb igényesség jellemzi. Stílusuk gördülékenyebb, elegánsabb, mint az előzményként említett műfajoké, mondatszerkesztésén pedig a latin retorikus körmondat (periódus) hatása érződik. Boccaccio a Dekameron novelláival olyan korábbi műfajokat emelt a művelt irodalom szintjére egy új műfaj, a novella keretei között, amelyek viszonylagos kidolgozatlanságuk, eszköztelenségük (exemplum) vagy ezekkel együtt jelentkező vaskos, néha trágár tartalmuk miatt (fabliau) csak az alacsonyabb ízlésű közönségnek szóltak. Megszületett az antikvitás óta ismeretlen, műveltebb ízlést is kielégítő, szórakoztató próza. A korabeli poétika három stílusszintet különböztetett meg: az emelkedett, az alacsony és a kettő között elhelyezkedő közepes stílust. A novella kialakulása előtti szórakoztató prózai műfajokat az alacsony stílus kategóriájához kapcsolta a korabeli ízlésítélet. Boccaccio egy új műfaj létrehozásával megteremtette a közepes stílus normáinak megfelelő szórakoztató prózát.

Minden értékelhető válaszelem egy pontot ér.


I/4.

Az angol reneszánsz színpadi műveinek dramaturgiája két fontos tényezőből vezethető le: a középkori színházi hagyomány részleges megőrzéséből és a színház korabeli funkciójából. A görög tragédiákban elképzelhetetlen volt a különböző hangnemek vegyülése, Shakespeare tragédiáiban pedig rendszerint komikus elemek, jelenetek találhatók. A középkori színház nem ismerte a hangnem egyneműségének követelményét. A misztériumjáték gyakran az egész emberi történelmet állította színpadra, s így az ember teremtésével kezdődött és az utolsó ítélettel zárult. A cselekmény legfontosabb szereplői az ember mellett az Isten és az ördög. Előbbi mindig fenséges, míg utóbbi gyakran komikus formában szerepelt, ami a hangnemek vegyüléséhez vezetett. Az egész emberi történelem előadása maga is ezt kívánta, hiszen a teljesség igénye miatt az alantas cselekmények megjelenítésére is szükség volt. A misztériumjáték cselekményének sem időbeli, sem térbeli korlátai nem voltak. A darab cselekményideje az üdvtörténet egészének idejével egyezett meg, a helyszín pedig nem csupán a Földre terjedt ki, hanem a menny és a pokol is részét képezte. A cselekmény rendkívül szerteágazó, ellentétben az antik drámákkal, ahol rendszerint a cselekmény egysége volt jellemző.
A másik fontos tényező, amely a reneszánsz drámát formálta, az a szerep, amelyet a színház a kultúra részeként betöltött. A reneszánsz angol színjátszás nem csupán a művelt nézőknek szólt, hanem a legszélesebb közönségnek. A színházépület földszinti, középső területén elhelyezkedő közönség a társadalom alsóbb, műveletlenebb rétegeiből került ki, a karzaton pedig az előkelőbb és műveltebb nézők foglaltak helyet. Az angol reneszánsz dráma mindkét csoport számára igyekezett biztosítani az ízlésviláguknak megfelelő szórakoztatást. A földszint figyelmét, csak a mozgalmas cselekmény és a nyers humor tudta lekötni. Az egy szálon futó cselekmény és a hangnem egyneműsége már csak ezért sem lehetett követelmény.

Minden értékelhető válaszelem egy pontot ér.

I/5.

Lear király - Vörösmarty Mihály
Hamlet - Arany János
A vihar - Babits Mihály
Coriolanus - Petőfi Sándor
Julius Caesar - Vörösmarty Mihály

Minden helyes párosítás egy pontot ér.


I/6.


Marsilio Ficino; Michel Montaigne; Giorgio Vasari; Raffaello Santi; Albrecht Dürer; Diego Rodriguez de Silva y Valázquez

A tökéletes megoldás öt pontot ér, minden egyes tévedés pontlevonással jár.


II. RÉSZ


II/1.

Komjáti Benedek: Az Zenth Pal leveley magyar nyelven nyomtatott szövegemlék
Konsztantinosz Porphürogenétosz: A Birodalom kormányzásáról külföldi szórványemlék
A tihanyi apátság alapítólevele hazai szórványemlék
Halotti Beszéd és Könyörgés kézírásos szövegemlék
Bécsi-kódex kézírásos szövegemlék

Minden helyes válasz egy pontot ér.


II/2.

  1. vogul; osztyák
  2. zürjén
  3. mordvin
  4. finn
  5. szajáni szamojéd

Minden tévedés pontlevonással jár.


II/3.

nopun > napon mindkét magánhangzót érintő nyíltabbá válás
utu > út tővéghangzó lekopása, pótló nyúlás
keü > kő diftongus monoftongizálódása
varu > vár tővéghangzó lekopása, pótlónyúlás
Adámut > Ádámot nyíltabbá válás

Minden helyesen kitöltött sorért egy pont jár.

 

II/4.

Minden helyesen kitöltött sorért egy pont jár.


II/5.


A nyelvrokonság bizonyítékai között említhetők az ősi szókészletben mutatkozó egyezések. Ősi szavaink leginkább az elemi rokoni kapcsolatokat kifejező szavak, a legalapvetőbb számnevek, valamint az akkori életmódhoz kötődő szavak körében találhatók. Az uráli alapnyelvig mintegy 100, a finnugor alapnyelvig kb. 1000 szótövünk vezethető vissza. A rokonság másik fontos bizonyítékát a szabályos hangmegfelelések adják. Az azonos fonetikai helyzetben lévő hangok egy-egy nyelvben azonos módon változtak meg. Például a finnugor szókezdő -p a magyarban -f fonémára változott, a finnugor szókezdő -p hangból a magyarban szókezdő -h lett, míg a finnugor szókezdő -s eltűnt. A legtöbb bizonyítékot a nyelvtani rendszerben mutatkozó hasonlóságok szolgáltatják. Az uráli nyelvek a birtokost a birtokszóhoz kapcsolt toldalékkal fejezik ki. Ezek a birtokos személyjelek valamennyi rokon nyelvben a személyes névmásokból fejlődtek ki, további egyezés, hogy a birtokos személyjel a birtokos és a birtok számát is kifejezi. A határozórendszer néhány elemi ragja is közös eredetű. Ragtalan névszó nemcsak alany, hanem tárgy is lehet, sőt olykor még birtokos jelző is. A rokonnyelvek igeragozása egyformán képes utalni a tárgy határozott vagy határozatlan voltára.

Minden helytálló megállapításért egy pont adható.

 

III. RÉSZ

Az a színpadi mű, amelyből Shakespeare tragédiája cselekményének vázát merítette, Thomas Kyd egyik bosszúdrámája volt, amelynek cselekményét az apa halálának megtorlása tette ki. A bűnös megölése ott is a tragédia végén következett be, mint a Hamletben, de a bosszú elhúzódását nem a főhős késlekedése, hanem a gyilkos király elővigyázatossága, kíséretének ébersége okozta. Shakespeare teljesen más értelmezésben dolgozta fel a történetet, hiszen tragédiájának feszültségét nem annyira a bosszú beteljesülésének módja teremti meg, mint inkább a főhős titokzatos személyisége. A cselekményt sem elsősorban Hamlet és Claudius konfliktusát és kibontakozó küzdelme alkotja, hanem a főhős belső konfliktusának, állandósult vívódásainak bemutatása. Ezzel magyarázható, hogy nincs Shakespeare-nek még egy drámája, amelyben a szövegnek ekkora hányadát tennék ki a főhős párbeszédei és monológjai. A tragédia Hamlet és Claudius összecsapását is elviszi a végkifejlethez, de a cselekmény fő funkciója mégsem ez, hanem Hamlet személyiségének minél teljesebb feltárása. Hamlet Claudius elleni tettei tulajdonképpen a színpadi előadás megrendezésében merülnek ki, bár a bosszúról soha nem mond le teljesen. Claudius cselekvései ezzel szemben folytonosan Hamlet ellen irányulnak, aki a király terveit ugyan rendre meghiúsítja, de a bajvívás idejéig mégsem torolja meg. Mintha Hamlet számára Claudius személye némiképp érdektelen lenne, úgy tűnik, hogy fontosabb kérdések kötik le figyelmét. Hamlet Opheliával, de főként anyjával való találkozásai érzelmileg sokkal feszültebb jeleneteket eredményeznek, mint a Claudiusszal folytatott párbeszédek. Aligha kétséges, hogy az egész tragédia értelmezése szempontjából a 3. felvonás utolsó jelenete, melyben Hamlet anyjával találkozik, kulcsfontosságú szerepet tölt be. Hamlet érzelemnyilvánításai sehol nem érik el azt a fokot, amely ebben a színben és az Ophelia sírjánál lezajló jelenetben figyelhető meg. A két nőalaknak kitüntetett szerepe van abban a belső vitában, amely a főhősben zajlik.

Hamlet személyisége apja halálát követően döntő változáson ment keresztül. Ekkor alakult ki életundora, amely az öngyilkosság gondolatát veti fel benne. Az apa halála nem csupán a fiúi érzelmek miatt okoz mély megrendülést a főhősben, Hamlet a meggyilkolt királyban nem csupán apját látta, hanem személyében egyben az eszményi embert is tisztelte. Apja halálával az emberi nagyság hiábavalóságának érzése uralkodik el benne. Ennek a meghatározó élményének gyakran hangot ad, többek között a sírásó-jelenetben is. Yorick koponyáját kézben tartva nemcsak az egykor sziporkázó elme pusztulásán elmélkedik, hanem a legnagyobbak, Caesar és Nagy Sándor nagyságának hiábavalóságát is megfogalmazza. A legfontosabb mozzanat azonban mégsem az idősebb Hamlet halála, hanem emberi nagyságának korai feledése. Az ifjú Hamlet számára az érdem emlékezetének ez a gyors eltűnése anyja gyors házasságában ölt testet, ezért a dráma során egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy gúnyos nemtetszését kifejezze. Hamlet anyja hirtelen házasságát árulásként értékeli, s arra a következtetésre jut, hogy az emberi nagyság talán örökre eltűnt a földről, hiszen a másik tökéletesnek vélt alak, az apa méltó társa volt az első, aki méltatlanná vált minden tiszteletre. Létfontosságú Hamlet számára, hogy anyja lelkébe tekintsen, hiszen ha egykori annak személyisége mégsem változott meg egészen, akkor talán nem szükségszerűen alantas és romlott az ember. Hamlet azért végzi olyan indulattal anyja vallatását, mert az emberiség egészéről alkotott képe függ annak eredményétől. Hamlet azonban továbbra is bizonytalanságban marad, hiszen anyjában ugyan felismeri a bűntudat jeleit, de arra a követelésére, hogy szakítsa meg Claudiusszal való viszonyát, nem kapott ígéretet.

A főhős Opheliával szembeni talányos viselkedésének magyarázata is az anyjáról alkotott képpel hozható összefüggésbe. Hamlet és Ophelia kapcsolata a cselekmény ideje alatt jelentős változásokon megy keresztül. Ophelia megfogadja bátyja, valamint apja tanácsát, és hűvösebb magatartást kényszerít magára Hamlettel szemben. E változás nyomán Hamlet saját sorsában véli felfedezni anyja apja iránti hűtlenségének párhuzamát. Az a lehetőség, hogy Opheliában is csalódhat, fontos meghatározója lesz világhoz való viszonyának. Ophelia alakja ugyanis eszményített a tragédiában, ennek az ideálnak látszatként való esetleges lelepleződése Hamlet félelmét igazolná, hogy nincs a földön igazi nagyság. Ebben a kettős, bizonytalan lélekállapotban a főhős eszményei megőrzését várja Opheliától, de a kételye abban is megnyilvánul, hogy nem meri ezt az ideált a valóság próbájának kitenni. Hamlet többször is felszólítja Opheliát, hogy vonuljon kolostorba. Ezt a felszólítást részben az motiválja, hogy Opheliára vonatkozó, elbizonytalanodó érzései ellenére ragaszkodik ahhoz az eszményképhez, amelyet egykor szerelmesében megismert. Pedig Hamlet Opheliával szemben felmerülő kételyei alaptalanok, hiszen a lány Hamlet női megfelelője. Érzékeny személyisége ugyanúgy képtelen elviselni a külvilág durva hatásait, akárcsak a főhősé. Apja halála először az őrületbe kergeti, majd végül az öngyilkosságban talál menedéket. Mindez csupa hamleti párhuzam történetében. Ő az egyetlen olyan alak a tragédiában, aki Hamlet eszményeinek maradéktalanul megfelel. Ezt a főhős mindvégig sejti, bár a lány viselkedésének számára érthetetlen megváltozása határozott véleményét némileg megzavarja. Ophelia azonban egyetlen tettével sem bizonyult érdemtelennek Hamlet szerelmére. Ez magyarázza meg azt a vad indulatot, amely Hamletből Ophelia temetésekor tör ki.

A királyné és Ophelia mellett Claudius a harmadik fontos személy, aki Hamlet sorsát befolyásolja. A cselekmény kibontakoztatásában kétségtelenül nagyobb szerepe van, mint a másik két alaknak, de Hamlet személyiségének belső alakulása szempontjából mégis kisebb a jelentősége. Nagybátyja soha nem állt közel Hamlethez, így lelepleződése nem okoz mély, személyes megrázkódtatást. Claudius testesíti meg legtisztábban a világnak azokat a negatív tulajdonságait, amelyek Hamlet életundorát okozzák. Személyével a természetellenes, visszataszító bűn került hatalomra, a törvényt és a rendet a tragédia idejében egy testvérgyilkos képviseli. Hamlet szemében mégsem emelkedhet Claudius az ellenfél rangjára, hiszen szánalmas kis bűnözőnek látja. Lehetséges, hogy éppen ez az egyik oka Hamlet hosszas késlekedésének.

A késlekedés a tragédia egész cselekményének egyik meghatározó eleme. A bosszú halogatásának oka Hamlet személyiségében keresendő, nem magyarázható csupán azzal, hogy Hamlet Claudius bűnösségéről minden kétséget kizáró bizonyítékot akar szerezni. Hamlet már a szellem szavai előtt sejtette nagybátyja bűnét, saját gyanúja és apja szellemének megerősítése mégis kevésnek bizonyulnak, hogy tettét végrehajtsa. Valószínűleg nem csupán a kétséget kizáró bizonyíték megszerzése készteti várakozásra, hanem az is, hogy a bosszú valamiért ellenkezik saját hajlamaival. A hasonló helyzetbe kerülő Laertes azonnali bosszúra törekszik. Kettejük jellemének különbségét még jobban kiemeli, hogy Laertes semmit sem tud apja halálának körülményeiről, mégis bosszút akar állni, Hamlet pedig minden részletet ismer, de továbbra sem cselekszik. De Fortinbras sem úgy viselkedik mint ő, hiszen apját tisztességes párbajban ölte meg az egykori király, mégis bosszút akar állni Dánián. A főhőst a bosszú feladatának teljesítésében személyiségének az a rendkívül lényeges vonása akadályozza, amely az események hatására alakult ki benne: a mérhetetlen bizonytalanság. A filozófia iránt már korábban is fogékony Hamletet az erényekben tökéletes, eszményi apa gyors feledése, az élők korábbi önmagukhoz méltatlan vagy kételyeket ébresztő magatartása, minden érték mulandóságának és céltalanságának érzésével tölti el. Hamlet erkölcsi érzéke ugyan nem sérül, de a hiábavalóság érzete egész személyiségére, minden cselekvésére bénítóan hat. A konkrét cselekvést az értelmetlennek érzett emberi létezés tágabb összefüggésébe állító gondolkodás minden határozott döntést lehetetlenné tesz. Minden határozott tette (Polonius megölése, a küzdelem Laertesszel Ophelia sírjában, Claudius ledöfése) hirtelen érzelmi felindulás következménye. A céltalanság tudata Hamletben az emberi élet egészére kiterjed, ami állandósult öngyilkossági szándékához vezet. A személyiség meghatározó vonásává vált bizonytalanság azonban ennek végrehajtásától is visszatántorítja. Hamlet két világ határán él, az élet eseményeit már kívülállóként undorral szemléli, de kételyei a halál ismeretlenségét sem engedik választani.

- feladatok -

- vissza -